Tündértánc zongorabillentyűkön

Törékeny, kedves jelenség. A hatalmas, szárnyas zongora mellett mosolygós kislányból egy pillanat alatt érzékeny, vibráló nővé érik…, olyan, mint Aliz Csodaországban, amikor a varázsszer hatására óriássá változik. Az ő varázsszere a zene: Gyöpös Krisztina.

Első icipici hegedűjét háromévesen vette a kezébe – anyu, apu is hegedült, így természetes vonzalmat érzett a hangszer iránt. Aztán később a zongorabillentyűkhöz pártolt át, dallamokat, etűdöket csalt ki belőlük, s egyre jobban beleszeretett a játékba.
A kislány a zongoránál májusban töltötte be a tizennyolcat. S máris koncertek, versenyek, győzelmek, sikerek sorozata áll mögötte. A Szlovák Rádió Hangversenytermében hallottam először játszani. Kirobbanó, lehengerlő, óriási energiával vetette magát a billentyűk közé, s a zongora áradó, kavargó hangjaiban megmártóztatta a hallgatóságot. Chopint, Lisztet, Prokofjevet játszott magával ragadó beleérzéssel és hihetetlen virtuozitással...
– Hogyan lett zongorista a hegedűs szülők gyermekéből?
– Anyukám hegedű szakon végzett a konzervatóriumban, sajnos, a hivatásszerű hegedülést betegség miatt abba kellett hagynia. Az egyik pozsonyi zeneiskolában tanít. Apukám hegedűművész, a pozsonyi konzervatórium tanára. Elsős koromig a hegedűvel próbálkoztam én is, aztán a zongorista nénikém odaültetett nagy, szárnyas zongorája mellé, és ott is ragadtam...
– A zene kisgyermekkorodtól az életed része: mintha kijelölt utad vezetne a zenészpálya felé.
– A pozsonyi Duna utcai iskolába jártam, s elsős koromtól tanultam zongorázni Samarjay Marika néni zongoraosztályában – nagyon szerettem, soha nem untam a gyakorlást. Aztán a bolgár Venceszlava Ilievszka tanárnőhöz kerültem, és elkezdtünk versenyekre járni. Tulajdonképpen neki köszönhetem az Ifjú zongoristák versenyén, a kassai és az árvai zenei fesztiválokon vagy a lévai Kadosa Pál- és Bartók Béla-versenyen elért eredményeimet…
– Nem dicsekszel vele, pedig édesanyádtól tudom, hogy mindenütt első díjat zsebeltél be, Léván a zsűri különdíját is kiérdemelted, sőt az egyik versenyen megkaptad az oktatási miniszternek, egy másikon pedig Pozsony főpolgármesterének díját. Mit jelentett számodra mindez?
Azt, hogy egyre nagyobb ösztönzést és ragaszkodást éreztem a játék iránt, és fokozatosan tudatosult bennem, hogy zongorázás nélkül nem tudnék élni. Ma már úgy gondolom, hogy ha a Jóisten is megsegít, ez lesz a választott hivatásom.
– A pozsonyi konzervatórium magántanulója vagy, de ezzel párhuzamosan Bécsben tanulsz...
Igen, a bécsi zeneakadémián nyitottak egy osztályt a különlegesen tehetséges gyerekek számára, és évekkel ezelőtt sikerrel felvételiztem oda. Óriási lehetőség volt ez számomra, kimondhatatlan öröm, hogy a zene városában tanulhattam, és tanulhatok a mai napig. Abban is szerencsés vagyok, hogy a tanárom a budapesti származású Joó Imola zongoraművész, aki igazi, törődő mentorként irányítgat; s mondanom sem kell, ő a példaképem. A kisebb gyerekeknek nyílt kurzusok után 15 évesen bekerültem az előkészítőbe – itt már vannak közös foglalkozásaink, és kamarajelleggel is veszünk leckéket. A csoporttársakkal közel kerültünk egymáshoz, összebarátkoztunk.
– Nyaranta is jársz tanfolyamokra...
– Fesztiváljelleggel rendeznek a stájerországi Lassingban egyhetes kurzusokat hangszerenként... Oda is szeretek járni: sokat lehet tanulni, és ismerkedésre is van lehetőség. Lazsálásra, csevegésre, szabadidős programokra persze nagyon kevés idő jut, de szerencsére én ezt az egészet nem kemény munkaként fogom fel: izgalommal töltenek el az új lehetőségek, a kihívások, és élvezem a tanulást.
– Ez az időszak különösen mozgalmasan alakult számodra.
