Keskeny pallón vezetett Ursula von der Leyen útja az Európai Bizottság élére, de jó pallóhoz illőn legalább rövid volt: nevét csak nemrég rántották elő az európai országvezetők, és már meg is kapta a támogatást.
A felvételek tanúsága szerint a politikában nem épp gyakran látható megkönnyebbüléssel reagált Ursula von der Leyen, amikor kiderült, hogy az Európai Parlament szűk többséggel, de bizalmat szavazott neki. A végső döntést ugyan a képviselők hozták meg, ám a csúcsjelölti rendszert a tagállamok vezetői szüntették meg vagy helyzeték jégre azzal, hogy bőven a választások után váratlanul előrántották közös csodakalapjukból az eddigi német védelmi minisztert jelöltként. Most megkönnyebbülhettek, hiszen a kétséges helyzet után az EP továbbengedte a vitatott megállapodásukat, így vígan diadalt hirdethetnek választóik előtt, végül is ez az egyik legfőbb céljuk – vagy nem mindig?
Az első az utolsó diadalmas csúcsjelölt?
Az Európai Bizottság az uniós döntéshozó szervek közül az, amely talán a leginkább hasonlítható a kormányokhoz, hiszen (többek között) a jogszabályok megszövegezése a feladata; nem is csoda, hogy elnöki tisztségéről hosszú évtizedeken keresztül a tagországok vezetői döntöttek. Egészen öt évvel ezelőttig, amikor a folyamat demokratikusabbá tétele végett megfogalmazódott a csúcsjelölti rendszer ötlete. Ennek értelmében a nagy európai pártcsaládok az uniós választások előtt megnevezik az elnökjelöltjüket, rájuk pedig közvetlenül is szavaznak mindazok, akik az urnákhoz járulnak a szavazás napján. Az EB-elnökségének utolsó hónapjait töltő Jean-Claude Juncker most azzal dicsekedhet, hogy ő volt az első és – egyelőre legalábbis – az utolsó csúcsjelölt, avagy Spitzenkandidat, aki meg is szerezte az EB-elnöki posztot. Az országvezetők ugyanis megelégelték a laza gyeplőt, a csúcs helyett inkább a süllyesztőbe juttatták az első számú jelölteket, majd zárt ajtók mögött hosszas, háromnaposra húzódó egyezkedésbe fogtak. Majd olyan végeredménnyel álltak elő, amilyenre a legtöbben nem is gondoltak, főleg nem a választók.
Visegrádi siker?
A demokratikusabb rendszer szerint Manfred Weber, a legtöbb mandátumot szerző Európai Néppárt jelöltje kerülhetett volna az Európai Bizottság élére, ám a vele szemben kezdetektől meglevő kifogásokkal némileg összhangban az utolsó pillanatban nemet mondtak rá az uniós vezetők. És ezután következett az egész folyamat egyik legérdekesebb jelenete, amelyet akár kommunikációs mintapéldánynak is nevezhetnénk.
Weber kigolyózásával elvileg a második legsikeresebb szocialisták csúcsjelöltje, Frans Timmermans lett az elnökesélyes. Angela Merkel német kancellár úgy is tért haza Japánból, a G20-as csúcstalálkozóról, hogy sikerült megállapodásra jutni ebben a kérdésben, ám a néppárti vezetők – köztük a visegrádi négyek is – hevesen kikeltek ez ellen, mert saját soraikból szerettek volna jelöltet. Akkor arról lehetett olvasni, hogy a kancellár meghátrált, engedett a nyomásnak, és így került képbe Ursula von der Leyen. A magyar kormány nevében Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár ezt akkor a V4-ek sikereként kommunikálta, mondván: legyőzték Webert, majd megdöntötték Timmermansot.
