Ha túlféltjük, ártunk neki!

A lányom egyetlen gyerekéről (5 éves kislány) van szó, aki talpraesett, énekel, táncol, nagyon mozgékony, okos, de a lányom vagy túlfélti, vagy teljesen ki akarja sajátítani magának. Ha a kicsi futkározik az udvaron, ami szerintem normális dolog, állandóan rászól, hogy ne csinálja, mert elesik, eltöri a lábát, és vihetik az orvoshoz, ha buborékot fújok neki, akkor a kicsinek soha nem szabad, mert a kabátja olyan lesz. Nyáron ha öntözöm a virágokat, s a kicsi is akarja, akkor az a probléma, hogy vizes lesz. Még sorolhatnám… Mindenben akadályozza, és állandóan rászól, hogy nem szabad. Mondtam a lányomnak, hogy menjen szakemberhez, és kérje ki a véleményét erről, de persze nem megy. Az unokám oviba jár, nagyon szereti a gyerekeket, és naponta az oviból hozzám jönnek, ott állandóan az udvaron akar lenni, és nem akar hazamenni. Az anyja olyankor azt mondja, „ha nem jössz, többet el se hozlak”. Szabad így bánni egy gyerekkel? Félek, hogy lassan kikészíti őt idegileg. Kérem, adjanak tanácsot, akkor is, ha nem nekem van igazam, mert a kicsi látja kárát. Nagyon félek a választól, mert meg fogom mutatni a lányomnak, bármit fognak is írni.

Egy aggódó nagymama

Válaszol: Szelle Elvira pszichológus

Kedves aggódó Nagymama, levele fő kérdése, vajon helyes-e akadályozni ilyen, az Ön által leírt mértékben egy óvodáskorú gyermek mozgását, cselekvését, játékát. Válaszom lehetne akár egyetlen szó is, de hasznosabbnak látom a kissé összetettebb választ, amely mindenkinek a szemszögét igyekszik számításba venni.

Kinek az érdekét szolgálja a tiltás?

Először is a szülő, az anyuka szemszögével kezdeném. Mint kisgyermekes anya saját magam is tudom, mennyi szabályozással jár egy óvodás gyermek nevelése. Tapasztalatom szerint nem könnyű megtalálni az egészséges és a túlzott féltés közötti határt. Viszont fontosnak tartom a megfelelő mértékű féltés felé való törekvést. Az egyik mérce, amely szerint a szülő mérlegelheti magában, hogy egy konkrét helyzetben a féltése túlzott-e vagy nem, a következő kérdés: kinek az érdekét szolgálná a tiltás – valóban a gyermekét, vagy inkább a szülő saját érdekét? Például: ha nem engedem, hogy buborékot fújjon, mert olyan lesz a kabátja. Tegyük fel magunknak a kérdést: A gyerekemnek ebben a helyzetben mi fontos? Talán hogy örül a buborékfújásnak, vidám tőle, szórakozik. Nekem mi fontos? Hogy ne kelljen kabátot mosnom, hogy időt spóroljak. Így egyszerűbb nekem mint szülőnek – ami arra utal, hogy ez a tiltás nem a gyermek, hanem a szülő érdekét szolgálja. A gyermekemet pedig adott esetben megfosztom egy örömtől. Ha ezt gyakran teszem, akkor sok örömtől.

Mit lehet tenni?

Mit lehet tenni, hogy a gyerek érdeke is meglegyen, és az anyukáé is? Ebben a konkrét esetben például megtanítom, hogyan fújja úgy a buborékot, hogy a lehető legkevésbé piszkítsa be a kabátját. Vagy beszerzek egy használt tartalék kabátot ilyen helyzetekre. Véleményem szerint ez is egy módja annak, ahogy a szülő törekedhet az egészséges határok megszabására: ha keresi, milyen körülmények között lehet megengedni azt, amit a gyermek éppen szeretne kipróbálni. Természetesen vannak olyan dolgok, amelyekről eldönti a szülő, hogy nem engedheti meg, mert veszélyesek, ártalmasak, vagy nem a gyermeknek valók. A lényeg, hogy mi, szülők helyzetenként igyekezzünk megfontolni, hogy tényleg szükséges-e a tiltás, vagy csak a saját kényelmünket keressük.

Jól vagy túlzottan vigyázunk?

Egy ötéves kisgyereknek ugyanis rengeteg felfedeznivalója van a világban. A legtöbben ebben a korban imádnak mozogni, szaladgálni, és sok dolgot szeretnének kipróbálni. A szülőnek természetesen az a dolga, hogy ebben a felfedezésben óvja gyermeke épségét. Képzeljük el ezt: gyermekünk arra vágyik, hogy mondjuk, egy óriási réten szaladgáljon, mi, szülők pedig közben vigyázunk, hogy ne essen baja. Mikor vigyázunk jól, és mikor túlzottan? A túlzott féltés olyan, mintha a réten húsz tiltótáblát helyeznénk el a gyerek körül, és sok-sok sárga szalag rendszerével szabályoznánk, merre mozoghat, és merre nem. Képzeljük magunkat az ő helyzetébe: milyen lehet egy ilyen réten szaladgálni? Mi mindent válthat ki ez belőle? Dühöt, feszültséget, szomorúságot, elégedetlenséget, dacot. Hosszú távon, ha rendszeresen ismétlődik, a gyermek és a túlzottan tiltó szülő kapcsolata is károsodhat a sok akadály miatt.

A megfelelő mértékű óvást továbbra is a rét hasonlatával élve úgy képzelem el, hogy körbehatároljuk egy elegendően nagy részét a rétnek, amelyen belül szabadon mozoghat, játszhat, és ott vagyunk, ha szüksége van a segítségünkre – hogy mondjuk, biztonságosan fel tudjon állni egy szikladarabra.

Gyermekünknek akkor teszünk jót, ha hagyjuk és segítjük őt, hogy kiélje kíváncsiságát és mozgásvágyát. Így ügyesedik és okosodik, így járulhatunk hozzá magabiztosságához és kiegyensúlyozottságához is. Ha túlféltjük, ártunk neki.

Végezetül kívánom a kedves nagymamának és a lányának is, hogy sikerüljön tapintatosan és megértéssel megbeszélniük ezt a problémát.