A nyelvet is tervezni kell

Misad Katalin magyar–szlovák szakos tanár 1992-től a Comenius Egyetem magyar tanszékének munkatársa. Egy ideig tanársegédként, napjainkban egyetemi adjunktusként oktat, főleg leíró magyar nyelvészeti tárgyakat, de az ún. hungarológiai képzésben is tanított szlovák–magyar összehasonlító nyelvészetet. Emellett munkatársa a dunaszerdahelyi Gramma Nyelvi Irodának. A közelmúltban jelent meg a Lilium Aurum kiadó gondozásában Nyelvi kontaktusok című kötete, amely a Szlovákiai magyar vonatkozású alkalmazott nyelvészeti tanulmányok alcímet viseli. Ennek apropóján beszélgetünk.

– A kötetben lapozgatva a magyar nyelv – határok szabdalta létéből adódó – »szétfejlődésének« állapotával szembesül az olvasó. Tévedek, ha azt mondom, hogy ez adta az indíttatást többéves kutatómunkájának könyv formájában való megjelentetéséhez?
Mi, szlovákiai magyarok kétnyelvűségi helyzetben élünk, s ez az anyanyelvünk használatára mindenképpen hatással van. Egyrészt hatással van az utca emberére, hiszen a szlovákiai magyarok nyelvhasználatában sok a szlovák szó, miként az erdélyi magyarokéban a román, a kárpátaljaiakéban az ukrán kölcsönszavak. A szétfejlődésnek a veszélyét mégis inkább a szaknyelvek használatában érzékelem. A szaknyelvi regiszterek ugyanis a kisebbségi helyzetben mindenütt nehezebb helyzetben vannak, mint Magyarországon. Ez nem véletlen, hiszen a hazai szakemberek elsősorban szlovák (azelőtt esetleg cseh) egyetemeken szerzik szakképesítésüket. Szlovákul tanulják meg a szakkifejezéseket, így a standard magyar megfelelőjüket nem ismerik. Tehát a szlovákiai magyar ha magyarul próbálja mondani a szakkifejezést, s nem ismeri a magyar megfelelőjét, szó szerint lefordítja. És ez természetesen másképpen hangzik az erdélyi, a szlovákiai, a kárpátaljai vagy a vajdasági magyar fordításában. Vagyis ötféleképpen.

– Triviálisan fogalmazva: négy-öt magyar összehajol, és nem érti egymást?
Valahogy így. A szaknyelvek vonatkozásában mindenképpen. Ezért is foglalkozok a terminológiai kérdésekkel, mert fontosnak tartom a szaknyelvi regiszterek fejlesztését, akár művi úton is. Ha megjelenik egy-egy új termék, megnevezés, megpróbáljuk standard magyar névvel illetni; ha pedig nincs magyar megfelelője, akkor nekünk kell neki nevet adnunk, és az illető szakterület embereivel kell megtalálnunk a legmegfelelőbb kifejezést.

– A kötet talán leghosszabb tanulmánya a sajtó nyelvével foglalkozik. Úgy tűnik, a nyelvészeknek ez a vesszőparipájuk.
A sajtó nyelvét elsősorban a helyesírás szempontjából próbáltam megközelíteni. Az ösztönzést az adta, hogy egy konferencián romániai magyar nyelvészek panaszolták, hogy a román helyesírás erősen hat a romániai magyar sajtó nyelvére. Kíváncsi voltam, nálunk mi a helyzet. A szlovák nyelv, mivel később alakult ki, később kodifikálták, később alakult ki a szabályrendszere, egyszerűbbnek tűnik még a magyar ember számára is, mint anyanyelvének a helyesírása. A vizsgálatok azt mutatják, hogy hál’ istennek a szlovák helyesírás nem befolyásolja nagymértékben a magyart, legalábbis nem ez tükröződik a sajtó nyelvében. Sokkal nagyobb hatással van rá az angol nyelv. Egy példa: Az angolok nagy kezdőbetűkkel írják az ünnepek nevét, míg a magyar kisbetűkkel, a szlovák pedig az első szót nagybetűvel. Mégis hajlamosak vagyunk mi is, a szlovákok is az angol gyakorlatot követni. Vagy egy másik példa: Magyarországi kolléganőm azt mondja a minap, hogy otthon felejtette a pendrive-ját. Visszakérdeztem: az USB-kulcsot? Nem értette, mit kérdezek, pedig ugyanarról beszéltünk. Felhívta magyarországi ismerőseit, hogy ismerik-e az USB-kulcsot. Rövidre fogva: Magyarországon csak a számítógépes szakemberek használják a minálunk bevett kifejezést, pedig a mi szavunk logikusabb, mert az legalább tartalmazza a magyar kulcs szót.

