A szülés utáni regenerálódásról

<p>Sokan már a szülés utáni hetekben koplalni kezdenek, és beiktatják a kemény edzéseket, hogy mihamarabb beleférjenek régi ruháikba. <strong>A kismamákat leginkább foglalkoztató kérdések egyike, hogy a szülés után mikor nyerik vissza eredeti alakjukat.</strong></p>

Mit mond a szakember
Válaszol Kulcsár Gabriella terhestorna-oktató, diplomás szülésznő

 

Ez egyéni. A méhnek tizennégy napja van arra, hogy a szeméremcsont mögé visszahúzódjon. Addig, amíg nem húzódik össze, tömege nyilvánvalóan látszani fog a hasfalnál. Elterjedt tévhit, hogy a hasszorító bugyitól hamarabb visszamegy a helyére. Ez nem igaz, mert használatával ellustulnak a hasizmok. Mivel nem kell dolgozniuk, még lazábbak, még lógósabbak lesznek, mint ha az anyuka elkezdett volna tornázni.

A csípő a szülés utáni egy évben megy vissza eredeti állapotába. A medencéről azt kell tudni, hogy nincs fixen összenőve: ízületekkel van összekapcsolva. Ahhoz, hogy a baba be tudjon a medencébe ékelődni, legalább két centimétert kell szélesednie. Ezért fáj nagyon sok kismamának a szemérem- vagy a keresztcsontja. Az anyukának a szülést követően tehát nem a rajta maradt háj miatt maradhat két centiméterrel szélesebb a csípője. És mivel a medencének nagyon gyorsan kell széthúzódnia, azért érezhet fájdalmat a terhesség során. A kötőszövetek mintegy tizenöt hónap alatt állnak vissza régi helyzetükbe. Ne felejtsük el, hogy nagyjából hat hétig tart a gyermekágy, amíg az anyuka felgyógyul; de fontos hangsúlyozni, hogy a szülés előtti állapotát már sose nyeri vissza, csak hasonló állapotot érhet el, és ez nagy különbség.

Mikortól ajánlott a testmozgás?

Már az első naptól. Vannak például olyan vérkeringés-javító gyakorlatok, amelyek a szülés napjától alkalmazhatóak. Császármetszéskor kifejezetten fontos, hogy az anyuka ne hagyja el magát. A mozdulatlanság és a leállt belek mind összefüggésben vannak. A trombózisok megelőzése végett minél hamarabb el kell kezdenie mozogni, megindítania a vérkeringést. A napokra bontott gyakorlatok a fokozatosságra épülnek. Érdekes, hogy régen rehabilitációs szakemberek jártak fel a gyermekágyas osztályra, és az ágyban kötelezően tornáztatták az anyukákat. Akkor tudták, hogy ez mennyire hasznos, volt rá államilag pénz. Azelőtt terhestornát is kötelezően tanultak a kismamák. Nemhiába része most is a terheskönyvnek, hogy járt-e ilyen kurzusra a várandós kismama, vagy a kórlapnak a szülőszobán, hogy hallgatott-e felkészítő előadásokat.

 

Ön hogyan vélekedik a témáról? Írja meg nekünk, és azt is, milyen problémával nem tud megbirkózni, s vegyen részt a nyereménysorsoláson. Kérdéseiket, kéréseiket a szerkesztőség posta- vagy e-mail címére várjuk (Lazaretská 12, 811 08 Bratislava, vasarnap@vasarnap.com).

