A profitmaximalizálás szaga

A sárga kabátos ember épp ebédelni készült, amikor egy régi harcostársa magához intette, mondván, meg kell várni a városi rendőröket, amíg leveszik a kerékbilincset, amelyet jogtalanul helyeztek haszongépjárműve bal elülső kerekére. El is kezdődött a várakozás, a rendőrök meg nem jöttek. Telefon a központos néninek, hogy itt vagyunk, és éhesek, telik az idő, az illetékesek meg nem jönnek, hol lehetnek vajon. Mire a néni, hogy valószínűleg az lehet velük, mint Francis Drake egykori angol hajóssal, akinek a sorsáról Erzsébet királynő egyszer érdeklődött valami udvari embernél (nevezzük főpohárnoknak), és ezt a választ kapta: vagy a Jóreménység foka körül hányódik egy deszkába kapaszkodva, vagy bármelyik pillanatban betoppanhat. Odatoppantak negyed óra múlva a rendőrök is, pontosabban csak egy kék autós illetékes férfi a parkolócégtől, anyósülésén egy ötven körüli szőke rendőrnővel. Maguk alighanem már ebédeltek – köszöntötte őket negatív mimikával a harcostárs. A sárga kabátos leszűrte, ilyen beszélgetéseket nem így kellene kezdeni. Mindegy, kiderült, a parkolási díj befizetése három másodperccel később futott át a rendszeren, mint ahogyan a kerékbilincs a kerékre került, vagyis nem hibázott valaki direkte ártó szándékossági célzattal, talán a vakvéletlen homokszemei férkőztek a gépezet fogaskerekei közé. El is kezdődött az ordítozás, hogy ki nem végzi rendesen a dolgát, és ki nem fizeti rendesen a díjat, aztán amikor a kételyek elhárultak, szóba kerültek a nevek, a magas beosztású hivatalnokok nevei, akikkel a dolog majd meg lesz beszélve, és el lesz rendezve, úgyis. De ez a párbeszédnek már a közepe felé történhetett, miután a sárga kabátos ember személyi igazolványa a hatósági személy mellső végtagjának ujjvégződései közé vándorolt, ugyanis a harcostárs nem találta személyi igazolványát, amazok pedig nem voltak hajlandóak folytatni a párbeszédet személyi igazolvány nélkül, így kölcsön kellett kérni valakitől egyet.

A sárga kabátos igyekezett 3-4 méteres távolságra pozicionálni magát az eseményektől, és inkább a téren hömpölygő tömegbe fúrta tekintetét. Mire odalépett hozzá egy divatosnak nem igazán mondható ruhákba öltöztetett magas, sovány, copfos-frufrus néni, és közölte, hogy annak ellenére néz ki ilyen jól, hogy már 60 éves. Igen, ez szép dolog, bólintott a sárga kabátos, majd a néni azzal folytatta, hogy sem szemüveget nem hord, sem gyógyszert nem szed, és reméli, egyre többen felfogják itt ezek közül, hogy abba kellene hagyni ezt az egész kapitalista életfelfogást. Mert amíg a szexuális energiáit nem tudja kontroll alatt tartani valaki, nem mondhatja magáról, hogy boldog vagy szabad ember. És hogy mi a gond, miért problémáznak velünk a rendőrök. Hát – kezdte a sárga kabátos – nem is velem, hanem a barátommal, én csak úgy itt vagyok, hogy lássák a rendőrök, hogy azért mi is ketten vagyunk. Ez nagyon szép dolog, támogatni kell a barátokat, helyeselt a néni, majd felemelt mutatóujjával ismét felé fordult: remélem maga hívő ember. Persze, ez csak természetes, bérmanevem László, meg lehet nyugodni, mire a néni elhessegetett néhány láthatatlan szúnyogot, és közölte, hogy nem a templomba járási szokások érdeklik, hanem a hit maga. Meg hogy az életben az okosságokat nem elég mondani, meg is kell őket élni, de hiába beszélünk okosságokat a hülyéknek, amikor Jézus is megmondta az apostoloknak, hogy mondanék nektek többet is, de úgysem értenétek.

Miután búcsút intett, a harcostárs már azt ordította a rendőröknek, hogy adjanak gyorsan büntetést, mert sietünk. Ők meg vissza, hogy nem adnak, inkább hallgassa már végig őket a harcostárs. Aztán amikor meg lettek hallgatva, levették a bilincset, és mosolyogva elhajtottak. Az ebédben a rizs dominált, a beszélgetésben pedig a profitmaximalizálás előre nem látható negatív hatásai.