– Izgalmas fejezete a könyvnek a szlovákiai magyarok hivatalos kapcsolattartásbeli nyelvhasználatáról szóló. Sajnos, a szlovákiai magyarok zöme szlovákul levelez a hivatalokkal, még ott is, ahol ezt magyarul tehetné.
Éppen Dunaszerdahelyen vizsgáltam a kérdést az önkormányzati hivatalban, és elképesztő volt tapasztalni, hogy az emberek mennyire nem élnek nyelvi jogaikkal. Az 1999-ben megjelent nyelvhasználati törvény pontosan azt szabályozza, hogy a Szlovákia területén élő kisebbségek hol és milyen mértékben alkalmazhatják anyanyelvüket a hivatalos érintkezésben. Szlovákia ráadásul ratifikálta a kisebbségi nyelvek chartáját, melynek az ajánlásai arra utalnak, hogy a kisebbség számára lehetővé kell tenni a hivatalos érintkezésben az anyanyelv használatát. Ennek alapján ahol arányszámunk meghaladja a húsz százalékot, használhatjuk anyanyelvünket a hivatalban. Elképesztő, hogy Dunaszerdahelyen, ahol a magyar lakosok aránya nyolcvan százalék, nem tudnak annak a lehetőségéről, hogy hivatali beadványaik magyar nyelvűek is lehetnek. A magyar nyelvű beadványok aránya az egy százalékot sem éri el! Még az idősebbek is inkább megkérnek valakit a fordításra. A szóbeli kapcsolattartásban természetesen jobb a helyzet, mert a hivatalban az ügyfél köszönéséből tudják, milyen nyelven beszéljenek vele. Ebben közrejátszik az is, hogy szaknyelvi tudásunkat szlovák nyelven szerezzük meg, s a beadványoknak van egy típusnyelve, amelyhez, sajnos, kézenfekvőbb nyúlni, mint a magyarnak utánanézni.

– Tehát elfelejtjük, feladjuk a magyar szaknyelvet?
Az a baj, hogy meg sem tanuljuk! S ez a folyamat már az alapiskolai tankönyveknél kezdődik, ahol a magyarnyelv- és irodalomtankönyveket kivéve az összes tankönyv a szlovák nyelvűből készült fordítás. Sajnos, maguk a fordítók sem tanulták meg a standard (magyarországi) magyar szaknyelvet, tehát lefordítják a szlovákot, úgy, ahogy tudják. Ha egy magyarországi magyar belenéz a mi fizika- vagy biológia-tankönyveinkbe, azt mondhatja, hogy »ezek csak magyar szavak, de nem értem, hogy miről szólnak, mert ez egy másik magyar nyelv«. Itt kezdődik a probléma. Hiába van lektor, mert ő is szlovákiai magyar. S a gyerek azt tanulja meg.

– Ön munkatársa a Gramma Nyelvi Irodának, amelynek közönségszolgálata is van. Mivel foglalkozik?
Az iroda 2002-ben alakult mint a Magyar Tudományos Akadémia határon túli kutatóállomása. Tudni kell, hogy Erdélyben, Kárpátalján és a Vajdaságban is van hasonló. Ezek az irodák a magyar nyelvvel mint kisebbségi nyelvvel foglalkoznak, és tartják egymással a kapcsolatot. A közönségszolgálat azt jelenti, hogy e-mailben, telefonon is elérhetők vagyunk, és bárki kérhet tőlünk nyelvi tanácsot. Az utóbbi évek gyakorlata azt mutatja, hogy elsősorban fordítók, újságírók, pedagógusok, önkormányzati dolgozók fordulnak hozzánk tanácsért, de olykor magánszemélyek is. A magyarországi nyelvi közönségszolgálattól teljesen eltérően, nálunk a kérdések zöme fordítással kapcsolatos, míg Magyarországon a kérdések hetven százaléka helyesírási jellegű. Ebből is látjuk, hogy az embereknek napi szintű nyelvi gondjaik vannak. Emellett az iroda nyelvi tervezéssel is foglalkozik. Megpróbál segíteni például a hivatali nyelvhasználatban, amelyet a fent említett nyelvtörvény tesz lehetővé. Az önkormányzatok azt állítják, hogy sem kapacitásuk, sem idejük nincs a szlovák űrlapok, nyomtatványok lefordításához, ezért az irodában megjelent egy segédanyag, amely az önkormányzati hivatalok nyomtatványainak kb. nyolcvan százalékát tartalmazza, elektronikus formában. Ezt az önkormányzatok megrendelhetik. Sajnos, azt tapasztaltuk, hogy sok helyen megrendelték, de nem használják.

– Könyve a nagyközönségnek szól, vagy inkább csak a szakmának?
Elsősorban a hazai, de a magyarországi szakmának is, hadd lássák ott is, milyen problémákkal küszködünk. De szól a közönségnek is, például tankönyvfordítóknak, önkormányzati hivatalnokoknak, vagy akár a magyar nyelv oktatóinak.

– Lehet, hogy ideje volna kiadni egy szakszótárat?
A szlovák–magyar nagyszótár jó esetben jövőre megjelenik, már a lektorálás fázisában tart a kiadása. Nagyon fontos, hogy végre megjelenjen. Szükség volna tematikus szótárakra is, például az oktatás, közigazgatás területén. Ez rengeteg munkát, sok embert és pénzt igényel. Mi annyit tehetünk, hogy állandóan frissítjük a Gramma honlapját, ahol a legújabb szakkifejezéseket, terminológiai kifejezéseket közöljük.

– Min dolgozik jelenleg?
Mivel megnőtt a magyar nyelv iránti igény, ez új kihívást jelent. Például a levéltáros-hallgatóknak – mert kutatómunkájukban szükségük lesz a magyar nyelvre – kötelezővé tették, hogy hat szemeszteren (három éven) keresztül tanuljanak magyarul. Nekik egészen speciális képzésre van szükségük. Annak idején a doktori munkám is összehasonlító nyelvtannal foglalkozott, s most ezt szeretném átdolgozni, kibővíteni, hogy az ő számukra is hasznos legyen, esetleg a közeljövőben magyarul is megjelentetni.
---------------------------------