<p>Régmúlt századokban minden valamirevaló ember, főleg a nők, naplót írtak. Nem mondták el egymásnak gondolataikat, inkább a kedves napló rejtette el a vágyakat, érzelmeket. Így ismerhettük meg évek múltán nagy királyok, királynők másik, személyes életét. Ez a szokás azonban talán a lúdtoll és nemesek halálával kimúlt, az egyszerű embernek más dolga is akadt.</p>
Mostanra, az internetes kommunikáció robbanásával ismét előtérbe került a szubjektív gondolatok kinyilvánítása. A különbség csak annyi, hogy a szerzők nem maguknak, hanem a nagyvilágnak szánják írásukat. A blogok között akadnak igazán érdekesek, hasznosak, a paletta színes. Természetesen igénytelen online naplók is vannak, ezek főleg abból állnak, hogy egy-egy sok idővel rendelkező egyén leírja napjait, a fogmosástól kezdve a ruha kiválasztásáig, na meg nem maradhat ki az sem, hogy semmit sem csinált az iskolában, munkahelyen, csak aludt, mert egész éjjel netezett.
Azt, hogy az igényesek mennyire népszerűek, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a HVG 2005-től megválasztja az év blogját különböző kategóriákban, közönségszavazással.
Egy kis blogajánló
Mindenkinek:
Demotiváló
Ki ne ismerné a Demotiválót? Ez már életformává alakult, majdnem 200 ezer ember kedveli a közösségi portálon. Az élet szomorú valóságára világit rá úgy, hogy közben megnevetteti a böngészőt. Persze a közhelyek itt is utat törtek, és sokszor az amerikai nagy testvértől, a 9GAG-től kölcsönzi az ötleteket.
Könyvblog
http://konyv.nolblog.hu/
Olvasni szeretnél, de nem tudod, milyen könyvet ragadj meg? Látogass el az Olvasóblogra, ahol a szerkesztők saját véleményüket, az új híreket, olvasónaplójukat töltik fel. Itt mindenki megtalálja a kedvére való olvasnivalót.
Kreatív Művészet
Inspirálódás, szórakozás, meglepődés. Ez a három szó jellemezhetné a Kreatív művészet című blogot, ahol minden megtalálható, a lakberendezésen át a papírművészeten keresztül az utcai művészetig. De vigyázzon az, aki idekattint, mert egyhamar nem szabadul az oldalról.
Lányoknak:
Az Otthon Ízei
http://azotthonizei.blogspot.hu/
Finom, egyszerű receptek, hasznos tanácsok, amelyeket még közelebbivé tesz a szerkesztő mindennapjainak bemutatása. A képek gyönyörűek, a leírások egyszerűek, az ötletek frappánsak.
Gyöngyfűzés
http://gyongyfuzes-gyongyszoves.blogspot.hu/
Mindig ki szeretted volna próbálni a gyöngyfűzést, de nem tudtad, hogyan kezdj hozzá? Akkor ezt az oldalt neked találták ki. A különböző ékszerfűzési technikák lépésről lépésre le vannak írva, sőt fényképekkel illusztrálva.
Hajtővadászat
http://hajtovadaszat.blogspot.hu/
Minden, ami haj – olvasható az oldalon, és ez valóban igaz. A lányok nagyszerű fonás- és kontykészítési módokat leshetnek el, nem utolsósorban pedig az egészséges haj megőrzésére is találunk itt tippeket.
Fiúknak:
Autótemető Blog
http://autotemeto.blog.hu/
Érdekességek, balesetek, jó tanácsok. Autó, motor megtalálható az oldalon, de főleg a hányatott sorsú verdákra szakosodtak. Olyan, mint egy online javítóműhely. Vagy roncstelep.
Tudomány
http://tudomany.blog.hu/
Ha érdekel a körülötted lévő világ, akkor ezt a blogot neked találták ki. Érdekességek a világ minden tájáról, történelem, földrajz, fizika itt egy tantárgy. Nem a száraz tények vannak összegyűjtve, hanem az izgalmas valóság.
Sportblog
http://sportal.blog.hu/
A sportrajongók gyöngyszeme ez az oldal. Hasznos tanácsok az aktív, élménybeszámolók a passzív sportolóknak. Nemcsak az ismert sportágakat dolgozzák fel a szerkesztők, hanem az újonnan megjelentekkel is szívesen foglalkoznak.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.