Akik utánunk jönnek

Ami azért nagyon jó, mert az ember a hozzá közelebb veszteglőt hívhatja, s ezzel a közös energiafogyasztást is csökkentheti némileg. Hanem a lakók döntő többsége mérlegelés és gondolkodás nélkül mindkét liftet hívja, noha természetesen egyszerre csak az egyiket használhatja. Már épp szólni akartam a házbizalminak, hogy a soros gyűlésen vesse föl ezt a témát, amikor látom, hogy ő is mindkét liftet hívta, s vele volt a lánya is. Akkor jutott eszembe először, hogy a gyerekeink és az unokáink nemcsak a génjeinket meg a gesztusainkat öröklik, hanem a szokásainkat is. Ez a lány ugyanúgy két liftet hív majd, mint az apja, magától értetődően. Jobb lett volna, ha olyan házbizalmit választunk, aki nemcsak a bizalmunkat élvezi, hanem jól is igazgatja a házat? Persze és sajnos, az illető azért lett házbizalmi (amint sok helyütt valaki azért lesz polgármester, igazgató), mert ő volt az egyetlen, aki vállalta.

A régmúltból a lifttéma kapcsán feldereng a Dunaj áruház felvonója, melyben egy szék is volt, a széken pedig egy néni, aki a gombokat kezelte. Mindig megvárta a földszinten, míg megtelik a kis tükrös helyiség, aztán ment föl sorban, az elsőre, a másodikra és a harmadikra. Akik beszálltak, azoknak köszönt, a kint rekedteket meg azzal vigasztalta, hogy mindjárt térül egyet értük is. Az egésznek volt valami méltósága s ceremóniajellege, főleg egy kisfiúnak, aki voltam, lehetett érdekes. Mert amúgy meg ugye gyorsabban fölért az ember, ha a lépcsőt választotta, ráadásul lefelé mindenki lépcsőzött. Belátom, a mi panelházunk lifthasználatát nem orvosolná egy liftkezelő néni. Ráadásul kettő kellene belőle, plusz két támlás szék is.

Állunk az önkiszolgálóban, a hátunk mögött egy kisfiú azon panaszkodik, hogy szomjas, és vegyen neki az anyja innivalót. Válassz magadnak, halljuk az anyukát. Kisvártatva megint megszólal: az tiszta víz, kicsim, válassz valami málna- vagy narancslét. A gyerek ismét leemel a polcról egy flakont, anyja ismét megszólal: de hisz ez is tiszta víz, egyszerű víz van benne, nem érted? A gyerek olyan kicsi volt, hogy ezt még talán tényleg nem is értheti. Ezentúl már többé vízre nem fog vágyni. De lehet, hogy még az ő gyereke vagy unokája sem. És eszembe jutott, hogy az ószövetségi időkben (s helyszíneken) mekkora értéknek számított a víz. Mit a víz?! Már a harmat is. Vagy a kút. Izsákot például a filiszteusok úgy próbálták meg elzavarni területükről, hogy mindazokat a kutakat, amelyeket még apja ásatott, teleszórták földdel, és eltömték. Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha az anya ezt válaszolja a kisfiának: Ez tiszta víz, kicsim, jól választottál.

Ma már (ma még) a tiszta víznek, az egyszerű, szimpla víznek nincs nagy divatja. Vagy nem is divatja, hanem becsülete. Sok-sok tudósítást olvasok itt falvakról, melyekben bemutatják büszkeségeiket: a felújított teret, a szobrot, a kopjafát, a buszmegállót… de hogy van-e artézi kútjuk, arról egy szó sem esik. Legutóbb Vághosszúfalun járva láttam, ahogy az artézi kútnál sorakoznak az emberek műanyag palackokkal a kezükben vagy a biciklin. Attila nevű ismerősöm meséli, hogy nyáron nem öntözi a füvet, mert őszre úgyis kizöldül megint. Én is így csinálom, s nekem is ez a tapasztalatom.

Gyorsan változik körülöttünk minden, és változunk mi is, gyerekeinkkel együtt. Akik utánunk jönnek, talán nálunknál is gyorsabban változnak. Ők már abba születtek, hogy többféle szemetes van a világon: az egyikbe vegyes hulladék kerül, a másikba a műanyag, a harmadikba a papír, és persze külön van az üvegeknek is gyűjtőharangjuk. Ők sokkal hamarabb megértik azt is, hogy nem elég különválasztani a szemetet, fontosabb arra ügyelni, hogy eleve ne keletkezzen sok szemetünk. Ők már tudják, mit jelent a biológiai lábnyom. Ennek a sok új tudásnak csak a mi visszahúzó rossz szokásaink és rossz beidegződéseink lehetnek a hátráltatói. Akik utánunk jönnek, sajnos, gyakran a mi otromba lábnyomunkban járnak.