A nyelvtan is lehet élvezetes

Február 16-án nyílt napot tartanak a nyitrai Konstantin Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán. A végzős középiskolásokat már az új épületben fogadják a tanárok és diákok, hogy ízelítőt adjanak abból, milyen követelményekkel jár és milyen élményekkel kecsegtet az egyetemistalét. Arról, hogy mivel várja leendő diákjait a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet, vezetőjével, Sándor Annával beszélgettünk.
* Mi az, ami ilyen napon elmondható egy tanintézményről úgy, hogy az ne csak száraz tényközlésre szorítkozzon?
Arra törekszünk, hogy életszerű legyen a bemutatkozás, ezért miután én ismertetem a tanulmányi programokat, felvázolom az elvárásainkat, a kollégák és a diákjaink foglalkoznak a látogatókkal. Ki-ki mesél a saját tantárgyáról, a tanulmányi versenyekről, arról, hogyan vonjuk be a diákokat a tudományos tevékenységbe, melyik országokban vehetnek részt külföldi részképzésen, és arról is, milyen itt a diákélet. Fontos, hogy a jelentkezést fontolgatók tudatosítsák: aki felsőfokon akar magyar nyelvet és irodalmat tanulni, annak nem elég magyarnak lennie, magyar iskolában érettségiznie. Ennél sokkal több kell, az olvasás szeretete, a nyelv igényes használata és művelése. Ezért hangsúlyozom mindig, mennyire fontos a felsőoktatásban a kutatás is, hiszen így tudjuk a legújabb eredményeket alkalmazni, lépést tartani a nyelv fejlődésével.
* A Tudományos Diákköri Konferencián kívül melyek azok a tanulmányi megméretések, amelyeken a különösen rátermett diákjaik megmutathatják a tehetségüket?
Az egyik a Szép magyar beszéd verseny, erről a legsikeresebbek a Kárpát-medencei döntőbe mennek tovább, amelyet általában valamelyik magyarországi egyetem szervez meg. A Tompa Mihály-napokon a felnőttek kategóriájában évek óta szinte kizárólag a mi hallgatóink szerepelnek, és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen szervezett retorikaversenyen is minden évben részt vesznek a diákjaink.
* Vannak a tanszéknek olyan rendezvényei, amelyekre azok a magyar nyelv és irodalom iránt érdeklődő fiatalok is elmehetnek, akik még nem tanulnak itt?
Ebben a tanévben két új versenyt is indítottunk annak a gondolatnak a jegyében, hogy még közvetlenebb kapcsolatot tartsunk az alap- és középiskolásokkal. Az egyik az Implom József helyesírási verseny, amelyre 31 fiatal jelentkezett. Amíg a feladatokat oldották meg, addig az őket kísérő pedagógusoknak a tanáraink tartottak előadásokat. A másik, középiskolásokat megszólító rendezvényünk a Legere irodalmi megméretés volt. A legere latinul azt jelenti, olvasni, a címválasztás már önmagában jelzi, hogy ez a hasznos tevékenység ma már nem annyira magától értetődő a fiatalok körében. Mi arra szeretnénk ösztönözni őket, hogy olvassanak, értelmezzék, elemezzék a műveket, próbálják a klasszikusokat is új szemszögből látni. Az első versenyen Kosztolányi-műveket értelmeztek újra a diákok, akik nagy örömünkre Királyhelmectől Szencig nagyon sok iskolából jelentkeztek. A Magyar Tudományos Akadémiának, valamint a Bethlen Gábor Alapítványnak köszönhetően tudtuk fedezni az útiköltséget és biztosítani a szállást, ami szintén nagyon fontos, ha az egész országból várunk résztvevőket. Úgy láttam, mindannyiuk számára élmény volt a részvétel, és bízhatunk a folytatásban.
* Talán nem véletlen, hogy a művek újraértelmezése volt a verseny fő témája. Az oktatás során is tapasztalják, hogy a diákok a nagy klasszikusokat csak akkor értik, élvezik, ha kapaszkodókat, aktuális összehasonlításokat is nyújtanak melléjük?
Ez feltétlenül szükséges, ha azt akarjuk, hogy a mű megszólítsa azt a korosztályt, amelynek sokszor maga a szöveg is nehezen olvasható – ilyen például Zrínyi, Eötvös József, de már Jókai is. Ezért a középiskolában gyakran csupán szövegrészleteket olvastatnak el a tanulókkal ízelítőül. A magyar szakos egyetemistáknál természetesen követelmény a művek elolvasása, de nem az a cél, hogy felmondassuk a tartalmat, hanem hogy belekóstoljanak a kor hangulatába, a szerző stílusába, kifejezési eszközeibe. A kollégák külön vizsgáztatnak szövegfelismerésből, mert az, hogy valaki felismer-e egy Jókai- vagy Mikszáth-idézetet, többet elárul az olvasottságáról, mint az, hogy fel tudja-e sorolni a mű szereplőit és cselekményét.
