Az egyik szemük sír, a másik nevet

Annak a nőnek, aki megtudja, hogy gyermeket vár, – még ha óhajtott is a terhessége – az öröm után a második gondolata biztosan az, hogy miből fog ezután megélni

Mert bár szociálisan érzékeny és felettébb családbarát kormányunk van, odáig még nem jutott el a szavaktól a tettekig vezető rögös úton, h



Annak a nőnek, aki megtudja, hogy gyermeket vár, – még ha óhajtott is a terhessége – az öröm után a második gondolata biztosan az, hogy miből fog ezután megélni

Mert bár szociálisan érzékeny és felettébb családbarát kormányunk van, odáig még nem jutott el a szavaktól a tettekig vezető rögös úton, hogy a gyermekvállalást ne csak egy-egy ünnepi alkalommal, hanem folyamatosan támogassa. Egészen addig, amíg a gyermek fel nem cseperedik.
Merthogy nem elég beszállni a babakocsi, kiságy, fürdőkád árába, a kicsit később is etetni, ruházni, iskoláztatni kell. De ebből az állam már nem kívánja kivenni a részét, a szülők gondja marad, sőt a törvény szerint őket megillető juttatásokért is folyamatosan a hivatalokban kell kilincselniük. Aki nem figyeli a törvénymódosításokat, és elmulaszt valamit bejelenteni, kijelenteni, kérvényezni vagy közölni, nemcsak a járandóságától esik el, hanem időskorára azzal is szembesülhet, hogy a gyermeke mellett töltött évek a hivatalok szemében nem számítanak ledolgozott időnek.

Anyasági segély nem jár alanyi jogon
Anyasági segélyt sem kap alanyi jogon minden várandós nő és csecsemőjét nevelő kismama – csupán az, aki az utóbbi két év folyamán legalább 270 napig fizette a szociális biztosítónál a táppénzbiztosítást, és nincs más jövedelme, amely járulékkivetési alapnak számítana. A védelmi idő negyvenkét nap, tehát az anyasági segély akkor is jár, ha a biztosítás megszűnte után, de ezen az időszakon belül keletkezik rá igény. Mindenkit megillet, aki a fent említett feltételt teljesíti, de nem küldik automatikusan, hanem kérvényezni kell a biztosítónál. A kitöltött űrlapot a kismama kezelőorvosa és munkaadója is láttamozza. Az alkalmazott akkor is jogosult az anyasági segélyre, ha munkaadója esetleg nem fizette be a kötelező járulékokat a biztosítónak. Sokan csak akkor kezdik fizetni a táppénzbiztosítást, vagy akkor fizetnek be nagyobb összeget, amikor gyermeket terveznek, vagy teherbe esnek, hogy nagyobb anyasági segélyt kapjanak. Ezt a törvény is lehetővé teszi – azzal a kikötéssel, hogy a segély legfeljebb 550 euró (16 600 korona) lehet. A szociális biztosító szerint a lehetőséggel sokan visszaélnek, ezért olyan törvénymódosítást szeretne, amely megakadályozná a táppénzbefizetések szülés előtti önkéntes emelését – de egyelőre a lehetőség megvan, és aki teheti, él is vele.
Hat héttel a szülés várható időpontja előtt kezdődik az anyasági szabadság, az állam ettől az időtől kezdve fizeti a kismama szociális biztosítását. Ha a gyermek korábban jön világra, akkor a születésétől kezdve számítják, ha pedig nem az anya, hanem valaki más gondoskodik róla – fogadja örökbe stb. –, akkor a gyermek átvételének napjától.

