Állunk rendelkezésére!

Búcsú

Pár napja a szomorúságé a főszerep a lelkemben. Az egyik legjobb gyermekkori barátnőm, barátom testvére negyvenkét évesen elhunyt. Igaz, hogy hosszú-hosszú hónapok kegyetlen szenvedésétől szabadította meg a sors, de a belenyugvás az itt maradottak számára most még lehetetlennek tűnik. Talán majd ha a vele kapcsolatos történések emlékekké szelídülnek bennünk.

A betegsége akkor kezdődött, amikor tizenhat évvel ezelőtt életet adott a kislányának. A szülést követően orvosai hosszú hónapokon át küzdöttek azért, hogy végre boldogan magához ölelhesse gyermekét. Dolgozni azonban soha nem mehetett, így hát csodálatos tortakölteményekbe öntötte a szívében lakozó örömöt és bánatot, vásárlói legnagyobb megelégedésére. Boldognak érezte magát, mert a sorstól kapott második esélyt, és bízott benne, hogy a hosszú hónapok keserű kálváriája soha többé nem fog megismétlődni.

Zajlott az élet, közben a kicsi lányból óvodás, iskolás lett, és már jócskán beleért a kamaszkorba, amikor az édesanyján újra jelentkeztek a régi betegség tünetei. Elkezdődött ismét a versenyfutás az idővel és a küzdelem a sokszor elviselhetetlennek tűnő fájdalmakkal. Az élete legszebb percei is talán ekkor születtek a bátyus látogatásai alatt, amikor néha egy-egy reményt vesztett pillanatban tőle jött a biztatás a kitartásra és a könnyes szemekből kiolvasott reményre, hogy igenis van még tovább, lesz még fájdalommentes holnap.

Bízott, hitt és remélt, elszántan küzdött minden következő óráért, hiszen élni akarása mindennél hatalmasabb volt. Az utolsó ellenőrzésen is várta az orvosaitól a biztatást, a csodát jelentő szavakat, de sajnos elmaradt. Minden erejét összeszedve el kellett csitítania a lelkében dúló vihart. Búcsút vett mindenkitől, akire e hosszú harcban feltétel nélkül számíthatott. Aztán elérkezett egy újabb nap, a kislánya tizenhatodik születésnapja, amely számára a hazatérés napja lett...

A sors hihetetlen és fura fintora ez. Próbálom megtalálni a történetben azt a szálat, amely arról szólna, hogy igazságos volt, de kőkemény, áttörhetetlen falakba ütközöm. A kérdések ezért megválaszolhatatlanok.

Egy szerény kis törékeny nő, aki a legnagyobb fájdalmak közt is tudott mosolyogni és szeretetet osztani. Miért éppen Ő? Még úgy él az emlékeimben, ahogy kislányként a nővérével tologattuk a babakocsiban. Most a példaképemmé vált. Számomra ő az akarat megtestesítője. Állapotáról érdeklődve mindig arra gondoltam, hogy a csoda második alkalommal is mellé szegődik, és lesz még egy újabb esély. Ha rá gondolok, nagy a szívemben a szomorúság, de ha hitre, reményre vagy akaratra lesz szükségem, bizonyára az ő életútja történetéből fogok erőt meríteni. Mivel nem állt módomban személyesen elkísérni utolsó útjára, magamban így állítottam örök emléket neki.

A lelked jóságát, a szíved szeretetét itt hagytad nekünk, ezért felejthetetlen vagy! Utolsó üdvözlettel egy gyerekkori barátod:

Lovász Erika

Barátság

Vajon értjük-e az értelmét ennek a kevés betűs szónak? Banális dologról írok. Kétoldali kapcsolatról, bizalomról, segítségről stb. Politikusoknál, tudom, üres fogalom. De a hétköznapi emberek számára annál inkább érték. Ők értik értelmét, akik gyermekeiket arra nevelik, tenni kell a jólétért, nem állami támogatásra várni. Engem erre neveltek, a tudatomba vésték: becsületesen élni, akkor is, ha nem könnyű. Igazat adok felmenőimnek. Barátok nélkül bezzeg nehéz lenne.

