A remény vonalai 14/1. fejezet

Tilda kinyitotta a halvány rózsaszínűre festett,
lakályos kis gyerekszoba ajtaját.
– Gyere, meg kell még mutatnom, hogy Matyi
milyen aranyosra csinálta a kicsi szobáját, míg én a kórházban
voltam. Végül is tehette, nyugta volt tőlem. És képzeld el, az
egész lakást felnyalták nekem itt az anyóssal.
Éva rég nem járt nála, utoljára még terhesen, a nyáron. Már
nem is emlékezett, mire szolgált Tilda lakásában ez a kis helyiség
azelőtt. Most ott állt az ablak előtt egy vadonatúj kiságy puha
párnákkal, mackókkal telerakva, mellette egy fehér komód
a babaruháknak, szemben pedig a kis kanapén csupa édes
gyerekholmi szétteregetve.
– Egyelőre még csak osztályozom őket, aztán ki kell mosnom
mindet, kivasalni, és szépen berakni a komódba – kacsintott
Évára.
A falon egy mosolygós bohócarcú óra mérte csöndesen az időt,
mellette Tilda tipikus, virágmintás hímzése lógott, alatta meg a
pelenkázóasztalon egy halom babakozmetikum, a fürdetéshez
elmaradhatatlan gumikacsa, két csomag egyszer használatos
pelenka a legkisebb méretben. Mindennek új szaga volt, a szoba
ragyogott a tisztaságtól, és valami különös légkör lengte be, a
várva várt kis személy ígérete, aki itt éli majd le gyermekkorát.
– Az intimbetéteket nem raktam ki, de azt is megvettem már
– viccelődött Tilda, s szemével végigsimogatta e jövő oázisának
minden egyes tárgyát.
– Jaj, erre az édes rugdalódzóra emlékszem, még a nyáron
vetted, azelőtt, hogy találkoztunk volna – mutatott Éva a
miniatűr csacsimintás ruhadarabra, és a szomorúság enyhe
hulláma suhant át lelkén.
– Te is fogsz még ilyen holmikat vásárolni, ne félj – biztatta őt
Tilda, mint aki tudja, hogy Évának eszébe jutott a kisbaba, aki
már soha többé nem tér vissza hozzá.
Tilda kitárta az ablakot, hideg, friss levegő áradt be kintről.
– Mindennap bejárok ide nézelődni, közben meg kiszellőztetek.
– Évához fordult, jó alaposan kigömbölyödött, és nemcsak
derékban, hanem arcban is. – Jaj, Évi, el nem tudod képzelni,
milyen boldog vagyok, hogy újra itthon lehetek! Mindenki olyan
drága volt, fi gyelmes hozzám, de azért remélem, már csak szülni
térek vissza oda.
– Tulajdonképpen még mennyi? – kérdezte Éva.
– A terminusom karácsonyra szól, hisz tudod – mosolyodott
el Tilda. – Az utolsó hetekben nyitogatom majd az adventi
kalendárium kisablakait, és falom belőle a csokikat. De
remélem – folytatta –, hogy valamivel azért hamarabb meglesz.
Nem szívesen fosztanám meg Kálmost azoktól a boldog
pillanatoktól, amikor izgatottan bontogatja a karácsonyfája
alatt a zoknit meg a sálat.
– Honnan tudod, hogy éppen sálat meg zoknit kap? – kérdezte
nevetgélve Éva.
– Elég csak ránézned, és rögtön világos számodra! Ő az a
típus, aki őszintén tud örülni még a zokninak is!
Mindketten jót mulattak, ahogy elképzelték a jóságos doktort
szenteste a zoknival, majd kivonultak a gyerekszobából, vissza
a nappaliba.
Éva rövid e-mailt írt Nikinek, hogy volt-e már orvosnál, s ha
igen, mit szólt. Látszott már valami az ultrahangon?
Niki szinte azonnal válaszolt:
Cső, Évi,
tegnap voltunk. Kálmos nem szidott meg, de nem is dicsért. Azt
mondta, egyelőre csak azt látja, hogy vastagabb a nyálkahártya,
mást nem. És hogyha tényleg pozitív volt a tesztem, az jó, de akkor
is ki kell várnom még legalább két hetet, azután már kéne látszania
valaminek. Nem tudom, hogy bírjuk ki addig. Sanyi is eljött velem,
szörnyen aranyos. Olyan hülye közérzetem van, tulajdonképpen
most egyáltalán nem tudom, hányadán is állok. Gutaütésre! De
a bajom nem jött meg, úgyhogy reménykedem, tényleg a mi kis
aranyos babszemjankónk miatt. ☺
És te hogy vagy? Nem kezdtetek még igyekezgetni?
Cső, drágám, pá, puszika: Niki
Ui.: Nem találtad Alicát a cukrászdában
valahogy furcsának?
Éva el tudta képzelni, miféle
szörnyű bizonytalanságra ítélte
Kálmos a türelmetlen Nikit. Talán
vehetett volna tőle legalább vért,
és megvizsgáltathatta volna, abból
nagy biztonsággal kimutatható…
Éva ironikus grimaszt vágott. Az
utóbbi időben az interneten annyi
cikket áttanulmányozott a terhességről,
a vetélésekről és a nőgyógyászati
megbetegedésekről, hogy Kálmos doktor
nyugodtan járhatna hozzá akár konzultációkra.
