Amikor befagyott a Duna a Csallóközben. KOPERTA

Vasárnap

Ne csodálkozzatok, igen, a Duna sem kivétel, nagyon ritkán, de befagy. Nem gyakran, mint a sima felületű tavak.

A kemény télben a folyón úszó jégtáblák fokozatosan összefüggő jégtakarót alkotnak, ami lehetőséget nyújt száraz lábbal átkelni bármely folyó bármely szakaszán, feltételezve, hogy a jégtáblák vastagsága erre alkalmas. Kitűnő lehetőség a határ illegális átlépésére – ugyanakkor nagyon kockázatos. Mert vannak helyek, ahol a jégtáblák nem érnek egymáshoz, így életveszélyes üregek keletkeznek, máshol meg összepréselődve függőlegesen magasodnak ki a jégfelszínből. Röviden: nem leányálom ilyen felületen sétálgatni. Mi, emberek olyanok vagyunk, hogy minden akadály kihívás, amit le kell győznünk. Abban az esetben is, amikor nagyon sok forog kockán.

Két évvel a hatalmas háború utáni, szűnni nem akaró zűrzavarban nyáron a Duna átkelése kis csónakokkal még borult éjjelen is majdnem lehetetlen volt. De azon a télen váratlanul megismétlődött, ami Mátyás király választásakor: befagyott a Duna. Most nem a választók vették birtokukba, hanem az üldözött hontalanok. Nem az öntudatos daliák, hanem a megrémített, szárnyaszegett, a saját hazájukban kisemmizett hontalanok. Nem egy sorsüldözött a kényszerdeportálás elől menekült, amerre lehetséges volt. A jeges szárazföldi határ túl hosszú volt, és a határőrség ellenőrizte. A pedagógusok és más, a hadifogságból hazatért értelmiségiek nem tudtak elhelyezkedni. Legálisan nem távozhattak, éltek hát a lehetőséggel, és szöktek az anyaországba, bár ott sem volt arany az élet. Átjutni a befagyott Dunán sok veszéllyel járt. Csak a helyi viszonyokban jártas személyek vezetésével volt ajánlatos útnak indulni. A víz mellett élő, többnyire halászemberek voltak azok, akik jó ismeretekkel rendelkeztek.

Egy februári késő este három csallóközi férfi egy ilyen megbízható személy vezetésével indult el a veszélyes útra. A kioktatás után csendben, egymásba kapaszkodva, minden fényforrást kiiktatva indultak el. A folyópartnál szembesültek a kegyetlen valósággal: nemcsak a folyam medrét lepték be a nagy jégtáblák, hanem jutott belőlük bőven a parti övezetnek is, ahol komoly akadályt képeztek. A három elszánt férfi keményen megküzdött minden lépésért. Csúszott a jég a csizmák talpa alatt, a fagyos jégtáblák hidege a kesztyűkön keresztül is dermesztette a kapaszkodó ujjakat. Helyenként a sötétséggel eltakart résekből hallható volt a víz vad áramlása, ami még fokozta a dermedt hangulatot. Visszaút nem volt, csak előre, vérző ujjakkal is követni a vezetőt. A három kemény munkában edzett, mindenre elszánt férfi vakon haladt előre. Végre egy jó jel! Egyre kisebbedtek és ritkultak az útjukban álló nagy jéglapok. A talaj kiegyenesedett, és minden jel arra mutatott, hogy túljutottak a nehezén. A Duna jobb partján voltak. Átázva, kimerülten, de már a biztonságban, hangosan is beszélhettek.

No, most merre? – ez volt a hamleti kérdés. Vezetőjük, miután teljesítette a feladatát, elbúcsúzott tőlük, de még adott egy tanácsot. Figyeljék a távolban a színes jelzéseket, amelyeket a magyar határőrök adtak le, könnyítésül az illegális határátlépők tájékozódására. Ezzel a bölcs intézkedéssel egymásra találtak a menekülők és a segíteni akarók. A jól fűtött őrszobában forró teát szürcsölgetve szárították meg a ruházatukat. Másnap kipihenve, a szükséges formalitásokat elintézve folytatták útjukat a rommá lőtt fővárosba. Az adott lehetőségek szerint beilleszkedtek az új hazában. De a kalandos út emléke örökké megmaradt.

A hozzájuk hasonló emberek és kisebb-nagyobb csoportok választották a kijutásnak ezt a legkockázatosabb módját. Sajnos, voltak szerencsétlen esetek is – a hozzátartozók sohasem értesültek az eltűnés okáról és helyszínéről.

