A rendezvény mára óriási népszerűségnek örvend, csaknem kétszázötvenen gyűltek össze, s huszonöten neveztek be nagymamáink egészséges édességével a megméretésre. Az ünnepséget a helyi citerazenekar fellépése nyitotta meg.
A rendezvény mára óriási népszerűségnek örvend, csaknem kétszázötvenen gyűltek össze, s huszonöten neveztek be nagymamáink egészséges édességével a megméretésre. Az ünnepséget a helyi citerazenekar fellépése nyitotta meg. Miután asztalra kerültek a sorszámmal ellátott ínyencségek, elsőként a hattagú szakmai zsűri tagjai pontozták a látványt, végül a közönség is szavazhatott. A külalakon kívül a kőtés ízét, állagát és az összbenyomást értékelték. Míg összeszámolták a szavazatokat, Jáki Sándor lelkész közös énekléssel buzdította a népdal szeretetére a jelenlévőket, majd Szalóki Ági népdalénekesnő szórakoztatta a közönséget. A szervezők minden nevezőt (oklevéllel, tárgyi ajándékkal) jutalmaztak. Az öt legfi nomabb édesség aranykőtés fokozatot kapott, a szakmai zsűri és a közönség pontozása alapján legjobbnak bizonyuló Balogh Rozália pedig az Aranykőtés Vándordíját, Ferencz György szobrászművész alkotását vehette át. Az eredményhirdetés után Balogh Rozália a Vasárnap olvasóinak elárulta a győztes kőtés receptjét. Hozzávalók: 1/3 rész rozs, 2/3 rész búza, tiszta víz, liszt. Elkészítése: A búzát és a rozsot kiválogatjuk, a sérült szemek eltávolítása után alaposan megmossuk, és egy napra langyos vízbe áztatjuk. Utána leszűrjük, sima felületen (például nyújtódeszkán) kéthárom centiméter vastagon szétterítjük (külön a rozsot és a búzát), majd nedves konyharuhával lefedjük. A ruhát rendszeresen cserélgessük, ne hagyjuk kiszáradni. A szemeket addig kell alatta tartanunk, míg két centiméteres csíráik nem fejlődnek. Ez nagyjából öt napig tart. A csíráknak szép fehéreknek kell lenniük. Szobahőmérsékleten könnyen penészednek, ezért hűvösebb helyen kell csíráztatnunk. A gyökerekkel összeszőtt búzát húsdarálón leőröljük, majd annyi vizet öntünk hozzá, hogy éppen csak ellepje, és fél napig áztatjuk. Kevergetnünk kell, hogy a beltartalma jól kiázzon, aztán kinyomkodjuk, és leszűrjük róla a levet. Édes tejszerű folyadékot kapunk. Annyi lisztet keverünk hozzá, hogy palacsintatészta sűrűségű legyen. Tepsibe vagy lábasba öntjük (legjobb egy régi cserép kacsasütő edény) – de csak félig szabad tölteni, mert sütés közben kifuthat. A masszába nádszálat szúrunk, rajta keresztül távozik majd belőle a levegő. A sütésidő több óra is lehet; akkor kész, ha már szép piros a teteje. Széle és teteje ropogós, a belseje kanállal fogyasztható mézédes fi nomság. Jó étvágyat a kísérletező kedvűeknek
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.