Emlékeznek még rá?
Castor és Pollux, az elválaszthatatlan ikrek: tojásos nokedli salátával
Vannak összetartozó dolgok, mint amilyen a jin meg a jang, a gin meg a tonik, Filemon és Baucisz, Lolka és Bolka, Bandika és Ervin... Ilyen a saláta és a tojásos nokedli. Aki otthon nem evett még ilyet, az az étteremben hiába keresi: ez csak házi kosztként fogyasztható. Amúgy persze leginkább csak házilag termett saláta jöhet szóba, annak van íze, az üzletinek nincs.
Tojásos nokedliből salátával nagyon sokat meg lehet egyszerre enni, ezért a legjobb, ha eleve annyit szedünk a tányérunkra, amennyi elfér rajta, és akkor nem kell duplázni.
Néha picit meg kell sózni a nokedlit, de nem mindig. A sóval jó résen lenni, mert kérdezésünk nélkül bármibe belerakják, így például a joghurtba is.
Most olvasok Carson McCullers regényében (Óra mutató nélkül) a kalóriákról, egy testes, mintegy száznegyven kilónyi bíró hadakozik a diétával, s azt írja, „egy közepes méretű alma csak százat tartalmaz” (Osztovits Levente fordítása). Napi húsz közepes méretű almával tehát biztosítható a rendes életvitel. De a napi egy alma szinte kötelező, mert távol tartja az orvost, van is erre egy angol rigmus: One apple a day keeps the doctor away.
Persze, szükség van jó orvosokra, de tényleg csak látó- meg hallótávolságra, fontos tudni, hogy vannak, de köszönjük, nem élünk velük, amíg nem muszáj.
Az alma tartsa őket távol tőlünk, most és mindörökké. Az alma meg a tojásos nokedli.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.