<p>A CERN főbejárata Svájc területén volt, Genf Meyrin nevű elővárosában, de közvetlenül a francia határ előtt. A négy kísérleti egység épületéből viszont három Franciaország területén helyezkedett el. Közel háromezer állandó alkalmazottja volt a szervezetnek, ezenkívül több százan voltak olyanok, akik néhány hónapra érkeztek, valamilyen részkísérletben vettek részt, aztán visszamentek a bázisra.</p>
A CERN önálló kisváros a határon: van saját szállodája, ahol a fővárosokból érkező küldötteket vagy a vendégkutatókat el lehet helyezni, van saját színházterme, saját mozija, alapvető használati cikkeket árusító boltjai, és természetesen több étkezde is a munkatársak számára.
Miután a tudományos és az igazgatótanács jóváhagyta a LEP, a nagy elektron-pozitron ütköztető leállítását, mindjárt elkezdték szervezni a leállítást kísérő ünnepséget. A 2000. év novemberére tűzték ki. Amikor egy ilyen, nem teljesen szokványos protokolláris eseményre kerül sor Genfben, a diplomaták körében mindig elkezdődnek a nagy háttéregyeztetések, eszmecserék arról, ki milyen otthoni potentát részvételét ajánlja a központnak.
A CERN vezetősége a legmagasabb rangú képviselettel számolt: húsz tagország államfőit és miniszterelnökeit hívták meg hivatalosan. De nem volt túl nagy a valószínűsége annak, hogy húsz köztársasági elnök meg kormányfő fog összejönni az ünnepségen. Én is azt ajánlottam a központnak, hogy Mikuláš Dzurinda miniszterelnök látogasson ki az eseményre, vagy ha ő nem tud, akkor Ivan Mikloš pénzügyminiszter, aki egyben miniszterelnök-helyettes is volt. Ezzel a javaslattal az volt a célom, hogy a helyszínen, személyesen győződjenek meg a nagyenergiájú fizika fellegvárának működéséről, az itt folytatott munka fontosságáról, és hogy ennek tudatában legyenek előzékenyebbek az otthoni tudományosság támogatásában.
Elég sokáig úgy látszott, vagy az egyik, vagy a másik jön. Néhány héttel a rendezvény előtt azonban azt az üzenetet kaptam Pozsonyból, hogy mivel a CERN az oktatásért, sportért és tudományért felelős miniszter portfóliójába tartozik, Milan Ftáčnik oktatási minisztert küldi a kormány. Sajnáltam, hogy így esett, nem is szólva a CERN-ben dolgozó szlovákokról. Ők abban bíztak, lesz alkalmuk megdumálni Dzurindát vagy Miklošt, hogy adjanak több pénzt a fizikai kutatásokra. Végül másképp alakult a dolog. Valamelyik kormányülésen Ľubomír Fogaš törvényhozási ügyekért felelős kormányalelnök meggyőzte Ftáčnikot, hogy cseréljenek. (Ezt még egyszer megcsinálta, amikor Csáky Pál helyett küldette ki magát a rasszizmus elleni durbani világkonferenciára 2001-ben.)
A legfelsőbb közjogi méltóságok közül végül Jacques Chirac francia és Adolf Ogi svájci államfő vett részt az ünnepségen, a többi ország művelődés- vagy iparügyi miniszterrel képviseltette magát. A rendezvény színvonalas volt, de a tudós emberek visszafogottsága jellemezte, nem övezte kihívó pompa. Az ünnepség második részében fellépett a híres francia származású táncművész és koreográfus, Maurice Béjart együttese. Béjart ugyan Franciaországban született, de élete nagy részét Belgiumban élte le. 1987-ben a svájci Lausanne-ba költözött, és itt működtette híres tánc- és balettiskoláját. A fiatal tagokból álló modern táncegyüttes előadása egyszerűen lenyűgözött. A koreográfia, a művészeti megoldások, a kivitelezés olyannyira profi volt, hogy én még ilyet nem láttam. Ami azonban leginkább megfogott, az a jó hangulat és életöröm volt, amely a táncos lányok és fiatalemberek minden mozdulatából, minden gesztusából áradt. Úgy éreztem, már azért megérte Svájcban dolgozni, hogy élőben láthassam Béjart-t.
Genfi éveim alatt még egy fontos döntésnek a részese lehettem, mégpedig a CERN-neutrinók a Gran Sassó-i létesítménybe című projekt megszavazásának. Ez a furcsa nevű projekt arról szólt, hogy a CERN kisebb, hét kilométer kerületű részecskeütköztetőjében generált neutrinókat egy bonyolult eljárással a 732 kilométerrel távolabb levő olaszországi laboratórium felé irányítják. Az Alpok és az Appenninek sziklatömbjein való áthatolásuk után vizsgálják a tulajdonságaik változását. Ez a kísérlet 2011-ben legalább akkora, ha nem nagyobb figyelmet és feltűnést keltett a világban, mind az LHC, a nagy hadronütköztető beindítása. A neutrinók vizsgálatakor az egyik kutatócsoport kimutatta, hogy bizonyos részecskék sebessége meghaladta a fényét. Néhány hónapig izgalomban élt a világ. Ha az eredmény bebizonyosodik, alapvetően megváltozik az einsteini időkből szármázó fizikai világkép. Végül a kísérlet sokadik ismétlésekor kiderült, hogy mégsem történt forradalom. Az egyik csatlakozókábel meghibásodása okozta a szenzációs eredményt. A maximális sebesség tehát továbbra is 299 792 458 méter per másodperc.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.