Gyengén fizetett féléves „szabadság”
Az anyasági segély utalásának időtartama 28, ikrek esetében, vagy ha az anya egyedül gondoskodik a gyermekéről, 37 hét. Ha a gyermek holtan jön a világra, 14 hétig, ha pedig az anyasági szabadság ideje alatt hunyt el, akkor a halál időpontját követő hét végéig jár a segély. Az anyasági szabadság minimális időtartama 14 hét, és nem telhet le korábban, mint a szülés után hat héttel. Ha a gyermeket nem az anya, hanem más neveli, ez a személy 22, ikrek esetében 31 hétig kaphatja az anyasági segélyt, legkésőbb a gyermek nyolc hónapos koráig. Az anyasági segélyt napokra lebontva fizetik, összege a kivetési alap egy napra eső részének 55, vagyis gyakorlatilag a nettó bérnek a 80 százaléka. Ha az anya az anyasági szabadság ideje alatt kénytelen orvos által igazolt betegség miatt másra bízni gyermekét, a segély kifizetését megszakítja a biztosító, de amint újra törődhet vele, a segélyt is kapja egészen a jogosultsági idő végéig. Azt az időszakot, amíg nem volt képes ellátni a gyermeket, nem számítják bele az anyasági szabadság időtartamába. Ha az anya nem törődik gyermekével, és erre nincs egészségi oka, a segélyt megvonják tőle. Amint újra gondoskodik róla, megkaphatja a segélyt, de ebben az esetben anyasági szabadságnak minősül az az időszak is, amely alatt elhanyagolta a kicsit. Hogyha az anya elhunyt, egészségi okokból nem képes ellátni a gyermeket, vagy hat héttel a szülés után így állapodnak meg, az anyasági segélyt az apa is igényelheti. Ugyanezt megteheti a gyermek anyjának férje akkor is, ha nem ő az apa, de csak abban az esetben, ha az anya legalább egy hónapig nem képes ellátni gyermekét. A gyermek apjának a felesége akkor jogosult az anyasági segélyre, ha a gyermek édesanyja meghalt, más személyeket pedig bírósági végzés alapján illet meg ez az állami hozzájárulás.

Jobb a bölcsőde, mint a nagyszülő?
Minden kismamának nyolc nappal a gyermek megszületése után be kell jelentkeznie a szociális biztosítónál, egyébként az állam nem fogja fizetni utána a nyugdíjbiztosítást, és azt az időszakot, amíg a gyermekével törődik, nem számítják a ledolgozott évei közé. Külön kell értesítenie a biztosítót arról is, ha a második pillérbe is kéri a befizetéseket.
Az anyasági segély időtartamának lejártával gyermekgondozási segély kérvényezhető a szociális és családügyi hivatalnál. Összege mindenki számára egyforma – 159 euró (4 780 korona) havonta – függetlenül attól, hogy ikreket szült vagy akár több háromévesnél fiatalabb kisgyermekről is gondoskodik-e egyszerre. Gyermekgondozási segélyt a szülő a gyermek hároméves koráig kaphat (sérült gyermek esetén annak hatéves koráig), ha otthon van vele. Hogyha ez alatt az idő alatt munkába áll, gyermekgondozási hozzájárulást kaphat, de csak akkor, ha számlákkal tudja igazolni a gyermek intézményes ellátásának költségeit, vagyis azt, hogy bölcsődébe, óvodába jár, hivatásos gondozónő vigyáz rá, stb. Ha a kicsire a nagymama vagy más rokon vigyáz, az állam csak 40 eurót (1195 korona) ad a szülőnek. Az a szülő, aki nem teljesíti az anyasági segély feltételeit, a gyermek születésének napjától jogosult a gyermekgondozási segélyre, de ezt is kérvényeznie kell. A gyermekgondozási segélyt visszamenőleg a jogosultság kezdetétől számított egy éven belül lehet kérni.