Minél alaposabban belemélyedt azonban a témába, minél
több információt szerzett, annál nagyobb rettenet kerítette
hatalmába, hogy micsoda komplikációk fordulhatnak elő
terhesség alatt, szülés közben, s hogy miféle szörnyűséges
diagnózisok leselkednek a nőkre minden életkorban és
állapotban. Válaszolt Niki levelére, hogy szorít neki, s gondol
rá, de a saját terhességét érintő kérdést figyelmen kívül hagyta,
az Alicával kapcsolatos megjegyzésre pedig csak annyit reagált,
hogy biztos nem volt jó kedve. Elküldte az elektronikus levelet,
lezárta a postaládáját, s a kurzort a következő kedvenc oldalára
irányította: Munkát kínál. Szemével átfutotta az utolsó három
nap összes ajánlatát. Megint semmi neki való, úgy látszik,
mégis csak a Hatodik Érzékben kell lehúznia egész a nyugdíjig.
Lehet, hogy meg kellett volna ragadnia az alkalmat, és harcba
szállni azzal a nyugdíjassal a könyvtárosi helyért Nikiéknél.
– Anyuci, megnéznéd a házimat? – zavarta meg Szimi
gondolataiban.
– Persze.
Éva fogta a kislány füzetét, és nézte a még mindig kicsit
szálkás gyerekírást. Fogalmazás, a téma: Legkedvesebb
évszakom. Szimi a telet választotta, mert akkor van karácsony,
olvasta Éva.
– Anya, gondolod, hogy még mindig korai a karácsonyi
ajándékok készítése?
– Nem, Szimikém, azt hiszem, itt a legfőbb ideje – simogatta
meg a kislány fejét Éva. – Ez a fogalmazás olyan kitűnő, hogy
már rögtön én is örülni kezdtem a karácsonynak.
Arra gondolt, hogy neki a legcsodálatosabb ajándék a két vonal
volna egy terhességi teszten. De nem olyan, ami aztán beleveszik
valahová egy műtő őrült szomorúságába…
Alica Nikivel ellentétben csak két vagy három alkalommal
küldött e-mailt, akkor is csak valami rövid üzenetet, inkább
amolyan SMS-formát. Most sem volt beszédesebb. Levele
ráadásul a9 éle felszólításként hatott: Szia, Éva, találkoznom kell
veled. A. Éva nem tudta eldönteni, hogy Alica szűkszavúsága
azt jelenti-e, hogy kimerültségében, kétségbeesésében
többet nem tud, nem bír leírni, vagy inkább az elegáns dáma
visszafogottságát tükrözi-e ebben a virtuális kapcsolattartásban.
Ez esetben viszont inkább azt a benyomást keltette Évában, hogy
a viselkedése már-már illetlen. Vagy – fagyott meg benne a vér
– Alica megtudta, hogy a férje szeretője tulajdonképpen az ő jó
barátnője. Erről a kellemetlen véletlen egybeesésről az utóbbi
időben Éva nagyon szívesen megfeledkezett, mintha ilyesmi csak
valaki egészen mással eshetne meg. Alica egykedvű üzenetét
bámulva hatalmába kerítette őt az a jól ismert lelkiismeretfurdalás,
amit azóta érzett, hogy együtt feküdtek a kórházban.
Barátsága Alicával egyszerűen nem tudott kibontakozni, amíg
ilyen komoly tényt kellett előtte elhallgatnia. Mi van, ha Misi rég
az arcába vágta az igazságot, és Alica már a cukrászdabeli
találkozón is pont azért volt olyan kimért és
visszafogott? Mi van, ha nem csak ő vizsgálgatta
Alicát, hanem fordítva, Alica is őt? Ki kellene rakni
a kártyáit az asztalra, s Alica vagy megbocsát
neki, vagy mindörökre megszakítja vele a
kapcsolatot.
Igen, igen, neki is találkoznia kell vele.
Megírta a választ: Add meg a helyet és az időt.
Éva
Hozzá akarta még tenni, hogy semmi esetre se
legyen Alicáéknál otthon.
Gyere el hozzám, haza, időben alkalmazkodom. A.,
válaszolta Alica.
Inkább valahol a városban, nem akarom zavarni a
férjedet. Éva
Azt aztán nem fogod zavarni, még mindig Tenerifén van. A.
Éva elgondolkodott. Ebből a villámlevélváltásból nem az derült
ki, mintha Alica haragudna. Alica, ha megkérhetlek, nekem jobban
megfelelne valahol a szerkesztőség közelében. Éva
Alica végül beleegyezett. Megállapodtak, hogy másnap fél
ötkor találkoznak a Hatodik Érzék épülete előtt.
Gyuri két pizzával tért haza.
– Az egyik ananászos, a másik gombás – vette ki a
papírdobozból, és az egyes szeleteket három tányérra
igazságosan elosztotta.
Éva hívta Szimit, majd azon vitatkoztak, melyik pizza a jobb.
– No, lányok, jó étvágyat, még egy kicsit meleg is – mondta
Gyuri, és hozzálátott a maga adagjához.
– Hogy jutott eszedbe? – kérdezte meglepetten Éva. Már nem
is emlékezett rá, mikor ültek együtt hárman vacsorához, még
ha ilyen vásárolthoz is. Ők ketten Szimivel általában valamilyen
kenyeret ettek, Gyuri meg, mivel későn járt haza, már csak egy
joghurtot vagy valamilyen sajtot kapott be.
– Ahogy jöttem el a pizzéria mellett, megcsapta az orromat ez
a jó illat.