Szökő évek

Amikor én még kislány voltam, sehogyan sem értettem, miért nevezik szökőévnek pont azt a négyévenkénti egyet, melyben éppen hogy több van egy nappal, miért nem szökők azok az évek, melyekben a február 28-ával ér véget. Nem mintha mostanra már tudnám, koromnál fogva viszont azt mindenképp megtapasztaltam, hogy legyen bár február akárhány napos, az évek, sajna, szöknek. És vissza se kell térnem egészen odáig, amikor én még kislány voltam, elég, ha csak arra gondolok, hogy a minap, mikor a Madách Könyvkiadóban fi atal szerkesztőként dolgoztam, belépett az ajtón egy nyílt tekintetű, mosolygós kisfi ú, a frissen érettségizett Csehy Zoli, s attól kezdve egy évig tán, míg fel nem vették a Comenius magyar–latin szakára (megboldogult Varga Erzsi nagy boldogságára, aki az utolsó latin szakosok közül való volt), ott járt be az asztalom mellett a szomszéd szobába, az Irodalmi Szemle szerkesztőségébe, ahová Tőzsér Árpád igencsak jó szimattal felvette. És jóllehet átütő nagy sikert görög s latin versfordításaival szerzett, nekem, talán épp a szökő évek okán, az ifjúság szép emlékeihez ragaszkodva mégis az a sora maradt fenn sok örökérvényű szép strófát is túlélve az emlékezetemben, mely azt mondja, hogy ozsvaldzsuzsi széplakuccán beletop a betonba. Merthogy akkor ott a Madách Kiadóban a másik asztalnál, mely mellett a Szemlét megközelíteni lehetett, az az Ozsvald Zsuzsa ült, akinek bájos kis Annáját kisbabás nagy emberek sorozatunk nyitó riportjában láthatták a Vasárnap olvasói karácsonyi dupla számunkban. Persze, akkor, mikor tizenévesként már ott szerkesztette mellettünk Csehy Zoli a Szemlét, talán még nem is ismerte Polgár Anikót, akivel később hét évig jártak, hét évig vártak, s la, címlaplány lett a Flórájuk, ez a nyílt tekintetű, mosolygós kislány, aki kísértetiesen emlékeztet arra a fi úra, aki a minap a Madách szerkesztőségének ajtaján belépett. Ugyanakkor persze arra a szelíd, kiegyensúlyozott, törékeny lánykára is, akivel ez a fi ú az antikvitásélményeit is megoszthatja. Észre sem vettem, szöktek az évek, s a két rokon szellem a Parnasszus magasából szülőként leült a szőnyegre egy kis ember mellé, hogy tanítsa játszva ritmusos nyelvünkre, s tanuljon őtőle türelmet, toleranciát. Vannak hál isten szép számmal hasonló magyar kiscsaládok, akikkel megismertethetjük a kedves Olvasót, csak fi gyeljék a Vasárnapot, mert velünk így egy kicsit tetten érhető lesz a jövő, megfogható egy pillanatra a szökő idő. A szökőévet meg, hogy mért nevezik annak, a 29 napot szököttebbnek a 28-nál – pláne, hogy 24-e a szökőnap –, még mindig nem értem, de nem is csodálkozom, hiszen a matematikai tudásomról már akkor híres voltam, amikor én még kislány… Akárcsak a matematikusokhoz fűződő különös viszonyomról. De erről majd legközelebb