A mai világ technikája prózai barátságokra ad lehetőséget, keressük, úgymond, barátoknak valljuk egymást. Aztán közösségi oldalakon kapcsolatokat teremtünk. Virtuálisan. Képletesen. Invitáljuk egymást, találkozunk majd itt-ott. Pedig előre tudjuk, nem igazi ez a meghívás, hisz idővel úgyis lemondjuk. Mert vár a munka, nem egyeznek a műszakok, az előre tervezett találka nem jön össze. Aztán valami közös akció során találkozunk, de akkor sincs időnk úgy istenigazából beszélgetni, majd megírjuk az interneten. Találkozunk aztán mint ügyfelek, más oldalon dolgozunk. Mások érdekeit képviseljük, bomlik a kapcsolat más érdekek miatt. Hirtelen a barátokból ellenfelek lesznek. Nem ők akarták, hogy így legyen, érdekek sokasága nyomasztja őket. Dönteni kell. A főnök diktál, a szív mást vall. Álmatlan éjszakák, nehéz nappalok, számolgatás. Aztán dönt a mai ember, a családapa is, eltaszítja barátait, munkát vállal valahol messze. Messze, messze menni akar ebből az országból. Nem megoldás. Néha hazatér. Imitt-amott látja a családját, nincs jelen, mikor kisfia kimondja első szavait: apuci. Aztán meg kellene magyarázni a kis embernek, miért csak pár napig látja ismét. Barátokra szorul. Megkéri, nézzenek oda, ha kell. Vallom, vannak a mai világban is őszinte barátságok. Ott, ahol az anyagi dolgok a háttérbe szorulnak, egy emberi kézfogás sok ezer eurót is meghazudtol. Ott, ahol csak magunkban hiszünk. Mert becses képviselőinkben sokszor csalódtunk.

Írtam már Doma Dominikről, csak példaképp vázolnám barátságunkat. Voltak, akik érdeknek gondolták ezt a kapcsolatot, sokat tettem azért, hogy belássák, tévedtek. Mert valahogy így kellene kinéznie egy barátságnak. Ha bajban vagy, segítek, de működjön ez visszafelé is. Megvolt. Számtalanszor.

Legyen a barátság gyógyíthatatlan betegség, ellenszerét senki se fedezze fel! Én betege vagyok, nem is kívánok kigyógyulni soha.

Remper István, Gömörliget

Ad Megint a levelezőkről

A Vasárnap 21. számában felismertem magamat, csak nem egészen úgy van, hogy csak azért nem fogok előfizetni a kedvenc hetilapra, mivelhogy nem közölték az írásaimat – ez így zsarolásnak számítana. Azt meg nem szeretném. A másik okot is megírtam, de úgy látszik, rosszul értelmezték. Az érvet pedig továbbra is fenntartom, hogy a nem közölt írásaim aktuálisak voltak, és bizonyára sok embert érintettek, érdekeltek volna. Tisztában vagyok azzal is, hogy a Vasárnap nem politikai hetilap – viszont azt is figyelembe kellene venni, hogy sokunk számára a magas árak és a kevés jövedelem miatt nem elérhető a napilapok megrendelése, megvásárlása. Igaz, van több helyen internet, tévé, csakhogy a magyarlakta területeken a magyarországi adást, híreket nézik többen, és ne akarják Sloták, Mečiarok, Ficók stb., hogy öregségükre elszlovákosodjanak, mert aki eddig nem tanult meg szlovákul, az már nem is fog. Ezért jó lenne, hogyha a Vasárnap is foglalkozna egy fél lapon a fontos, aktuális dolgokkal a mindennapi életből. Többek között nagyon jó és okos ötlet volt a királyokat közölni, félre is tettem, továbbá a sportolókat feleleveníteni, no meg most az országok és zászlók, és a földrajzi tájak, hírességek. És még jó lenne, ha közölnék a csehszlovák és a magyar énekesekről, hogy hogyan alakult az életük, nem léptek-e nyomdokaikba gyerekeik, stb. De az mind önökön múlik, hogy mit közölnek, hiszen pár héttel vissza Bokros úr is panaszkodott.

Az is nagyon igaz, amit Petőfi Sándorról írtam, hogy egy gondolat bánt engemet. Minket, sokunkat bizony nagyon sok:

1. Nyugdíj

Tudjuk, hogy munka van többféle: könnyű, nehéz, piszkos, tiszta, veszélyes. Vannak okos, kevésbé okos munkásemberek, írók, tanítók, orvosok stb. Mindenki szükséges – egymás nélkül az élet elképzelhetetlen, mert pl. az orvosra is más feladat hárul, nem az utcasöprés. Csak az nem fér a kis fejembe, hogy miért vannak a bérekben akkora eltérések. Egyeseknek más gyomruk van, a kettesek is szeretnének jókat enni, mulatozni, kirándulni, vagy ők majd a túlvilágon bepótolják? Érdekes, hogy sokan a nehéz, piszkos, igényes munkájukért minimálbért, alamizsnát kaptak és kapnak, minden centet be kell osztaniuk, hogy meg tudjanak élni. Egyszóval, az alacsony kereset eredménye most a kevés nyugdíj. Magas árak! Miért nem akarnak ezen a törvényen változtatni, hogy ne legyenek olyan nagy különbségek, ha az illető tisztességesen ledolgozta a 30-40 évet? Jó lenne, ha a miniszter urak ezen elgondolkodnának, mert ha megnézzük a svájci, német, svéd stb. nyugdíjakat, akkor nálunk csak nyögdíjról beszélhetünk.

