Türelemjáték

Hálás vagyok a tőlük kapott örömökért, ragaszkodásért, az anyai lét magasságainak és mélységeinek, saját határaimnak a megtapasztalásáért. Nem tagadom, vannak nehéz pillanataim: amikor úgy érzem, az őrületbe kergetnek, kiszipolyoznak, nem állok helyt türelemjátékban. Mikor gyermekeim még csak gondolatként fogantak meg bennem, sokat ábrándoztam arról, milyen jó lesz egyszer úgy ébredni, hogy a csemeték odatelepszenek mellénk. Ma azokról az időkről fantáziálok, amikor végre senki sem csicsereg fel, túr ki a helyemről, amikor a rövid, felületes alvási szakaszok miatti fáradtságérzet már emlék. Mikor mehetek oda, ahová és amikor akarok? Tudom, nem oly sokára eljön ez az idő is, és akkor majd a meghitt összebújásokat, a bensőséges együttléteket sírom vissza.

Az utóbbi hónapokban ahányszor hozzákezdtem a rovatomba szánt soros cikkem írásához, minduntalan nyomasztott a kérdés, vajon nem vagyok-e fontoskodóan okoskodó, van-e jogom kéretlen tanácsokat osztogatni. Az önfejlesztés vágya mellett az az őszinte törekvés űz, hátha más is talál valami gyógyító, megnyugtató, hasznos üzenetet azok között az információk között, amelyeket olvasmányélményeim hatására tolmácsolni szeretnék. Kedvenc gyermekpszichológus szerzőim közül kiemelném Vekerdy Tamást és Kádár Annamáriát, többször hivatkoztam már rájuk. Sokat tanulok tőlük megértésről, szeretetről, elfogadásról, arról, hogy szülőként mit kellene tudnom a gyermekekről, miben szükséges leginkább magamba néznem. Ha számomra tanulságosak a „Nahát, ez ebben a korban normális?!”, „Ejha, erre hibásan reagáltam”-féle felismerések, akkor talán másnak is szolgálhat egy-egy életszakasz jellemzőinek megismerése rácsodálkozással. Ezúttal a három–hat évesekről.

Az óvodáskorú gyermek

Mit kellene tudnunk róla?

Az óvodáskor a személyiségfejlődés roppant érzékeny, lényeges időszaka. A gyermek szinte napról napra önállóbb, mind több területen boldogul egyedül, csökken a szülőtől való függésének a mértéke. A testében lejátszódó változások miatt lelkileg nagyon sebezhető, ingerlékeny, labilis. Még nem elég idős ahhoz, hogy képes legyen kellő hatékonysággal, önmaga lecsillapításával meglovagolni erős, szélsőséges, gyorsan váltakozó érzelmeinek a hullámait. Akarata fejletlen, frusztrációtoleranciája alacsony. Hároméves kor körül képessé válik mások érzelmi állapotának felismerésére és megnevezésére, a bonyolultabb érzelmeket azonban csak később tudja szavakba önteni. Érzelemvilágában az erkölcsi és az esztétikai értékek egységet alkotnak: aki szép, az jó, a csúnya rossz. Három–hat éves korban tapasztalja meg először a bűntudatot. Négy–öt évesen kezd fejlődni az igazságérzete. Nagyjából öt–hat éves korig még nem akar másnak mutatkozni, mint ami. Öt–hat esztendősen már érzékeli mások elvárásait, megbízhatóan meg tudja különböztetni a jót a rossztól, de még nem képes felelősséget vállalni a tetteiért. Társas kapcsolataiban megjelenik az irigység, a féltékenység, szavakkal is hangot ad sértettségének vagy örömének. Mind jobban vágyik közösségi élményekre. A fiúgyermeknek a szociális készségek elsajátításában több segítségre van szüksége, mint lány társának. Az apróságnak továbbra is nagy a testi közelség, érintések iránti igénye. Szeret láb alatt lenni, a felnőtt közelében játszani. Szorongást ébreszt benne annak a megtapasztalása, hogy olykor haragot, gyűlöletet érez a legkedvesebb személyek iránt. Fontos számára a szeretet és a biztonság. Megérzi, ha valami nincs rendben otthon. Minél nagyobb, idegrendszere annál hosszabb időtartamra őrzi az emlékeket, ezért annál tovább hurcolja magában a lelki zaklatottságot.

Képzelete határtalan

Az óvodást teljesen a szükségletei, vágyai vezérlik. Azt hiszi, irányítani tudja a világot, mindent önmagához viszonyít. Csak a saját szemszögét érti, úgy véli, mindenki úgy látja a dolgokat, ahogyan ő. Az egocentrizmus ennek az életszakasznak a természetes kísérője. Fokozatosan ismeri fel, hogy mások gondolatai, érzései nem egyenlők az övével. Ítéletei benyomásszerűek, nem képes még a tárgyilagosságra. Nem érez különbséget lehetetlen és lehetséges közt, mindenre talál magyarázatot. Képzeletvilága gazdag, csapongó. Felfogása és gondolkodásmódja képszerű, fantáziájában látja, amit hall. Mivel sok feldolgoznivalója van, szemléletes belső képeket készít. Ezeknek erős az érzelmi töltetük. Hat-hét éves korig képtelen különbséget tenni külső és belső világ között, a képzelet és valóság elemei összeolvadnak az elméjében. A láthatatlan barát vagy a fantáziahazugságok megjelenése életkori jelenség. András fiam képzeletbeli barátját Pikinek hívják, olykor velünk reggelizik vagy ebédel, kap tányért az asztalnál. Teljesen normális, ha az ötéves konfabulál, hihetetlen lényekről, élményekről számol be, jókora túlzásokkal adja elő történeteit. Az ilyen korú gyermek számára félelmei is valóságosak. Mivel gondolatainak ugyanolyan hatalmat tulajdonít, mint egy megtörtént eseménynek, az ijesztő lényekről hallott történet éppolyan hatással van rá, mint egy borzongást keltő hús-vér ember.

