Az utolsó akasztások Rimaszombatban

Ez a két történet az utolsó két Rimaszombatban megtörtént, állami ítélet-végrehajtó, azaz hóhér által elvégzett akasztásról szól. Meg az akkori háborús korszak élethelyzeteiről, jogviszonyairól és olyan emberekről, akiknek mára már legfeljebb a korabeli sajtóban maradt meg a nevük. Nagyapáink idejének Rimaszombatjába térünk vissza.

Féltékenységből, fejszével
Borovszky Samu 1903-ban megjelent megyemonográfiájában az áll, hogy Rimaszombat szabad királyi városban az utolsó nyilvános akasztásra 1858. december 14-én került sor. Az eset leírását is közreadja a monográfia, idézem: „Akkor történt, hogy a simonyi molnárnak, az öreg Alexaynak öregebbik fiát, Alexay Samut Rakosánszky István molnárlegény, szerelmi féltékenységből szülei szemeláttára, előleges érett megfontolás után egy fejszével valóságosan lefejezte.” Az ilyen eset ritka volt a békés városkában, sőt az egész vármegyében! De a boldog békeidőknek vége lett, s a Nagy Háború utáni zavaros időkben és minden bizonnyal a kommün idején is voltak, lehettek önkényeskedő, erőszakos cselekedetek errefelé, de törvényes úton elítélt bűnöző kivégzéséről nincs tudomás. Egészen 1943-ig nem olvasható a helyi sajtó, a Gömör-Kishont című lap és utódjának, a Gömör című hetilapnak a hasábjain ilyesmiről híradás. Márpedig, ha lett volna ilyen, arról biztosan tudósítottak volna az egykori sajtómunkások, hiszen sokkal kisebb hírértékű dolgok is olykor teljes hasábokat kaptak. Az 1943-as két eset törvényszéki tárgyalása, valamint a kivégzések hetvenkilenc éve történtek. Az 1943. október 15-én és 29-én hirdették ki a rimaszombati rögtönítélő bíróságok a halálos ítéleteket.

Pestről jött a hóhér
Az 1943-as évben az akkori jogszabályok szerint úgynevezett háborús statárium volt érvényben. Lopásért vagy betörésért más jogi helyzetben legfeljebb fegyház vagy börtönbüntetés ítélete járt volna, ám a statárium és elsötétítés idején elkövetett ilyen jellegű bűncselekményeket elkövetőket az akkori jogrend igen szigorúan, esetenként és elrettentésként akár halálbüntetéssel is sújthatta! Így történt ez Rimaszombatban is, 1943 októberében. A törvényszéki palotában ülésező statáriális bíróság, miután meghozta a halálos ítéletét, azonnal kegyelmi tanáccsá alakult, az ország legfelsőbb méltóságához, a kormányzóhoz benyújtotta az elítélt kegyelmi kérvényét. A kormányzó mindkét esetben elutasította azt, jóváhagyva a korábbi halálos ítéleteket, amelyeket aztán a törvényszéki palota zárt udvarán végre is hajtott a Budapestről odautazott állami ítéletvégrehajtó, azaz hóhér. Aki nem volt más, mint bizonyos Bogár János. Érdekesség, hogy ennek a hóhérnak a fia, ifjabb Bogár János később a Rákosi- és Kádár-rendszerben is állami ítéletvégrehajtóként működött, ő végezte ki Szálasi Ferencet, Rajk Lászlót és Nagy Imrét is.