2. Hadsereg

Nem tudjuk, mire van, talán ha felkelés lenne, akkor azt elfojtani. Most ráadásul már fizetett. Azt, hogy megvédje a hazát – nevetséges, mert 1968. augusztus 21-én is simán bejöttek az oroszok, én akkor voltam katona, de még a fegyvereket is elzárták előlünk. Tiszta felesleges kiadás a katonai autók, helikopterek, harci repülők vásárlása és a fizetett katonák fenntartása.

3–4. Orvosok – Tanítók

Az, hogy sztrájkolnak, nevetséges, de ha úgy vesszük, igazságos is, ha a nyugati fizetésekhez hasonlítjuk, akkor meg az nevetséges, hogy csak annyicskát keresnek. A munkájukért sokkal többet érdemelnének. De ha igazságot szeretnénk, akkor nemcsak a tanítók és az orvosok fizetését kellene emelni, hanem mindenkiét – már az állandó órák növekedése miatt is. A tanítókat meg nem kell irigyelni, igaz, elég sok a szabadjuk, de elég sok gondjuk is van. Türelemre van szükségük a sok neveletlen gyerek és a szülők miatt.

5. Igazságszolgáltatás

Szlovákiában 0, de úgy is mondhatnánk, 00 – két nulla. Igaz, a szociban is voltak kivételek, disznóságok, főleg a kommunisták és gyerekeik, ismerőseik körül, de ennyi disznóság, amennyit a jelenlegi korrupt ügyvédek és bírók csinálnak, talán mégsem. Azelőtt a kerékpárt nem kellett lezárni. Most meg két lakat sem segít, levágják. Erősen szigorítani kellene az ócska törvényeket. De hiszen a hal is a fejtől kezd bűzleni. Itt, úgy látszik, ezen nem is akarnak változtatni, hiszen már hosszú éveken keresztül a törvények nem egyformán vonatkoznak a gazdagokra, a pénzes csalókra, maffiózókra, és az átlagemberre. Hát miért nem lehet mindenkit egyformán elítélni, felelősségre vonni? Érdekes, a német, olasz minisztereket le lehetett váltani, sőt mi több, az egyiptomi elnököt be is börtönözték, nálunk ez lehetetlen. Nevetséges az is, hogy Matovič feljátszotta Procházkát, de nem szabad nyilvánosságra hozni. Ez csak azt bizonyítja, hogy törvényeink a bűnözést támogatják. A normális ember olyat nem mondhat, hogy csak az illető beleegyezésével lehet feljátszani, mert ha tudja az ember, hogy feljátsszák, akkor már csak fog vigyázni, hogy mit mond.

Az sem megoldás, hogy a jól megfizetett ügyvéd, bíró kimenti még a brutális gyilkost is. Miért lehetséges, hogy egy ügyet 10 évig is elhúznak, hiszen addigra sok mindent elfelejtenek a tanúk is. Nekünk, egyszerű embereknek azt mondják, hogy az adósságot még a gyerekeink gyerekei is örökölni fogják, miért nincs így Majský úrral (gyerekeinek ranchokat vásárolt, miért nem kobozzák el), továbbá ott van Paška úr, miért nem csukják le – fizetnie kellene a pöstyéni ügyéért, meg Mečiart, és még sorolhatnánk tovább.

A lényeg az, hogy amióta a HZDS átvette az irányítást, a bírák kétféle mércével mérnek, és ennek csak a sok becsületes átlagember issza meg a levét. HZDS már régen nincs, a korrupció mégis egyre jobban virágzik. Itt talán még 50 év múlva sem lesz demokrácia.

6. Juttatások – jutalmazások

Az államkassza csaknem üres, köszönhetjük a sok felesleges privatizációnak, minisztereinknek. A kiadásaink, az adó állandóan emelkedik, mégis olyan felesleges pluszkiadásokat szavaznak meg, mint Gašparovič úr plusznyugdíja, pedig hát sokak szerint nem sok mindent tett Szlovákiáért.

