Anyanyelven szerzett, versenyképes tudás

A 2004-ben alapított komáromi Selye János Egyetemnek annak idején sokan örültek, de azok sem voltak kevesen, akik nem jósoltak neki nagy jövőt. Az intézményben azóta három évfolyamnyi diák szerzett magiszteri diplomát, és idén szeptemberben a nyolcadik tanévet kezdte. Azt is mondhatnánk, hogy túl van a vízválasztón, igazolta a létjogosultságát. Tóth János rektorral arról beszélgettünk, hol van most a Selye János Egyetem helye a szlovákiai felsőoktatási intézmények között, és hol szeretné látni néhány év múlva.

* Az alatt a három év alatt, amióta ön tölti be a rektori tisztet, mit sikerült a célkitűzéseiből megvalósítania?
A legfontosabbat emelném ki: a kollégákkal együtt elértük, hogy az egyetemi nyilvántartásunk, az információs rendszereink és belső rendelkezéseink kompatibilisek a többi szlovákiai felsőoktatási intézményével. Ez első hallásra csupán adminisztratív intézkedésnek tűnhet, de sokkal nehezebb és fontosabb feladat volt, mert ezáltal részesei vagyunk annak az információs rendszernek, amelyben Pozsonytól Kassáig húsz felsőoktatási intézmény működését lehet figyelemmel követni. Ez a rend garantálja, hogy a kimutatások alapján a Selye Egyetem is mindig megkapja azt a költségvetési támogatást, amely a diáklétszám és az eredmények alapján megilleti. Ennek köszönhetően egyebek között négyszázezer euróval többet tudunk szerezni az évi egyetemi költségvetésünkbe, mint a 2009 előtti időszakban, noha kevesebb a hallgatónk.
* A valóságban is csökkent a diákok száma, vagy csak a kimutatás módja változott?
Három évvel ezelőtti 2550 hallgatónk volt, most 2355. A levelező diákokat alapszintű képzésben 0,3–0,5-ös szorzóval számolják, vagyis ténylegesen többen vannak, mint a kimutatásokban. Rendszereznünk kellett a hallgatók létszámát, összetételét és a tandíjak rendszerét, mert a szlovák felsőoktatási törvény szerint a levelező hallgatók száma nem lehet több, mint a nappali tagozatosoké. Nálunk többen voltak, de mostanra elértük, hogy a diákjainknak csak harminchat százaléka tanul levelező tagozaton.
* Az egyetem pedagógiai, közgazdaság-tudományi és református teológiai karral indult, és máig is így működik. Ez a felépítés marad a közeljövőben is?
Érdeklődés volna más karok és szakok iránt is, de új karokat létrehozni egyáltalán nem egyszerű, és ésszerű sem volna, ha csak kevés tanulmányi szakkal vagy hallgatóval működnének. Magyarán: olyan karokat érdemes létrehozni, amelyek életképesek, eltartják magukat, és meg tudják szerezni az akkreditációs jogokat. Nálunk most a karok rendben elnyerték az akkreditációkat és a tudományos minősítéseket. A tanárképző karon 1155 diák tanul, és ez a kar az összes normatív támogatásnak csak a 43 százalékát kapja, 52 százalékot a közgazdasági az 1058 hallgatója mellett, a maradék pedig a teológiaié. Mondanom sem kell, hogy közben a pedagógusképzés a leginkább tanerőigényes – a pedagógiai karon 45 oktató dolgozik, míg a közgazdaságin 35. Olykor szükséges a pénzek átcsoportosítása, de ezt az egyetem hatáskörén belül meg tudjuk oldani, mert mindannyian tudatában vagyunk annak, milyen nagy szüksége van a honi közösségnek magyar pedagógusokra.
* Ebben a tanévben azonban új szakokat is nyitottak. Milyen volt irántuk az érdeklődés?
Nagy büszkeségünk a matematika–informatika szak, amelynek a nyitását három felsőoktatási intézmény is kérvényezte, és csak nekünk sikerült elnyernünk. Huszonöt diákot vettünk fel, és reményeim szerint ez komoly húzószakja lehet egyetemünknek a jövőben. Ugyanilyen büszke vagyok a biológia szakra, és úgy látszik, hogy a kémiára és ökológiára is van esélyünk. A feltételek adottak, európai uniós támogatással egymillió euró értékű kémia–biológia–ökológiai laboratóriumot tudtunk létrehozni. Ugyancsak beindult a szociológia és az alkalmazott informatika szak, doktori képzést indítottunk a teológia mellett magyar nyelv és irodalom szakon, valamint a teológiai karon megnyílt a diakónia–szociológia–szociális munka szak is.
* Jól gondolom, hogy utóbbiakra azért is volt szükség, mert református lelkészekből már nincs hiány Szlovákiában?
Hiány nincs, de az évi tíz-tizenkét fős utánpótlásra mindig szükség lesz, hiszen a mintegy 280 honi református lelkész túlnyomó többsége magyar. Az ok, amiért a hármas kombinációjú új szakot megnyitottuk, inkább a társadalmi változásokban és igényekben keresendő. A gazdasági válság következtében egyre több az elesett, segítségre, lelki vigaszra szoruló ember, soha ilyen nagy szükség nem volt az elhivatott és képzett szociális munkásokra, mint most lesz.