Igen, több fellépésem is volt. Szerepeltem az Ifjú Szivek színháztermében, a Szlovák Rádióban az egyik gitáros csoporttársammal közös hangversenyünk volt, amelyet a Devín adó élőben sugárzott. Korábban felléptem a pozsonyi Mirbach-palotában, a Momentum Musicum ciklus keretében többször is zongoráztam a Cikcak Centrumban, s előtte a Space nemzetközi fesztiválon játszottam…
– Külföldön is elkönyvelhetsz néhány sikeres szereplést.
Hirtelenjében nehéz volna felsorolni, hol mindenhol léptem már fel… Szerepeltem pl. Horvátországban, Zágrábban egy rangos fesztiválon, de Budapestre is kaptam már meghívást: a Szlovák Kulturális Intézet szervezésében a Pozsonyi Kamarazenekarral játszottuk Haydn zongoraversenyét. Az utolsó versenyem, amely háromfordulós volt, Bécsben zajlott – nagyon boldog vagyok, hogy a Panmusica Austria rendezvényen is a kitüntető első helyen végeztem. Harmadik éve veszek részt az osztrák–magyar Junge Talente koncertsorozaton, és zongoráztam már a Bécsi Igazságügyi Palota hangversenytermében. Az önálló fellépések mellett egy trióban is játszottam, meg már előfordult, hogy énekeseket kísértem. Joó Imola is rendez minden évben egy nagyszabású hangversenyt Bécsben a tanítványai számára nagyzenekarral a Musik im Recht koncertciklusok keretében. Legutoljára Beethoven C-moll zongoraversenyét játszottam itt…
– Laikus füllel hallgatva rendkívül igényes darabokat játszol, a billentyűk csak úgy táncolnak az ujjaid alatt...
Az egyik legkedvesebb darabom Liszt Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen variációi – nagyon tragikus mű, mert akkor írta, amikor a kislánya meghalt. Nehéz és hosszú darab, rengeteg emóció váltakozik benne: az egyik pillanatban zokogást érezni belőle, a másikban a szinte kirobbanó lázadást a sors ellen, a végén pedig belenyugvást, hogy minden úgy helyes és úgy van jól, ahogy azt a Jóisten elrendelte... Mindig úgy képzelem el, és szinte látom is magam előtt, mintha a kislány a végén a mennybe szállna…
– Engem Chopin, Scarlatti vagy Prokofjev is elvarázsolt az előadásodban, és el sem tudom képzelni, hogy tudod ezeket az igényes, változatos darabokat emlékezetedben tartani...
Ó, hát még sok-sok olyan mű van, amelyet meg kell tanulnom, még csak a létra alsóbb fokain lépegetek. Rengeteg darab van, amit játszani szeretnék. Most éppen Liszt Esz-dúr zongoraversenyébe vagyok teljesen belebolondulva. Gyönyörű mű... Óriási energia sugárzik belőle, igen hatásos a kis melódiák folyamatos áradása: teljesen olyan, mintha egy palota kapuja tárulna ki előttem... Vagy például Rachmaninov átdolgozta a Paganini-variációkat orchesztrális művé, az is egészen zseniális, és azt is szívesen megtanulnám.
– Rajongva beszélsz a művekről, a zongorázás kikapcsolódás, feltöltődés számodra. Van még valami, amiben örömödet leled? Barátok, másik hobbi?
Sajnos, nincs sok szabad időm. Vannak barátaim, nem sok, de úgy érzem, hogy ők igaziak. Van olyan is, akivel csak a kurzusokon találkozom. De valójában a zongora a mindenem, a legjobb társaságom, vigasztal, ha szomorú vagyok, és az örömeimet, a vidámságomat is vele osztom meg…
– Nyaralni is készülsz, vagy újabb fellépések várnak?
Nyaralni már voltam az idén: a keresztanyukámnál töltöttem két hetet Németországban, aztán a már említett nyári képzésen jártam Lassingban – a nyitó és a záró hangversenyen is játszottam, utóbbin egy most tanult Mozart-szonátát. Bad-Ischlben is bemutatkoztam néhány zongoraművel. Csembalón is játszom, s októberben lesz alkalmam azzal is nagyközönség elé lépni az Accentus Musicalis osztrák–szlovák zenei fesztiválon a Zichy-palotában. Aztán karácsony táján lesz majd megint több lehetőségem a szereplésre; a legnagyobb kihívás a bécsi egyetemen tartandó zenekari hangverseny lesz.
– Jövőre érettségizel a konzervatóriumban. Merre repülsz tovább a zene szárnyán?
Szeretnék nappali tagozatra jelentkezni a bécsi egyetemre. Arról álmodom, hogy játszhassak, koncertezhessek, akár szólóban, akár zenekarral... A zene az életem.