Állunk rendelkezésére!

Ad Koperta / Hazahív a harangszó

Tisztelt Cs. Liszka Györgyi! Az Ön hetilapjában, a Vasárnapban 2017. április 4-én megjelent Kovács Pál cikke Hazahív a harangszó címmel. Ez a cikk a leleszi fiatal pap ténykedéséről számol be, és hazugságok, nem igaz állítások vannak benne, amelyeket ráadásul felnagyít – bizonyítékok nélkül. Feltételezem, hogy a cikk szerzője nem névtelen. Az említett cikkhez szeretném, ha közölnék az én, a leleszi hívektől szerzett tapasztalataimat is szlovák nyelven. Köszönettel kívánok a hetilapnak sok sikert. Üdvözlettel: Jozef Borovička

Szeniorként sok időm van, hogy megismerjem Kelet-Szlovákiát, ahol csodálom a gyönyörű szlovák természetet, falvaink kulturális-történelmi értékeit, érdekelnek a családokban uralkodó viszonyok, a vidék élete. Tökéletesen ismerem Lelesz vidékét is, amely keletkezésének kezdetei a 13. századtól datálódnak. Lelesz a Kelet-szlovákiai síkság délkeleti részében található, a Latorca folyó közelében. Lelesz turisztikai látványosságai közé tartozik a 12. századból származó premontrei kolostor a Szent Mihály-kápolnával, a 14. században épült római katolikus templom a maga barokk díszítésével és csodálatos főoltárával. A község életének része a plébánia és a pap, aki 2012 óta tevékenykedik Leleszen.

A hívekkel való beszélgetésekből az derül ki, hogy kitűnő képességű, a lelki életet, de a hívek iránti kötelességeit illetően is jól együttműködik a falu vezetőivel, következetesen teljesíti lelkészi kötelességeit és a jogi előírásokat. A templomban és a templomon kívül is kitűnő, rámutat Lelesz hiányosságaira és a törvények és egyházi előírások megtartására. Lehet, hogy irritálja a község egyes lakóit, ezért egyesek, akiknek mindehhez közük van, igyekszenek bemocskolni a nagyszerű pap nevét, aki egybekapcsolja a lelki és a világi problémákat, keresi az utat, hogy jobbítsa a családokban, a községben és annak egyházi felekezeteiben az emberi kapcsolatokat.

Nagyon megdöbbentett, amikor elolvastam Kovács Pál Hazahív a harangszó című cikkét a fiatal papról. A szerző ebben hazugságokat ír, minden bizonyíték nélkül. Olyan számokat tüntet fel, amit nem tud bizonyítani, csak azért, hogy bemocskolja a pap jó hírnevét. A hazugságokat, szidalmakat és gyűlöletet felvonultató cikk arról tanúskodik, hogy a Kovács úr név nyilván hamis.

Jozef Borovička, Poprad

*

Főszerkesztő: Cs. Liszka Györgyi    2017. 4. 12-én, Lelesz

Ildomos lenne, hogy írásban kérjen bocsánatot RK főtisztelendő úrtól (VDP) a bulvárstílusú, gyalázó, hazugságokkal teli és semmivel alá nem támasztott levélért, amelyet Kovács P. írt, és az Ön Vasárnap hetilapjában jelent meg. S ugyanezt kellene tennie a levélírónak is.

A levél egyáltalán nem felel meg a valós tényeknek, tele van undok hazugságokkal, kompromittáló, sértő, dehonesztáló.

Durván megsértette a SZERKESZTŐI ETIKA TÖRVÉNYÉT, s egyben rágalmazás gyanánt törvénysértést követett el.

Ki ön és az Ön szerkesztői, hogy ítélkeznek és bosszút állnak az ember fölött. Undorító az Ön hetilapjának címlapján közölt csupasz női alak, a jó ízlés és erkölcs ellen való.

Miért nem jelentette meg ott az Ön „KOPERTÁJÁT”, amely a tiszteletlen levelek tárháza, ahol mindenkit (szomszéd, politikus, orvos, barát, utazó, pap, stb.) leszólnak nagyon alacsony színvonalon a levélírók, mert Önök a komoly dolgokat nem közlik.

Ön épp azon bulvárlevelek mögé rejtőzik azzal a céllal, hogy éretlen előfizetőket szerezzen, mert egy KERESZTÉNY és RENDES EMBER megvetné az ÖN Vasárnap hetilapját.

