Tej- és gluténmentes, szója- és pálmaolajmentes vagy éppen cukormentes szaloncukor is kapható már az üzletekben. Az adventi, egyes helyeken műanyagmentes vásárokon alkoholmentes puncsot is árulnak. A karácsonyi receptek közt keresgélve akár liszt- és tojásmentes, sőt, úgynevezett mindenmentes mézeskalácstippek sorozatából is lehet válogatni. Az internet böngészőjének a „hulladékmentes karácsony” kifejezés sem idegen. Egészségi okból, elvből, elővigyázatosságból vagy divatból egyre gyakrabban találkozunk az ezekhez hasonló „mentes” kifejezésekkel. De vajon mi az, amitől az életünk, amitől a karácsonyunk nem szabad, hogy mentes legyen? Még ha sajnos gyakran közhelynek számít is a „szeretet ünnepe” kifejezés – talán mert a konzumvilág nyomása miatt más, eléggé negatív tapasztalataink is vannak az üzletekben túl korán kezdődő „karácsonnyal” kapcsolatban –, az igazi karácsony és tágabb értelemben az életünk – az ünnepnapok, de hétköznapjaink sem – nem szabad, hogy szeretetmentesek legyenek. Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy közénk jött a Szeretet. Ajándékká lett értünk a megváltó Szeretet. Ez nem csupán érzelem, nem pusztán idillikus legenda. Világunkat és benne minket is érintő valóság. „Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet” – olvassuk a Szentírásban.
Szeretetmentes karácsony? Újdonság, újkori jelenség csupán? Az idei adventben is szívesen lapozgatva a Világpósta című egykori havilap decemberi számait, az 1932-es év Krisztus-várásának időszakában az egyik cikkben az alábbiakra is felfigyeltem: „…vannak emberek, akik elzárkóznak a karácsony boldogsága elől, akiknél a szeretet ünnepe nyomtalanul surran tova, akik nem emelik fel szemüket egy pillanatra sem az élet sötét éjszakáján botorkáltukban a fénylő és a földi vándornak utat mutató betlehemi csillagra. Vannak. Sajnos. Bárcsak ne zavarnák meg ezek az emberek a karácsonyi nagy eseményekből örömet merítő embertársaik békés boldogságát.” Tehát régen is voltak, akik nem hagyták magukat karácsony igazi üzenete által megérinteni. S ahogy a múlt századi írás megállapítja, mi is megismételhetjük a jelenben: vannak. Sajnos. Lényegében visszatérhetünk egészen az első karácsonyig: akkor is voltak. S Jézus mégis megszületett, közénk jött, véghezvitte a megváltás művét, a szeretet példáját élte elénk. Ezekből a nagy eseményekből akarjunk örömet meríteni mi is.
Ha szeretettel fogjuk a Születésnapost ünnepelni, ha nap mint nap tudjuk Tőle kérni: „Uram, add, hogy szerethessek…”, ha azon leszünk, hogy életünk ne csak nyomokban tartalmazhasson szeretetet, hanem az minden napunk szerves része legyen, embertársainkat is hozzásegítjük a békés boldogsághoz. Olyan belső boldogsághoz, amely nem gondmentességet, nem feladatmentességet jelent, s talán olykor a megpróbáltatások hullámai is összecsapnak fejünk felett, mégsem érezzük magunkat nem szeretettnek, mert a Szeretet soha nem hagy cserben. Ha megváltásunkért emberi létezést vállalt, mindenhatóságában nem futamodott meg a keresztút borzalmaitól sem, vajon csak úgy megfeledkezne rólunk? S egyben alkalmat ad, hogy mi is szerethessünk. Lehet úgy tekinteni a mindenkori jelen egyes állapotaira, hogy azt Isten engedi meg, hogy legyen, s ebben a konkrét helyzetben én is, aki Istennek köszönhetően létezem, gyakorolhatom a szeretet parancsát. Így boldogabb lesz az életem. Meg másoké is. Könnyebben látom meg életem értelmét. Könnyebben tudok helytállni egy nehézségben, több lelki erővel. Olykor a szeretet csodáit megtapasztalva. Azoknak örülve. Akár én tapasztaltam meg valami ajándékszerűt, akár eszköz lehettem a szeretetcsodában. A jelenkori mentálhigiéné is hangsúlyozza, hogy a szeretetlenség, harag, gyűlölet és bosszú elengedése a testi-lelki egészség végett nélkülözhetetlen. De ne csupán szeretetlenségtől mentesek, hanem szeretettel teltek akarjunk lenni! Hiszen a szeretetből minél többet osztunk, annál több marad, annál inkább kamatozik. Minden kedves Olvasónak boldog találkozást kívánok a Szeretettel, szeretetben gazdag karácsonyt és új esztendőt, mások szeretetmentes napjaiba is juttatva belőle, ünnepi és köznapi csomagolásban egyaránt!
Molnár Tamás
A szerző római katolikus lelkipásztor, egyházjogász
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.