Szépségversenyek. Igaz, szép dolog, de nagyon sokba kerül. És a lényeg az lenne, hogy a díjakat legalább az első öt között osszák szét, ne csak az első vigyen mindent. Sportolóknak külön nyugdíjat adni. Az igaz, hogy megszenvedtek az érmekért, méltán képviselték hazánkat, de nem kapták meg az érmekért járó jutalmat úgy, mint a nyugatiak. Jó, legalább bejárták a világot. Míg mi sokan a napon keményen dolgoztunk, ők edzettek, versenyeztek, de a fizetésüket is megkapták. Büszke vagyok Bugár Imrére, ő a falunkból lett nagy ember.

Nagy Ferenc, Dunaszerdahely

Katasztrófa ma

Június 18-án volt 50 éve a nagy dunai árvíznek. Ekkor szakadt át a Duna gátja Csicsónál, majd pár napra rá Patnál. Szinte az egész Csallóköz víz alatt volt. Az embereket a padlásról és a házak tetejéről mentették. Rossz még rágondolni is, hogy mi lenne, ha ez mind a mai világban történne. Nincs tényleges katonai szolgálat. Mert akkor a mentést főképpen a katonaság végezte. Az összes építkezési vállalat összefogott, és a romjaikba dőlt falvak újjáépítésére összpontosítottak. Meg is volt az eredménye. Mikorra beköszöntött a tél, álltak a házak. Ezek az emberek a mai világban örökre hajléktalanok maradnának. Hogy miért? Hát azért, mert nem lenne pénz az újjáépítésre. És még egy dolog: az egész széles vidéken minden termény tönkrement, mégsem lett egy fillérrel sem drágább semmi. Ha a mai világban történne ilyen, a már amúgy is magas élelmiszerárak csak az Úristen tudja, hogy szöknének fel.

Vass Tibor, Köbölkút

Rendes ember és a kakukk

Eszembe jutott, milyen élvezettel olvastam annak idején a Malina Hedvig pszichiáterével, Jozef Haštóval készült interjút. Minden betűjével egyetértek. Örülök neki, hogy a szlovák emberek között is vannak, akik képesek a történelmet és napjaink történéseit folyamatában látni, és nem csak egy számukra kedvező részletét kiragadva, azt favorizálni. Amit mond, azt mi, szlovákiai magyarok nagyjából tudjuk, és sajnos szinte naponta megtapasztaljuk. Nekem módomban állt aránylag sok időt eltölteni színtiszta szlovák környezetben. Mindig jól éreztem magamat köztük. A szlovákok többsége remek fickó. Tisztességesek, becsületesek, segítőkészek, ha kell, megértők. Ám mint minden nemzet tagjai közt, köztük is akadnak már-már bűnözői hajlamokkal megáldott egyének is. Olyan elvetemültek, akik más vagyonára, értékeinek megszerzésére pályáznak. Céljuk eléréséhez minden eszközt bevetnek, akár politikait is. Sajnos a közénk betelepült szlovákok közt is akadnak ilyen felelőtlen kalandorok. Ján Slota, aki elvetette a magyarság elleni gyűlölet magjait, sokáig Nagykürtösön lakott. Ismerőseim meg is mutatták, melyik házban. Az első felesége magyar nő volt. És mert ez a magyar nő nem volt képes kielégíteni magas fokú igényeit, egy egész népcsoport ellen szított gyűlöletet. Talán a helyzet még nem olyan súlyos, hogy fasiszta ideológiáról beszélhetnénk, de azért jobb a bajt megelőzni. Én inkább az állatvilág példájával magyaráznám napjaink történéseit. A kakukkmadár vagy nem tud, vagy nem esik jó neki fészket rakni, ezért tojásait idegen madarak fészkébe tojja. Mikor azután a fészekrakó kikölti a tojásait, a kakukkfiókák igyekeznek a fészekrakó madár fiókáit kitessékelni a fészekből, hogy számukra több eleség jusson. Meggyőződésem, hogy amíg léteznek ilyen nagyszerű emberek, mint Jozef Hašto, a kakukkemberek tervüket nem fogják tudni valóra váltani.

Plavec Gyula, Vilke

Kedves Vasárnap!

Valamikor régen a férjem kedvéért rendeltem meg karácsonyi ajándékként a Vasárnapot. Miután egyedül maradtam, minden évben gondoltam, már nem fizetem be, de hogy lehetne lemondani, ha mindig jobb, szebb, megújult. Egy magyar nyelvű újság rólunk nekünk, örömmel olvasom, amelyet mindenki nevében köszönök, aki szívesen olvassa. Akár Vasárnap!

Egy hűséges olvasó Nagycétényből