Lelesz községben szlovákok is élnek, és a RK főtisztelendő úr a tiszteletüket élvezi. Követelem, hogy a levelem teljes terjedelemben közöljék az Önök bocsánatkérésével együtt, ugyanez érvényes Kovács számára is.

dr. Oliver Bárdy, dr. Ronald Strauss

Kedves Olvasóink!

Ugye, látják Önök is a hatalmas különbséget a két reakció között? Mindkettő szlovákul íródott, a szöveghű fordítás Urbán Klára munkája.

Nagy tisztelettel köszönöm a poprádi Jozef Borovičkának a tényszerű levelet, a nevéből és a nyelvből ítélve nem állandó olvasója lapunknak. Ezért tartom fontosnak leszögezni, hogy ebben a rovatban nem cikkek jelennek meg, hanem olvasói levelek, vélemények, mint ezek is. Sajnos előfordulhat, hogy valaki álnéven ír, nekünk nincs módunk, sem eszközeink arra, hogy ellenőrizzük, valóban él-e, az-e a feladó, akinek feltünteti magát. Mint ahogyan azt sem tudhatom, valóban létezik-e Poprádon Jozef Borovička, meg – valószínűleg Lelesz környékén, mert a helyet nem jelölték – dr. Oliver Bárdy és dr. Ronald Strauss. (Ez utóbbiról annyi biztos, hogy él egy San Franciscóban és egy Ohióban, mindkettő orvos doktor, de nem hinném, hogy ők olvassák a Vasárnapot, annak is a Kopertáját.) Ezért is ebben a rovatban jelenhet csak meg az ismeretlen olvasóinktól kapott vélemény, mégpedig bármilyen, hiszen ez a lényege. Olyan ez a lapban, mint városban a piac, mint egy agora, ahol mindenki elmondhatja, minek örül, mi nyomja a lelkét. Hordószónokok is kiállhatnak, és kibeszélhetik magukat, ha nem trágárkodnak. Azt nagyon sajnálom, ha valaki ilyesmi miatt méltatlanságot szenved, de lám, erre a piacra kiállva a hordóról vissza is sértegethet, mint ahogy azt Bárdy és Strauss urak heves indulatukban teszik. Kár, hogy a leleszi hívek nem reagáltak az eredeti, szomorkás levélre, természetesen én senkitől nem követelhetek semmit. Sem a hívektől, sem Kovács Páltól, sem az atyától, akitől elnézést is kérek ismeretlenül a kellemetlenségért, ha valóban harangoznak a leleszi templomban. Bárdy és Strauss uraknak pedig ugyancsak megköszönöm nyers véleményüket: leginkább azzal szoktak vádolni minket, hogy csak a jó, a dicsérő meg hízelgő leveleket közöljük a Kopertában, ők viszont bizonyítják, hogy csak csupa kritikusat. Ugyanakkor nagy-nagy megtiszteltetés számunkra, hogy ennyi szlovák anyanyelvű honfitársunk is olvassa a magazinunkat. Maradok irántuk is, levélíróink iránt is tisztelettel, ebben a vitában egyedüliként biztosan én:

Cs. Liszka Györgyi

Anyák napja

Szüleim 35 évvel ezelőtt haltak meg szinte egymás után három hét alatt. Azóta már sok víz lefolyt a Bodrogon, de feledni őket nem lehet. Különösképpen legtöbbször az anyám jut eszembe, az a kérges kezű, melegszívű asszony. Az anyák napját minden évben májusban ünnepeljük, de igaziból őket mindennap ünneplés és kitüntetés illeti. Mert anyák nélkül nem lehet elképzelni az életet. Az anya nemcsak egy szó, egy jelző, amit megszokásból emlegetünk naphosszat, az anyai szónak aranyfedezete van. Sokféleképpen mondjuk: mama, anyu, édesanyám, de az értelme ugyanaz. Minden anya gyermeke születésekor jóformán önként mond le minden őt megillető földi javakról, saját testével táplálja, füröszti, gondozza megállás nélkül. Az anya nem ismer fáradtságot, álmatlanságot, hanem ott virraszt gyermeke mellett, ha szükséges. Pedig azt a nagy áldozatot nem fogadta, nem ígérte senkinek, önszántából teszi, anyai kötelességből és szeretetből. S ahogy a gyermek növekszik, igyekszik odafigyelni a nevelésére, tanítására, hogy igazi jó ember váljék belőle, ha felnő. De amikor felnő, és kiröppen a családi fészekből, az anya akkor is anya marad. A távolból is irányítja gyermekei életét, és imádkozik a jólétükért, békéjükért.