 

 

Nekem bevált

 

Mivel a terhesség alatt magas volt a vérnyomásom, tudtuk előre, hogy kisbabánk császármetszéssel fog a világra jönni. Kiműveltük magunkat az internetről, hogy milyen sok hátránnyal indulnak ezek a gyerekek a hüvelyi úton születettekkel szemben. Olyan eszközt kerestünk, ami képes ezt kiküszöbölni. Így találtunk rá egy bölcsőhintára, amely tulajdonképpen rugóra erősített vászonbölcső. Mivel egy ponton van felfüggesztve, minden irányba elmozdulhat, sőt a rugónak köszönhetően még függőleges irányba is. Ez ugyanolyan mozgás, mint amelyet a baba az anyaméhben megszokott, ezért megnyugszik benne. Mindez kiegészül a hintázás egyéb fejlesztő hatásaival, és a hasfájós babákon is segít. Hittem is, meg nem is ezt az egészet… Erre héthetesen kapott egyet a kisfiam, aki nagyon hasfájós volt. Gyanakodva méregettem, de azért beletettem, és láss csodát: nemhogy nem sírt, hanem pár perc múlva aludt is! Volt is nagy öröm! Azóta használjuk a hintát, nekünk nagyon bevált a gondozásában. Most már nem alszik el benne, hanem kidugja a lyukon a kis lábát, és ugrándozik, míg én mosogatok – úgyhogy olyan anyukáknak is ajánlom, akik arra panaszkodnak, hogy nincs el egyedül a kisbabájuk, mert a hintával időt nyerhetnek mellette. Nagy találmány, minden hasfájós babának orvosi receptre íratnám fel!

Hadarits Diána

*

„Szülésem óta enyhültek a menstruációs fájdalmaim. Előtte PMS (premenstruációs szindróma – a szerk. megj.) kínzott. Ez a tünetegyüttes már egy héttel a vérzést megelőzően sok kellemetlenséget okozott: depressziós hangulatot, szorongást, hát- és derékfájást, hidegrázást, tompaságot, mert még összpontosítani is kevésbé tudtam, néha úgy éreztem, az agyam is lelassult. Majd miután megjött, az első két nap szörnyű volt. Főleg az első, mivel enni se tudtam a hányinger miatt, volt, hogy négy órán keresztül guggoltam a WC-kagyló fölé hajolva, mert ha már nem is volt minek kijönnie belőlem, állandóan erőltetett a hányás. Ehhez jöttek még az alhasi görcsök. Sok mindent kipróbáltam (fájdalomcsillapítók, gyógynövények, forró zuhany, életmódváltás több testmozgással, a sós ételek teljes mellőzésével, pozitív szemlélet), de nem igazán segített semmi. Leginkább akkor volt kínos, ha mindez a munkában jött rám, vagy mennem kellett valahová. Nem tudtam, én vagyok-e csupán túlérzékeny, kicsi-e a fájdalomküszöböm, vagy valóban lehet ennyire rossz. A hosszú vajúdás és a szülési fájdalom nekem meg se kottyant, semmi volt ezekhez a gyötrelmekhez képest. A terhességem során egyébként semmilyen panaszom nem volt, egyszer sem émelyegtem, és mióta újból megjött a menzeszem, összehasonlíthatatlanul jobb, mert a fájdalom és a hányás elmúlt; az ingerlékenység, levertség viszont továbbra is elő-előfordul. Ez persze egyéni tapasztalat, de nem egy nőtől hallottam hasonlót, hogy szülés után mintha elvágták volna az addigi bajaikat. Az egyik barátnőm mondogatni is szokta: ha korábban tudja, hogy ennyivel jobban fogja érezni magát, nem halogatja olyan sokáig a teherbe esést. Valahol azt is hallottam, bár nem tudom, van-e ennek tudományos alapja, hogy olyanoknál gyakoriak ezek a panaszok, akiknek a nőiségükkel, önbecsülésükkel van problémájuk. Nekem kamaszkoromtól voltak ezzel gondjaim. Noha a terhesség alatt felszedett kilókból sok maradt rajtam, most tudom csak igazán nőnek érezni, elfogadni magam. Nyilván nem ezek miatt a lehetséges változások miatt kell gyereket szülni, viszont sokak számára jelenthetnek biztatást, reményt mások pozitív tapasztalatai. Ezért tartottam fontosnak megírni őket.” Móni, Pozsony

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?