Szép, de szűkös esztendők
A gyermek születésének napjától jár a családi pótlék is – minden gyermekre 21 euró (640 korona) havonta, több testvér és ikrek esetében is. Szintén a helyileg illetékes szociális és családügyi hivatalban lehet kérvényezni – visszamenőleg legfeljebb a jogosultság kezdetétől számított hat hónapig. A gyermek szülei közül az egyik lehet jogosult rá, tehát vagy az anya, vagy az apa kapja.
A hátrányos helyzetű családokban élő iskolaköteles gyermekeket az állam fejenként 17 euróval (500 korona) támogatja, függetlenül attól, milyen az előmenetelük.
Mindent összevetve az anyák a szülést követő fél évben előző keresetük háromnegyedéből, utána pedig három évig 170 euróból (159 euró gyermekgondozási segély és 21 euró családi pótlék) kénytelenek gazdálkodni – úgy, hogy kiadásaik a korábbiaknak a sokszorosára nőnek: hiszen a gyereknek pelenka, tápszer, ruha kell, és még sorolhatnánk. Nagyon sok családban igen szűkösek azok az esztendők, amíg az anya otthon van a kicsivel, és egyetlen jövedelme az állami támogatás. Ha ez a férj keresetével együtt sem elég a megélhetésre, és kénytelenek hamarabb munkába állni, az állam még azért is elveri rajtuk a port, ha a gyermeket rokonokra bízzák. Tomanová miniszter asszony biztosan úgy gondolja, hogy jobb nekik az állami óvodában, mint a nagymama mellett. Ha másért nem, legalább azért, mert ott korán elkezdhetnek szlovákul tanulni, lehetőleg még mielőtt az anyanyelvükön rendesen ki tudnák fejezni magukat.

KERETBE
Mi jár az anyának és a babának?
• Anyasági segély (28–37 hétig): a kivetési alap 55 százaléka
• Gyermekgondozási segély (a gyermek 3–6 éves koráig): 159 euró
Ha a szülő munkába áll
• Gyermekgondozási pótlék: 159 euró (a gyermek intézményes ellátása esetén) vagy 40 euró
• Családi pótlék (a gyermek megszületésétől): 21 euró
• Hátrányos helyzetű családban felnövő gyermek támogatása: 17 euró


KERETBE
Születési hozzájárulás az első három gyermekre
Idén januártól már nem csak az első, hanem a második gyermek után is jár plusz-születésihozzájárulás. Az egyszeri támogatást kérvényezni kell a helyileg illetékes szociális hivatalban; feltétele, hogy az anya felnőtt legyen, vagy szülői jogait elismerje a bíróság, a terhesség negyedik hónapjától rendszeres nőgyógyászati ellenőrzésnek vesse alá magát, nagyobb gyermekei ne legyenek állami gondozásban vagy nevelőszülőknél, ne szökjön meg a szülészetről, és az újszülött legalább huszonnyolc napig éljen. A támogatás összege minden újszülöttre automatikusan 151,36 euró (4 560 korona), ikrek esetében minden gyermek további 75,68 eurót (2 280 korona) kap. Ehhez jön még az első, második és harmadik gyermek esetében 678,49 euró (20 440 korona). Az egyszeri születési hozzájárulást az anya kérvényezheti, halála vagy eltűnése esetén, vagy ha a bíróság az apának ítélte az egyévesnél fiatalabb gyermeket, az apa jogosult az összegre. A támogatás az örökbe fogadó vagy nevelőszülőknek is jár, kérvényezni a szociális és családügyi hivatalban a gyermek hat hónapos koráig lehet. Ha a gyermek külföldön született, és a kérvényezés időpontjában még nincs születési anyakönyvi kivonata, a kérvényhez a külföldön kiadott születési anyakönyvi kivonat hivatalos fordítását kell mellékelni. A szociális hivatal legkésőbb a kérvényezés hónapját követő hónapban fizeti ki a hozzájárulást.


KERETBE
Többszörös áldás, nagyobb támogatás
Ha az anya ikreket szül, mindegyikük automatikusan 227,05 eurót (6840 korona) kap, és minden gyermek a 678,49 eurós (20 440 korona) hozzájárulásra is jogosult.
Megkülönböztetett támogatásban részesülnek azok a családok, amelyekben három vagy még több iker születik, esetleg két éven belül újra ikreket hoz világra az édesanya. Ezekben a ritka, de azért előforduló esetekben a szülők a többi, már meglévő tizenöt év alatti gyermekre is kapnak egyszeri támogatást:
6 éven alulira 81,99 eurót (2 470 korona)
6 és 15 év közöttire 101,25 eurót (3 050 korona)
15 évesre 107,55 eurót (3 240 korona)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?