* Kezdetben az egyetem egyik legnagyobb problémája az volt, hogy a szakokat garantáló magyarországi tanárok szinte csak a nevüket adták, egyáltalán nem vagy csak keveset voltak itt valóságosan, nem az egyetem égisze alatt publikáltak. Sikerült ezen változtatni?
Tanszékvezetőink ma már javarészt itt vannak főállásban, és kiismerik magukat a szlovák felsőoktatási rendszerben. Egyre több minőségi projektet tudunk benyújtani és támogatást nyerünk el, de ami még ennél is fontosabb: úgy érzem, az egyetem tanári kara lassan közösséggé érik.
* Vagyis ma már nem gond megfelelő szakembert szerezni akár teljes állásba is?
Még ma sem mondhatjuk el, hogy minden magyar nemzetiségű vagy magyarul tudó professzor, docens szívesen és azonnal vállalja, hogy idejön oktatni, szakot garantálni. Sokan inkább maradnak a régi helyükön, mert ott biztosabb, nagyobb a jövedelmük. Nem tudom őket hibáztatni, mert tény, hogy a pozsonyi felsőoktatási intézményeknek több pénzük van, és többet képesek fizetni a tanároknak. Annál nagyobb tisztelet illeti meg azokat a nagy tudású, neves szakembereket, akik mégis a Selye János Egyetemet választották és vállalják.
* Egy oktatási intézménynek akár előnyére is válhat, ha kisebb, hiszen a tanárok minden diákot ismernek, jobban oda tudnak figyelni rájuk. Már csak azt kellene kitalálni, miben lehet a Selye János Egyetem egyedi és utánozhatatlan.
Egyrészt minőségi tudományos munkákat kell publikálnunk, másrészt olyan szakokat működtetnünk és úgy, hogy a diákjaink kelendőek legyenek a munkaerőpiacon. Matematikusként hazabeszélek, de az idén nyílt matematika–informatika szak ilyen lehet. Magyarországi segítség nélkül, hazai magyar szakemberekkel indítottuk, és ez reményre adhat okot.
* Ha öntől kérdezné egy érettségiző diák, miért érdemes ide jönnie, mit mondana neki?
Ha az ember diákot akar meggyőzni, érdemes az ő fejével gondolkozni, ezért leginkább magyar nyelvű, minőségi képzéssel és a diákélet színességével érvelnék. Komárom komoly kulturális központja Dél-Szlovákiának, sok itt a rendezvény, és a hallgatók is rengeteg előadást, bulit, sporteseményt szerveznek. Már hagyománya van a gólyatábornak a monostori erődben és az áprilisi egyetemi napoknak. Az egyetem hallgatói önkormányzata, amelyet a diákok magyarországi mintára hoztak létre, jogköreiben és aktivitásában is példátlan Szlovákiában. Tagjai komolyan veszik a munkájukat: a hallgatók érdekérvényesítését és kulturális életének megszervezését. Ezt én nagyon fontosnak tartom, mert ettől lesz egy egyetemnek lelkülete, hangulata, ez az, ami vonzóvá teszi, és aminek köszönhetően az öregdiákok majd sikeres emberként is szívesen támogatják.
* Három évfolyamot bocsátottak útjára. Lehet már tudni, mennyi közülük a sikeres ember, hányan tudtak elhelyezkedni?
A 2009-ben készült kimutatás szerint, amely a 2008-as és 2009-es eredményeket dolgozta fel, a diákjaink 10,9 százaléka nem tudott elhelyezkedni. Ez az adat csalóka, mert nekünk 2008-ban még nem voltak végzettjeink, vagyis egy év kiesett. Figyelembe kell venni azt is, hogy nagy múltú szlovák intézmények szintén 10,3–10,6-os átlaggal végeztek, miközben a magyarlakta régióban a legnagyobb a munkanélküliség. Az adat azért is relatív, mert más hatezer diplomásnak a tíz százaléka, és más háromszáznak. A következő évben ez az eredmény már 5,7 százalék volt, ami nagyon komoly előrelépés. Magyar szemszögből nézve azért is van nagy jelentősége, mert ezek ez emberek mind a mi közösségünket fogják szolgálni, az egész környezetük látókörét szelesítik.
* A hátrányos helyzetű, nehezebb anyagi körülmények közül érkező diákokat tudják támogatni?
Az államtól is kapunk erre a célra bizonyos összeget, és minden tandíj húsz százalékát az ösztöndíjalapba helyezzük letétbe. Valahány negyedévben a dékáni hivatalok nyújtják be a javaslatokat a motivációs és szociális ösztöndíjakra és a különböző versenyeken elért eredményekkel szerezhető támogatásokra. Ezeket a javaslatokat az egyetem ösztöndíjbizottsága bírálja el, amelynek a kilenc tagja közül négy hallgató.
* Újabb hét év múlva hogyan szeretné látni ezt az egyetemet?
Olyan intézménynek, amely önmagában, nem pedig csak a mi szlovákiai magyar mércénkkel mérve érték, melynek van jövőképe, és amelynek a diákjai méltán büszkék arra, hogy az anyanyelvükön, itthon szereztek versenyképes tudást.