Óh, anyák, drága jó édesanyák! Titeket mindennap ünnepelni kellene. Milyen jóságosak, milyen önfeláldozóak vagytok! Milyen nagy szívetek van, ami a gyermekeitek jólétéért dobog! Áldott kezetek simogatásától elcsitul a fájdalom, és meggyógyul a test. Altatódalaitoktól édes álomra szenderül a gyermek, és felébredéskor különös édes arccal mosolyog rátok. Legyen hát az anyák napja igazi ünnep, adózzunk tisztelettel minden anyának, mert ők érdemlik meg a legjobban a kerek világon!

Tóth Éva, Kassa

Anyák napja – másképpen

Megdöbbenten tapasztalom az utóbbi időben az ismerőseim körében, hogy milyen sokan haragban vannak a szüleikkel, illetve az édesanyjukkal. Nemrég rákérdeztem egy nőtől, hogy van az anyukája, mivel régen láttam őt. Erre arrogánsan azt felelte: „Nem tudom, hogy van, mert már három éve haragban vagyok vele, és ezért nem járok el hozzá!” Na, most itt az alkalom, anyák napjára vigyél neki virágot, ajánlottam neki. „Szó sem lehet róla! – így reagált. – Nagyon megsértett, és nem is vagyok rá kíváncsi.” Nem tágított akkor sem, amikor felemlítettem neki (mert régen ismerem őket), milyen sokat segített neked, amikor a gyerekeid kicsinyek voltak, ő nevelte őket, és anyagilag támogatott. Ez mind el van felejtve.

Sajnos ez nem egyedi eset, hogy valaki örök haragban van azzal a személlyel, aki életet adott és felnevelte őt. Ez nem helyes, félre kell tenni a sértődöttséget, a büszkeséget, ami gátolja a kibékülést a szívéhez legközelebb álló személlyel, az édesanyával!

Hostina Irén, Komárom

Kedves Vasárnap!

Lekötötte figyelmünket Száz Ildikó Futónapló című írása. Sportolása közben megfigyeli a természet csodáit is. Nagy örömmel olvastuk úti élménybeszámolójában, hogy nagyon tetszik neki a Vág-parti táj, Kamocsa és környéke. Mivel én is ott laktam 80 éves koromig, e csodálatos tájon, emlékszem, hogy tavasszal rengeteg ibolya nyílt a töltés oldalában, később pedig a sok margaréta. A közeli erdőben tőzikét szedtünk. Ma már nincs. Valamikor régen kompjárat is volt a Vágon, mert a falubelieknek ott voltak a termőföldjeik, és komppal közlekedtek a túlsó oldalra. A későbbi években felépült Ifjúságfalva. Azután már csónakkal jutottak át, mert voltak hivatásos révészek. Nagy volt a forgalom, mert a kamocsaiak közül oda jártak dolgozni, az ottani szövetkezetbe egészen a nyolcvanas évekig. Ez ma már a múlt. Jó visszagondolni a szülőfalumra, tiszta volt a levegő, és hajnalban a közeli erdőből madárcsicsergésre ébredtem. Pár méterre laktam a Vág partjától, ahová még álmaimban gyakran visszatérek. Valóban igaz a közmondás, miszerint nehéz az öreg fát átültetni.

özv. Tóth Irén, Komárom

*

Tisztelt Főszerkesztő Asszony! Mivel nagyon régi olvasója és levelezője vagyok a Vasárnapnak (de nemcsak azért), figyelmesen áttanulmányoztam a Koperta rovatban közzétett Mindenki olvassa el című írását. Megállapításaival egyetértek. Örülök annak, hogy a Koperta rovatba beküldött írásokat más szempontok alapján fogja elbírálni. A Vasárnapnak nagyon sok olvasója és a Kopertának sok levelezője van. Én is az olvasói közé tartozom (levelező már előrehaladott betegségem miatt nem vagyok). Az előző időszak elismert és aktív levelezői közül mindig örömmel olvastam Mikó István (akitől méltóan búcsúzott el), Győri Sarolta és dr. Pecena György s a még mindig aktív Bugyi Mária, Plavec Gyula, Puss Sándor írásait. Nagyon örülök annak, hogy a számomra is oly kedves Koperta rovat a mai kor elvárásainak megfelelő új levelezőkkel bővül, s alkalmi szerzők is színesebbé, érdekesebbé teszik. A Vasárnap 2017. április 4-én megjelent számában olvastam, hogy a sokak által kedvelt VasárnapOlvasmány pénzhiány miatt nem jelenhet meg. Nagyon sajnálom, de tudomásul veszem. Tisztelettel:

Budai Ernő, Százd