Puss Rudolf, SomorjaAmikor befagyott a Duna a Csallóközben

Ne csodálkozzatok, igen, a Duna sem kivétel, nagyon ritkán, de befagy. Nem gyakran, mint a sima felületű tavak. A kemény télben a folyón úszó jégtáblák fokozatosan összefüggő jégtakarót alkotnak, ami lehetőséget nyújt száraz lábbal átkelni bármely folyó bármely szakaszán, feltételezve, hogy a jégtáblák vastagsága erre alkalmas. Kitűnő lehetőség a határ illegális átlépésére – ugyanakkor nagyon kockázatos. Mert vannak helyek, ahol a jégtáblák nem érnek egymáshoz, így életveszélyes üregek keletkeznek, máshol meg összepréselődve függőlegesen magasodnak ki a jégfelszínből. Röviden: nem leányálom ilyen felületen sétálgatni. Mi, emberek olyanok vagyunk, hogy minden akadály kihívás, amit le kell győznünk. Abban az esetben is, amikor nagyon sok forog kockán.

Két évvel a hatalmas háború utáni, szűnni nem akaró zűrzavarban nyáron a Duna átkelése kis csónakokkal még borult éjjelen is majdnem lehetetlen volt. De azon a télen váratlanul megismétlődött, ami Mátyás király választásakor: befagyott a Duna. Most nem a választók vették birtokukba, hanem az üldözött hontalanok. Nem az öntudatos daliák, hanem a megrémített, szárnyaszegett, a saját hazájukban kisemmizett hontalanok. Nem egy sorsüldözött a kényszerdeportálás elől menekült, amerre lehetséges volt. A jeges szárazföldi határ túl hosszú volt, és a határőrség ellenőrizte. A pedagógusok és más, a hadifogságból hazatért értelmiségiek nem tudtak elhelyezkedni. Legálisan nem távozhattak, éltek hát a lehetőséggel, és szöktek az anyaországba, bár ott sem volt arany az élet. Átjutni a befagyott Dunán sok veszéllyel járt. Csak a helyi viszonyokban jártas személyek vezetésével volt ajánlatos útnak indulni. A víz mellett élő, többnyire halászemberek voltak azok, akik jó ismeretekkel rendelkeztek.

Egy februári késő este három csallóközi férfi egy ilyen megbízható személy vezetésével indult el a veszélyes útra. A kioktatás után csendben, egymásba kapaszkodva, minden fényforrást kiiktatva indultak el. A folyópartnál szembesültek a kegyetlen valósággal: nemcsak a folyam medrét lepték be a nagy jégtáblák, hanem jutott belőlük bőven a parti övezetnek is, ahol komoly akadályt képeztek. A három elszánt férfi keményen megküzdött minden lépésért. Csúszott a jég a csizmák talpa alatt, a fagyos jégtáblák hidege a kesztyűkön keresztül is dermesztette a kapaszkodó ujjakat. Helyenként a sötétséggel eltakart résekből hallható volt a víz vad áramlása, ami még fokozta a dermedt hangulatot. Visszaút nem volt, csak előre, vérző ujjakkal is követni a vezetőt. A három kemény munkában edzett, mindenre elszánt férfi vakon haladt előre. Végre egy jó jel! Egyre kisebbedtek és ritkultak az útjukban álló nagy jéglapok. A talaj kiegyenesedett, és minden jel arra mutatott, hogy túljutottak a nehezén. A Duna jobb partján voltak. Átázva, kimerülten, de már a biztonságban, hangosan is beszélhettek.

No, most merre? – ez volt a hamleti kérdés. Vezetőjük, miután teljesítette a feladatát, elbúcsúzott tőlük, de még adott egy tanácsot. Figyeljék a távolban a színes jelzéseket, amelyeket a magyar határőrök adtak le, könnyítésül az illegális határátlépők tájékozódására. Ezzel a bölcs intézkedéssel egymásra találtak a menekülők és a segíteni akarók. A jól fűtött őrszobában forró teát szürcsölgetve szárították meg a ruházatukat. Másnap kipihenve, a szükséges formalitásokat elintézve folytatták útjukat a rommá lőtt fővárosba. Az adott lehetőségek szerint beilleszkedtek az új hazában. De a kalandos út emléke örökké megmaradt.

A hozzájuk hasonló emberek és kisebb-nagyobb csoportok választották a kijutásnak ezt a legkockázatosabb módját. Sajnos, voltak szerencsétlen esetek is – a hozzátartozók sohasem értesültek az eltűnés okáról és helyszínéről.

Puss Rudolf, Somorja

Vasárnap
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?