* Ha az olvasással gond van, akkor a nyelvtannal és a helyesírással még rosszabb lehet a helyzet.
Sajnos, sok középiskolában mostohagyerekként kezelik a nyelvtantanítást. Három éve végeztem egy felmérést a hallgatók között; az derült ki belőle, hogy kb. a felének volt kisebb-nagyobb rendszerességgel nyelvtanórája, a másik felének egyáltalán nem. Pedig aki nem magyar szakon folytatja a tanulmányait, annak egész életére a középiskolában kell megalapoznia beszéd- és íráskészségét. Úgy gondolom, hogy a nyelvet és az irodalmat nem szabad egymástól elválasztani, sőt, csakis összefüggésekben és gyakorlatias megközelítéssel szabad oktatni. Ha én úgy beszélek a rokon értelmű szavakról, hogy a beszédhelyzettől függ, melyiket választom, és még példát is mondok, ez biztosan szemléletesebb, mint az öncélú magolás. Milyen könnyű megjegyezni a szinonimák lényegét, ha a diáknak elmagyarázzuk, mennyire tévesen használják a nő és a férfi szinonimájaként a rendőrségi szóvivők a prostituált hölgy és bűncselekményt elkövető úriember kifejezéseket, hiszen egy hölgy és egy úriember mindig feddhetetlen! Ugyanígy más nyelvi eszközöket használok a hivatalos érintkezésben, mást a barátaimmal, a szóbeli és az írásos kommunikációban.
* Vagyis csak a szemléltetésen múlik, hogy a nyelvtan is érdekes, élvezetes legyen?
Sokkal több olyan beszélt nyelvi anyag kellene az órákon, ahol konkrét helyzetekből vennék a példákat, és ezekből következtetnénk az általános szabályokra. Ugyanígy, a napi gyakorlatra kellene építeni a helyesírás tanítását is, sokkal nagyobb figyelmet fordítva arra a tényre, hogy kétnyelvű közegben élünk. Szükséges volna a szlovák példákkal való összehasonlítás, mert ezek gyakran megzavarják a használókat – például amikor arról van szó az órán, hogy a magyar nyelvben az intézménynevek minden elemét nagybetűvel kezdjük, utalni kell arra is, hogy a szlovák nyelvben csak az első kezdőbetű nagy. A különbségek hangsúlyozását a helyesírás oktatásában is fontosnak tartom, mert például a nyelvjárás sok vidéken teljes ellentétben áll az írd, ahogy hallod alapelvével. Az SMS-ek és az internet nyelve sem kedvez a helyesírásnak, ezért kell az iskolákban annál nagyobb hangsúlyt fektetni rá.
* Idén indult a karon a hivatali ügyvitel szak, amelynek szintén az a rendeltetése, hogy tisztviselőink helyesen használják a magyar nyelvet. Milyenek a tapasztalataik?
A hallgatók közül sokan jöttek szakközépiskolából, tehát eleve hivatali vagy vendéglátó-ipari alkalmazottnak készültek. Nagyon fontosnak tartom ezt a képzést, mert az, hogyan beszélnek az intézményeinkben, az egész közösség kommunikációs kultúrájára hatással van. Ezek a diákok személyiségpszichológiát, konfliktuskezelést, rendezvényszervezést is tanulnak, belőlük lehetnek majd azok a köztisztviselők, akik visszaadják a hivatás régi rangját.
* A Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet idén adja át először a Kolossváry-díjat. Ki alapította, és ki kaphatja meg?
Egy Svájcban élő úriember, Kolossváry László kereste meg a tanszékünket, hogy szeretné az itteni magyar diákokat támogatni. A 300 dolláros pénzjutalommal járó díjat minden évben egy kimagasló eredményeket elérő végzős, tanár szakos hallgatónak ítéli oda egy öttagú bizottság, és a diplomaosztón fogjuk átadni. A vándorserleg, amelyre minden évben felvéssük a díjazott nevét, már el is készült, ez itt marad a tanszéken. Úgy vélem, nemes hagyományt teremtünk, és egy-két év múlva ez az elismerés is komoly ösztönzőerő lehet a diákjaink számára.