Utolsó kívánsága: borjúpörkölt
Az akasztással végződött rimaszombati köztörvényes esetek közül az első tulajdonképpen egy pitiáner lopás, hiszen nagyjából 200 pengő értékű kárt okozott vele bizonyos Horváth (Berki) Béla. Az ítélet végrehajtásáról szóló tudósítást érdemes idézni, hogy érthető legyen a kor közhangulata és a korabeli politikai és társadalmi helyzet, de a kisváros morális ítélkezését is pontosan tükrözi a tudósító: „Végrehajtották a halálos ítéletet a jesztei tolvaj cigánylegényen. A földi igazságszolgáltatás sújtó keze tett pontot egy bűnös emberi életre, amikor november 8-án, hétfőn reggel a rimaszombati kir. törvényszék udvarán az első akasztás folyt le. Négy héttel ezelőtt, október 15-én a rimaszombati kir. törvényszék ötöstanácsa, mint rögtönítélő bíróság kötél általi halálra Ítélte Horváth Béla (Berki) 37 éves, rimaszombati születésű, többszörösen rovott múltú cigánylegényt, aki az elsötétítés ideje alatt Jeszte községben meglopta Kótai János községi cigánykondást és Czibula Ilona cigányasszonyt. Több mint 200 pengő értékű ruhaneműt vitt el a sokszorosan bűnös ember jószívű szállásadóitól, amelyeket olcsó pénzen értékesített. A statáriális rendelkezések szigora ezért a tettéért a halálbüntetést írta elő. A Kormányzó Úr november 3-án kelt legfelsőbb döntésével elutasította a kegyelmi kérvényeket, s ezt a tényt Horváth Béla előtt november 8-án reggel 9 órakor hirdette ki Tariska Lajos kir. törvényszéki elnök. Utána az elítéltet a cellájába vezették, ahol felkereste Tóth Sándor róm. kat. hitoktató lelkész, akinek Horváth Béla töredelmesen meggyónt és sorsában megnyugodva vette magához az Úr testét. Majd az utolsó kívánságaként elhozott borjúpörköltet fogyasztotta el. Reggel 8 órakor érkezett Rimaszombatba Bogár János állami ítéletvégrehajtó két segédjével. A fogház zárt udvarában állították fel a bitófát, ahol a kivégzés pontosan 10 órakor kezdődött meg. Az udvart rendőri és börtönőri karhatalom vette körül, s a kordonon kívül kevésszámú nézőközönség helyezkedett el.”

A korabeli hír kommentár részét is érdemes idézni: „Évtizedek óta nem volt Rimaszombatban akasztás és így a hétfői kivégzés érthető érdeklődést váltott ki a város lakosságában. Horváth Béla sorsa azonban legyen intő, és elrettentő példa azoknak, akik a mai sorsdöntő időkben nem tudnak vagy nem akarnak bele illeszkedni a becsületes emberek társadalmába és tolvajai, megrongálói lesznek a magán és köztulajdonnak.” Nagy valószínűséggel a város közönsége valószínűleg akkor egyet is értett a kivégzésről tudósító újságíró véleményével.

„Finom női ruhaneműt loptak”
1943 októberének végén a második statáriális bírósági halálos ítélet is megszületett Rimaszombatban. Az egyre több katonaszökevény és menekült miatt is romolhatott a közbiztonság. Ezt a második esetet már jóval nagyobb értékű betöréses lopásként lehet minősíteni – itt tízezer pengőre becsülték az eltulajdonított értékeket, ami igen jelentős összegnek számított akkoriban – a bűntettet pedig a megye északkeleti részén, Berzéte községben követtek el. A korabeli sajtó ezt írta az ítélethirdetésről: „Újabb statáriális halálos ítélet Rimaszombatban. Gyors egymásutánban immár másodszor ült össze október 29-én, pénteken reggel a rimaszombati kir. törvényszék ötös-tanácsa Tariska Lajos kir. törvényszéki elnök vezetése mellett, mint rögtönítélő bíróság. Moesz Géza kir. ügyészségi elnök által előterjesztett vád tárgyát az a betöréses lopás képezte, amely szeptember 22-ről 23-ra virradó éjszaka Berzéte községben történt. A jelzett éjjelen ismeretlen tettesek özv. báró Thán Albinné sz. Máriássy Margit egyemeletes kastélyának lakattal lezárt ajtaján az emeletre behatoltak és onnét több bőröndben mintegy 10.000 pengő értékű finom női ruhaneműt loptak el. A rozsnyói csendőrőrs bravúros nyomozással kiderítette, hogy a betörést Bottó Sándor többszörösen rovott múltú katonaszökevény és Illés Ignác 34 éves, volt péksegéd követték el, akik mindketten Debrecen környékéről származnak.”
A korabeli műszaki felszereltség, a háborús helyzet ellenére a csendőrség viszonylag gyorsan kinyomozta a két tettest, az ítélethirdetés is nagyon gyors volt. Viszont ez a kivégzés, melyet ismét Bogár János, hóhér hajtott végre, már nem volt nyilvános, a sajtótudósítás szerint csak a törvényesen kirendelt személyek vettek rajta részt. Az elítéltnek Varga Imre nyújtott lelki vigaszt, a tudósítás azt írja: „A bűnös ember a lelkipásztor útján kért bocsánatot hozzátartozóitól.”
A második világháború vége felé már alaposan szétzilálódott Rimaszombat polgári élete, a törvényszéki királyi bírák és ügyészek elmenekültek, ahogy az anyaországi kihelyezett, kinevezett hivatalnokok is. Az 1943-as két akasztás után alig egy évvel, 1944 decemberében a várost bombatámadás érte. De ez már egy másik történet.