A tartózkodó
Eszerint a valóságmagyarázat szerint a kelet-európai érdekek érvényesültek, Merkel pedig olyannyira csávában maradt, hogy még csak nem is szavazhatta meg az Európai Bizottság új elnökét. Országos szinten ugyanis a Timmermans mellett kardoskodó szociáldemokratákkal koalícióban kormányoz, ők pedig inkább a saját csúcsjelöltjüket preferálják, mintsem a semmiből előrángatott néppárti jelöltet – a békesség végett pedig jobb őket nem provokálni. Az azonban talán mégis furcsa – és nem is része igazán ennek a bizonyos valóságmagyarázatnak –, hogy a befolyásosságtól majd kicsattanó kelet-európaiak egyetlen kulcspozíciót sem szereztek meg maguknak, mert ezekről is döntés született ugyanakkor. Von der Leyent pedig a második legbefolyásosabb német politikusként is szokás emlegetni – az úgymond, visszakardozott és tartózkodásba taszított Merkel egyik legfőbb szövetségese.
Ki is ő?
Hasonló helyzetekben jól bevett szokás szerint Ursula von der Leyent elsősorban az Európai Bizottság első női elnökeként határozza meg a szalagcímek egy jelentős hányada. Hogy aztán mások hevesen kikeljenek: bármennyire jelentős is ez a tény, talán nem a nőisége a legfőbb jellemzője. Mindenesetre valóban az első nő és 1967 óta az első német az EB elnöki posztján. Brüsszelben született, 61 éves, ebből az elmúlt másfél évtizedet Merkel kormányainak vezető tisztségeiben töltötte, előbb családügyi, majd munkaügyi és szociális ügyekért felelős tárcavezető, az utóbbi időszakban védelmi miniszter, ezen a poszton szintén első volt nőként. Eredeti végzettsége szerint orvos, hét gyermek anyja, aki mivel Belgiumban nevelkedett, a német mellett anyanyelvi szinten franciául is beszél, továbbá angolul. Korábban az Egyesült Európai Államok mellett szólalt fel, közös hadsereg létrehozását támogatja. Ami még szintén érdekes lehet a sajátos valóságmagyarázatok szempontjából, hogy az emberi méltóság és jogok támogatójaként 2015-ben elfogadhatatlannak nevezte, ahogy Magyarország a menekültekkel bánt, korábban pedig befogadott egy menekült családot a házába. Ahogy az is, hogy megválasztásakor a magyar kormánypárt és az ellenzék európai képviselői is támogatták.
Szűk többséggel előre
Az Európai Parlamentbe 751 képviselőt delegáltak a szavazók a májusi voksoláson, ám mivel négy nem volt jelen, a 747-ből legkevesebb 374 voksra volt szükség az új bizottsági elnök (egy héttel ezelőtti) megválasztásához. Von der Leyen végül 382-t szerzett meg, majd következett az a bizonyos nagy megkönnyebbülés, és bár a posztot november 1-jén veszi majd át Junckertől, úgy fogalmazott, a munkát máris elkezdi. Egyesek szerint ebben némileg gátolja majd a demokráciadeficites jelölés és a nem épp átütő támogatás, amire azzal reagált, hogy „a demokráciában a többség, az többség”. Programbeszédében pedig úgy fogalmazott, hogy mélyen hisz az európai összetartozásban, elkötelezett híve az európai uniós integrációnak és az európai értékeknek. „Aki megpróbálja aláásni vagy gyengíteni Európa értékeit, elszánt ellenfélre akad bennem.” Ígéretet tett egy környezetvédelmi, zöld törvényjavaslatra, európai minimálbérről beszélt, és a migrációs rendszer reformját szorgalmazta, belengette még a Brexit esetleges halasztását is.
Az utómunkálatok
Ursula von der Leyen azt is megígérte, hogy nemi és földrajzi kiegyensúlyozottságra törekszik majd az Európai Bizottság tárcáinak elosztásában. A testület tagjaira a tagországok vezetői tesznek majd javaslatot, meghallgatásukra szeptember utolsó és október első felében kerül majd sor, október végén pedig meg kell szavaztatni róluk az Európai Parlamentet. Ahogyan a többi csúcspozíció jelöltjét is ezután támogatják (vagy utasítják el). A lényegi tevékenység pedig mindez után kezdődik, és a gyakorlat meg a realitás nagyban befolyásolja, hiszen hiába akart az előző bizottság kezdeményező lenni, végül főleg inkább a válságok kezelése jutott feladatául, csúcsjelölt-vezető ide vagy oda.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.