Így becézik őt a neki kedves, választott, fogadott rokonai, akiket nyaranta meglátogat. Idén hozzám is eljött. Az ország másik végéről szemelt ki, szeretett meg magának, egyszerre levelet írt, pakkot küldött, azt a bizonyos nagyot, a sok-sok lekvárral, egyéb finomsággal tömöttet, testvérem vagy, írta, ezért meg ezért, s már a buszról leszállva messziről integetett.
Vártam már türelmetlenül, hazafele üstöllést mesélt, hogy is volt az meg amaz Mancikánál, ahol szerették őt összevissza, én meg csak hallgattam, mert bizony nekem nagyon kevesem van, akit szeretek összevissza, tíz ujjamon meg tudnám számolni.
Üssenek agyon, nem szeretem a nyarat, na. Tudom, jön rendületlenül a kedvencem, az ősz utána, gyorsan átugrik telet, tavaszt, már tombol is megszakadásig, idén is tombolt rendesen. Tudom, kell, kell az a fránya D-vitamin, de ennyire? Alig dugtam ki az orrom nap nap után, épp csak a munka meg a bolt. A megbeszélt napon kidugtam. Amikor a rekkenő melegben végre itthon vagyunk, meg sem hallja a szabadkozásomat, jaj, épp csak valahogy rendbe szedtem ideiglenes szállásodat, ne haragudj, hogy ilyen lelakott, ne haragudj, hogy, jaj, ne figyeld, hogy… Nem figyeli, mi a fenének figyelné, nem azért jött ő ilyen messzire, hagyjam már a marhaságaimmal, még jó, hogy lesz mit átnevelnie rajtam, nevetünk. Nevetek, mert ő még nem is tudja, hogy átnevelhetetlen vagyok. Csak lerakja a poggyászát, csak le sem ül, csak ajándékokat osztogat, alig győzöm köszönni, csak hirtelen odakap az állandóan fájós derekához, persze, mert tegnap még focizott Mancika unokáival, akik szeretik összevissza, szeretik a Valust, csak észre sem veszi a polcokon a port, amit elfeledtem letörölni hebehurgyán, csak mesél tovább. Állva a konyhában. Elmeséli hirtelen, ami neki valaha jó volt, rossz volt, ami akkor éppen, elmeséltem neki, állva a konyhában, ami nekem akkor éppen jó volt, rossz volt, elmesélünk sokat hirtelen, megkérdezem, nem szomjas-e, de igen, vizet, hideget inna.
Más irodalmat olvasunk, kiderült, más a zene, ami érdekel, más sok minden, ami lázba hoz, mégis olyan frenetikus hatással van rám, hogy csak kapkodom magam, mi a fenét is csináltam eddig, hol voltam, hol nem is eddigi életemben, hogy nem tudok olyan csodásan csodás dolgokról, amikről mesél. Enni nem nagyon szokott, csak vajas kenyeret, kevés kávét hozzá, este gyümölcsöt, de a régi, olvasni félretett újságaim közül azonnal kileste a neki tetsző riportokat, ismered ezt, kérdi, tudod, amikor vele találkoztam, mondja, lefotózom ezt, majd elküldöm, tudod, neki, nekik, hogy örüljön, örüljenek, örömködik, s csak bámulom, hogy fontos lehet valakinek, hogy mások is örüljenek. Bámulom.
Nem, nem osztottam meg a fészbukon a fotózkodásainkat, nem is volt közös fotó, csak amolyan én téged, te engem, ő meg nem is hódol ennek az őrületnek, nem is látná, lesajnálja, pedig győzködtem eleget, jó, jó, mondja, elismeri néhány érvemet, hogy ezért meg ezért, hogy kitágult, tudod, a világ, hogy olvasom, hallgatom ezt is, tudod, hogy megismertem olyan, de olyan… kategorikus: nem, nem. A számítógéphez meg mesterien ért, tanítgat, türelmes, elmagyarázza hatszor is. Nem szeretem a nyarat, de az idei valahogy megfogott. Valika, tudod, szeretlek összevissza, köszönöm összevissza, s majd megint csavargunk összevissza…
Jövőre, veled, ugyanitt!
Hegyi Zsuzsa
---------------
A VASÁRNAP lényegéhez tartozik a magány és csönd is, nemcsak a hangos ünneplés és a közösség.
Barsi Balázs: Krisztus békéje
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.