Magyarázatigénye nagy

A hároméves kor körüli gyermek szenvedélyes faggató: a „Mi ez?” és „Miért?” kérdések korszakában gyakran a legtürelmesebb szülőt is próbára teszi. Szomjazik arra, hogy megértse a világ működését. Mivel azt próbálja megérteni, amiről nincsenek biztos tapasztalatai, magyarázatai sajátosak, gondolkodása a konkrét élményekből merít. A mesék, a szabad játék, az utánzás, az interakciók tanulásának forrásai. Még nem képes a kérdezett eseményről minden részletre kiterjedően beszámolni. Tőmondatokban, élményszerűen, ok-okozati összefüggések nélkül magyaráz. A felnőttekre jellemző gondolkodásnak a csírája csak négy-öt éves korban jelentkezik.

Az óvodáskorú gyerkőc türelmetlen, érzelmileg nem elég érett a várakozáshoz. A tegnap, ma, holnap időviszonylatok hatéves korig labilisak számára. A holnap beláthatatlan távolinak tűnik, két hét örökkévalóságnak. Az időt nem órához, hanem megszokásokhoz, rítusokhoz köti. Biztonsággal tölti el, ha a dolgok mindennap ugyanúgy történnek. A szokások rabja. A három-négy éves lefekvés előtt újra meg újra ugyanazt a mesét szeretné hallani. Az ismétlés a ráismerés örömét nyújtja számára, oldja belső feszültségét. Ókonzervatív, szereti a régi ruhát, a már ütött-kopott játékot. Szervezetének nagy szüksége van a szabad levegőn való kötetlen mozgásra, de a napközbeni sziesztát is igényli. Erősödő csont- és izomrendszerének köszönhetően testi aktivitása mind koordináltabb, javul egyensúlyérzéke. Mozgásigényének kielégítése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy összpontosítást igénylő tevékenység elvégzésére is képes legyen. Szüksége van az alkotás lehetőségére is. Ügyesedő finommotorikája az írástanulás alapja lesz. A négyéves kor körüli fiú jobban érdeklődik az energikus, lármás viselkedés, élénk játékok iránt, mint kislány pajtása. Ennek a vérében duplájára emelkedő növekedési hormon az oka. Ötéves korban tesztoszteronszintje a felére csökken. Óvodáskorban fokozódik a gyermek nemiségre irányuló kíváncsisága, szerelmes is lehet akár. A negyedik, ötödik életév erotikus töltöttségű. Döntő lélektani történés, amikor a kisfiú az anyukáját akarja feleségül venni, a kislány meg apukája iránt érez vonzalmat. A Freud által ödipális komplexusnak nevezett átmeneti időszak a későbbi, megfelelő nemi szerepvállalást alapozza meg.

Mire intenek a pszichológusok?

* Erik Erikson fejlődéselméletében az óvodáskort a kezdeményezés vagy a bűntudat megalapozásának időszakaként írta le. Gyermekünk képességeibe vetett hitének kialakulásához fontos, hogy tudja, bízunk benne, szüksége van bátorításainkra. Ösztönözzük új dolgok kipróbálására, sikertelenség esetén vigasztaljuk meg: a kudarc is a tanulás része. Csak olyasmiben fékezzük, ami balesetveszélyes. A csöppségek saját tapasztalatból okulva ismerik fel, mi haladja meg képességeiket.

* A gyerek örökmozgó. Ha erős érzelmei támadnak, cselekvéssel kell rendeznie a dolgot. Erőszakos lesz, ha nem élheti ki természetes aktivitásigényét, ha értelmetlenül korlátozzuk.

* A kicsik világának tiszteletét jelenti, ha elfogadjuk a gyermeki képzelet számunkra furcsaságoknak tűnő megnyilvánulásait is, és negatív megjegyzések helyett belemegyünk a játékba. Például családtagként kezeljük csemeténk láthatatlan pajtását, ugyanis jelenléte fontos lelki egészsége szempontjából. Három-négy évesünk füllentéseit sem tanácsos hazugságoknak tekintenünk. Amikor letagadja, hogy bántotta a testvérét, vagy képzeletbeli társára fogja csínyét, valójában szeretné meg nem történtté tenni helytelen cselekedetét. A mesei varázslatok mintájára hisz abban, hogy bármit ripsz-ropsz érvényteleníteni lehet.

* A gyermek hét-nyolc éves koráig kételkedés nélkül mindent elhisz, amit a felnőtt mond neki, ezért szorongást ébreszthetnek benne az olyan fegyelmező szándékú ijesztgetéseink, mint hogy rossz viselkedése miatt egyedül hagyjuk, nem fogjuk szeretni, vagy elviszi a csúnya bácsi. Szülőként az a feladatunk, hogy megértsük az érzéseit, hogy önsegítő technikák elsajátíttatásával segítsünk megszelídíteni rémeit. A félelem az élet velejárója, kezelése az egészséges személyiségfejlődés része.

Felhasznált irodalom: Bagdy E.: A személyiség titkai; Biddulph, S.: Hogyan neveljük a fiúkat?; Deákné B. K.: Mire nevelitek a gyerekeiteket?; Kádár A.: Mesepszichológia; Payne, K. J.: Egyszerűbb gyermekkor; Vekerdy T.: Érzelmi biztonság.