Ha nő a bíró

Lassan melegszik az idő, közeledik a tél vége, a medve is kijött a barlangjából, és nem látta meg a saját árnyékát. A meteorológusok viszont türelemre intenek, nincs még itt a télutó. A gyerekeket azonban ez nem érdekli, nekik csak az a fontos, hogy egy adott időben napsütés legyen. Egy délután kisiskolások, talán elsősök kis csoportja vonult ki a tömbház melletti pályára. Kicipelték összetákolt kispályás focikapuikat, melyekre háló helyett régi rongydarabok voltak erősítve.

– Én Messi leszek – mondta az egyik. – Én Ronaldo –, és így sorban választottak világsztárneveket. Egyik fiúcska Puskás akart lenni. A többiek rámeredtek.

– És ő kicsoda?

– Nem tudom, de a nagyapám szerint jó focista volt.

– Légy inkább Hamšík, jó?

– Jó.

Megalakult a két csapat, de nem maradt egy szabad fiú sem. Tanakodtak, ki legyen a bíró, ha mindenki játszani akar, mert a mérkőzéshez kell bíró. Körülnéztek, épp megjött egyikük óvodás húga. Ketten odamentek hozzá, és kezébe nyomták a sípot:

– Na, Irike, te leszel a bíró.

– Én?

– Igen, te.

– De a bíró melyik csapattal van?

– Egyikkel sem.

– Akkor mit kell csinálnom?

– Ha a labda bemegy valamelyik kapuba, belefújsz a sípba, és ezzel elismered a gólt.

A kislány forgatta kezében a sípot, nem érdekelte a játék, majd egy idő után belefújt. A fiúk megálltak.

– Miért sípoltál? Nem volt gól!

– Csak próbáltam, hogyan szól.

Tovább játszottak, az egyik csapat berúgta a kapuba a labdát, de a bíró nem sípolt. A vesztesek azzal érveltek, hogy érvénytelen a gól, nem ismerte el a játékvezető. Kicsit még vitatkoztak, majd a leghalkabb megszólalt:

– Látjátok, fontos feladatot nem lehet lányokra bízni. Tegnap a sörözőben is azt magyarázta apámnak a barátja, hogy jól meg kell gondolni, mit bízunk a nőkre.

Ezek után úgy döntöttek, nem fociznak tovább.

Szabó István, Kassa