Ez a rum alapú koktél egy igazi nyári sláger

Vasárnap

Ez a rum alapú koktél egy igazi nyári sláger, és a világon bárhol kérhetjük, tuti, hogy ismerni fogják! Eredete a rum őshazájába, Kubába vezethető vissza. Pontos létrejöttéről két elmélet is létezik...

Az egyik szerint a Santiago de Cuba melletti Daiquirí nevű vasérc bányában dolgozó Jenning Stockton Cox amerikai bányamérnök keverte ki. A bányában dolgozó munkásait szerette volna ezzel az itallal védeni a sárgaláz ellen.

A másik elmélet is Cox nevéhez köti az italt. Egyik nap, amikor vendégül látta az Amerikából látogatóba érkezett főnökét, elfogyott a kedvenc italuk, a gin. Jobb híján fehér rumot akart adni a felettesének, de félt attól, hogy nem fog ízleni neki. Ezért a rumot cukorral, lime levével, sok-sok jéggel keverte össze, és milyen jól tette...

A tökéletesített verziót pedig egy Constante nevű úriember kísérletezte ki (akit később mindenki a kubai koktélkirályként ismert). Állítólag képes volt napokon-heteken át kísérletezni egy-egy koktéllal, hogy annak aztán tökéletesek legyenek az arányai. Ennek az elszántságnak köszönhető a daiquiri is abban a formában, ahogyan ma szervírozzák

Egyébként az ital az 1940-es években érte el népszerűségének csúcspontját. Az USA-ban akkoriban whiskyt és vodkát csak nehezen és drágán lehetett beszerezni, Kubából és más latin-amerikai országból azonban rengeteg rumot importáltak, így adta magát, hogy a rumból daiquirit keverjenek. A népszerűség Ernest Hemingway és John F. Kennedynek is köszönhető, mindketten kedvelték a rumos-lime-os keveréket. Hemingway egyébként személyesen is ismerte az arányokat kikísérletező Constante-t, egyszer egy levélben például ezt írta: „Senki a világon nem képes úgy elkészíteni a Daiquirimet, mint az öreg Constantino”. Az író úgy szerette ezt az italt, hogy állítólag volt olyan nap, amikor egyetlen délután 17 darab dupla daiquirit ivott meg.

A daiquirinek egyébként világnapja is van, mégpedig július 19-én. Ne habozzunk hát, gurítsunk le egy jéghideg koktélt ezen a napon!

Daiquiri alaprecept

Hozzávalók: 60 ml fehér rum, 15 ml friss lime-lé, 7,5 ml sűrű cukorszirup

Egy ovális Y alakú poharat jól behűtünk. A shakert feltöltjük jéggel, ráöntjük a rumot, a lime-levet, a cukorszirupot és 2 percig rázzuk. A pohárba szűrjük, és citruskarikával szervírozzuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?