Szent ágak

Nehéz volt megtanulni, hogy annak a fának a gyümölcse, amely kerítésen belül van, nem mindenkié. Nem lehet megdézsmálni még akkor sem, ha egy marék cseresznye parányi mennyiség ahhoz képest, amennyit a terebélyes korona kínál. Faóriások voltak, nem lugasba laposított, agyonnyírt törpefák. Vadon nőttek a kerítéseken belül is. Úgy hajtottak, ahogy akartak, csak az ég szabott határt nekik. Ágaikkal kiterjeszkedtek a kerítésen túlra, de azokról sem volt szabad gyümölcsöt szakítani. Mégis cibáltuk az ágakat lefelé. Nem a gyümölcsöt féltette olyannyira a gazdája, hanem a fát: az ágak sebeit megsínylette a következő évi hozam. A gyümölcsért nem szólt senki, amit nem lehetett cefrébe tenni, úgyis ott pusztult a földön. A fáknak volt nagy becsük. Sokszor csak a tartásukért. Hogy ellenálltak és túléltek. Túléltek emberöltőket, még saját tulajdonosaikat is. Védve voltak, és nem csak kerítésekkel. Nem lehetett behajtani, bevinni őket a közösbe. Magántulajdonból csak akkor mentek át közösbe, amikor elgazosodott, bozóttal benőtt, kihalt portákon virágzó gyümölcsfa-szigetekként üzentek arról, hogy egykor jól termő kertek részei voltak. Elhagyatottságukban tövises vadhajtások védték őket, de megközelíthetők voltak, kifoszthatók bárki által. Kínálták a termésüket a jobb törődést megélt girhes jonatánok és pogácsaalmák, szedrek és szilvák. Akkor már adták volna magukat mindenkinek, miután gyermektelen gazdáiknak – mivel csak gyermektelen család után maradtak üres porták – nem volt rájuk szükségük. De késő volt, nem kellett a gyümölcsük senkinek. Szent volt a kerítéseit vesztett, kihalt porta mindenki előtt, nem zavarta békéjét idegen. Tévhit volt, de más halottjától tartani kellett: az elhagyott tükör (s minden házban volt tükör), amelybe idegen halott nézett, ráadásul, ha törött volt, vagy félig-meddig megvakult, bajt hozott. De ki is vette volna birtokba más volt tulajdonát: messziről nem jött idegen, a helyieknek pedig megvolt a sajátjuk, az is adott munkát eleget! A tetőt kikezdték a szelek, a fagyok, felülről mállani kezdtek a csupasz falak, s pár év alatt az esők kimosták a szalma közül a sarat. Ma több az elárvult porta, amelyek még csak nem is gyerektelen családok után maradnak magányosak. Rajtuk nincsenek potyatermést kínáló almafák. Nincsenek ellenálló magántulajdonok. Nincsen törött tükrökkel riasztó, élet-halál mezsgyéjén kaszáló misztikum. Élet van a halál után. Falusi élet városi glanccal.