Ad Szép esténk lesz

Minden egyes betűjével azt igazolta, amit én is úgy érzek, mint ön. „Megtiltom!” [Én a Dobai lányokkal értek egyet, ne akarjuk mindenáron ráerőltetni a saját értékrendünket a betegünkre (na aztán a szomszédéra meg pláne ne!). Én például, éppen az ő sorozatukat olvasva jutottam az elhatározásig, hogy időben szóljak a gyerekeimnek: ha sor kerülne (ne adja Isten!) ilyesmire, azonnal vigyenek valamilyen intézménybe, ahol valaki még fizetést is kap majd azért, hogy megteszi, amit nekik nemhogy nem kívánok: megtiltom!] Ettől okosabban ezt leírni nem lehet. Gondozónőként látom, az idős embereknek az évek számával a bogaraik is gyarapodnak, ami nem kevés türelmet igényel. A Vasárnapot tovább olvasva az Olvasói véleményben Vass Tibor Köbölkútról nagyon szépen leírta, mit gondol. Igaza van neki is – csakhogy a világ változik, és ha valaki ma egy kicsit is elfogadhatóan akar élni, nagyon rá kell lépnie a gázra. Nem kell naphosszat a kapát húzni, görnyedni, de nem biztos, hogy jobb, mint régen. Ha a fiatalok, gondolok házastársakra, mind a ketten nem dolgoznak, az sajnos előbb-utóbb financiális gondokat okozhat a családban, és már van is ok az aggodalomra. Ha meg dolgoznak, nagyon kevés a maradék idő, ami főleg a gyerekekre megy el, és ez így helyes. Nem mindenben gondolkodunk egyformán a fiatalokkal, mi, korábban születettek, és sok minden van, amit nem is helyeselünk. De nagyon nehéz eldönteni, mi is a helyes. Látva a sok gondozottat magam körül, nem könnyű az idősebbeknek elviselni és megérteni ezt a másik életstílust. Ha több generációnak kell együtt élnie, akkor fiatalnak-idősnek meg kell tanulnia lenyelni a békát, és ez nem mindig megy. Tény és való, az lenne az ideális: családban szépen megöregedni – unokákkal körülvéve –, elmenni, csakhogy az idős emberre már kevés idő jut a mai felturbózott tempó mellett. A fáradtság minden emberből kihoz olyat is, amit később megbán. Az idősből meg a tehetetlenség tesz kevésbé elviselhetőt. Minden anya igyekszik minden tőle telhetőt megtenni a gyermekéért, de időskorra elfárad, és ez sok esetben elviselhetetlenné válik. A sok jót, amit az élete során tett, elszürkíti az időskori házsártoskodás, és emiatt értek egyet a főszerkesztőnővel, vagyis az intézménnyel, hogy gyerekeinknek és unokáinknak a jó nagymamák, nagypapák maradjanak meg az emlékeikben. Az intézmények – idősek otthonai – a látogatók előtt nincsenek bezárva, a látogatások átélt öröme nagyon sokáig további életkedvet adhat az ott lakóknak, és aki még teheti, a többiekkel sok közös témáról tud beszélgetni. Ha még jó kedélyű is van köztük, akkor nevetgélni is, ami nagyon fontos, hogy ne essenek búskomorságba. Akinek a fő foglalkozása a gondozás, az olyan, mintha az öregedés főiskoláját járná. Megtanulja, hogy ha egyszer majd maga is gondozásra szorul, mi az, ami jó, és mi az, ami fájó vagy kevésbé elviselhető a viselkedésben, és ha lehet, úgy csináljuk, hogy szeretteinknek a legkisebb fájdalmat okozzuk, amíg itt vagyunk. Eleinte nem értettem, a fiatalság miért nem a legjobb ajánlás a gondozásra, de most már tudom, azért inkább a több évet megélt gondozókat választják, mert ők már maguk is kezdenek úgy érezni, mint a rászoruló személy. Igyekszünk úgy viszonyulni hozzájuk, mint ahogy mi is szeretnénk, hogy hozzánk viszonyuljanak. El kell fogadnunk, hogy az idős emberek a szokásaikból már nem engednek. A megélt, sok esetben 80-90 esztendő elég ok arra, hogy megszokott életüket figyelembe véve teljesítjük igényeiket, sok szeretettel, egy kis viccelődéssel már kellemesebbé is tettük a hátralevő időt, mert ettől többet tenni nem lehet. Ha tanulni szeretnénk jóságosnak megöregedni, azt csak a jó példákból lehet. Nem mindig a hálátlanság és a szeretethiány az oka, ha a magatehetetlen szülőt idősek otthonába teszik. Az idős ember biztos nem örül, ha a szerettei látják a fájdalmait, sőt! Még duplán fáj neki, ha aggódni látja a gyerekeket, unokákat, ráadásul a szakképzett ápolók és orvosok a fájdalmakat enyhíteni tudják. Remélem, lesznek olvasók, akik megértenek. És én is MEGTILTOM!

Maradok szeretettel:

Ilonka Bregenzből (Ausztria)

Nekik csak gondjuk volt Ibolykával, még VASÁRNAP is vinni kellett neki a kosztot, mint azoknak az ápoltaknak, kiknek fél lába már a sírban van.

Grecsó Krisztián: Pletykaanyu