Számíthatunk a férfiakra?

Az anyák manapság már nemcsak a családfenntartó szerepét várják el az apától, hanem azt is, hogy a gyermeknevelésben és a háztartás körüli teendőkben partnerek legyenek. Ezúttal néhány édesanyát fogtunk vallatóra arról, ők miként érzik, mennyire társuk a szülőségben a párjuk. Természetesen a másik fél, az apukák tapasztalataira is kíváncsiak vagyunk, ezért továbbra is időszerű a felhívásunk: kérjük, nagyobb szemérmességük ellenére férfiak is álljanak kötélnek, és írják meg nekünk, hogyan élik meg azokat az elvárásokat, amelyeket mi, anyák támasztunk irántuk. Sokat tanulhatunk egymástól.

„Nagy szerencsémre igen, teljes mértékben számíthatok három gyermekünk édesapjára az élet minden területén – a gyermeknevelést, szülőséget is beleértve. Túl vagyunk már a tizenötödik házassági évfordulónkon. Nem fiatalon, két kamaszkorú gyermek szülőjeként szembesültünk a valósággal, hogy ismét gyermekáldást kapunk. Ha a férjem, Vince nem lett volna olyan példás édesapja a nagy gyermekeinknek, nem mertem volna én sem olyan bátran vállalkozni az új feladatra: 39 évesen, egészségi problémákkal küzdve újra szülni. Megérkezett a kicsi lány, és kijelenthetem, az eddiginél is jobb a kapcsolatunk. Felemelő érzés tudni, hogy mindig, minden körülmények között számítani lehet apára. Nem ijed meg a pelenkázástól sem, ha kell, altatja Bellácskát, nagyon szeretnek együtt sétálni, Vince fiunkkal hármasban nagy focimeccseket vívnak, és sorolhatnám a mindennapos teendőket, amelyekben a férjem helytáll. Külön kiemelem azokat a napokat, mikor mi még a szülés után kórházban voltunk, és én teljes mértékben figyelhettem a pici újszülöttre, mert tudtam, hogy a nagyokkal, Margarétával és Vincével otthon minden rendben van. Arra is jutott idejük, hogy bennünket mindennap meglátogassanak.

Három gyermeket nevelni a mai világban, mikor a megélhetés nem egyszerű feladat, bizony nem kis kihívás. Mivel a nagy gyermekeknek megadtuk azt a biztonságot, hogy hároméves korukig otthon voltam velük, amíg csak bírjuk, ezt a picinek is biztosítani szeretnénk. Sok energia a család eltartása, viszont így, a negyvenedik életévünk táján annyira másképp, lazábban vesszük a problémákat, hogy ez a babánkon is meglátszik. Ha sikerül otthon nyugodt hangulatot fenntartani, apa is nyugodtan megy munkába, és minden egyszerűbb. Ehhez igazi társaknak kell lennünk, mindent igyekszünk megbeszélni, közös megoldásokat találni, ennek köszönhetően valóban öröm a gyermeknevelés, a családi élet. Közös célunk, nagy álmunk, hogy kiegyensúlyozott gyermekeket, szerető testvéreket neveljünk, de ehhez magunkban kell helyretennünk a dolgokat, és összekapaszkodva oldani meg a feladatokat.” Pálfy Ingrid, Dunaszerdahely

„Saját tapasztalatom: két gyermek, két apuka. Az első gyermekemnél teljesen magamra voltam utalva, mind a neveléssel kapcsolatban, mind a háztartási és egyéb munkák elvégzésében. A férjem e téren teljesen elutasított bármilyen segítségnyújtást. A köszönet igyekezetemért nem a hála és megbecsülés volt, hanem az állandó leszidás és megalázás, ha valamivel nem készültem el időben. Életem legnehezebb évei voltak ezek. A szülés után ugyebár éppen elég baja van az anyának saját magával is, a baba körül is sok a teendő, miközben a háztartás is rá vár, tehát elkel minden segítség. Az elmondottak miatt igyekeztem is minél hamarább kilépni ebből a kapcsolatból. Második gyermekemnél szerencsésebb helyzetben voltam, mert tökéletes megértésben volt részem. A párom teljesen elismerte, amit egy anya kénytelen szülés után átélni, én pedig nagyon hálás voltam neki minden apró segítségéért. Igaz, a picivel ő nem igazán tudott mit kezdeni, de minden intéznivalót levett a vállamról, szívesen vállalta a mindennapi bevásárlást, és egyéb háztartási munkákból is kivette a részét. Igyekezett kimutatni a szeretetét, hogy mellettem áll, támogat.” V. K.

„Hogy számíthatunk-e a férfiakra? Persze! Amint elvégezték az összes hobbijukat, máris sorra kerülünk!” Tímea

„Én mindenben számíthatok a férjemre. Bár nagyon elfoglalt, próbál időt szakítani a gyerekekre. Igyekszik ő is türelmes lenni, főként a dackorszakban járó kisovissal meg a közel féléves, sírdogáló lányunkkal. Egyébként nem panaszkodhatok, jó, nyugodt gyerkőcök, mindkettő egy hónapos kora óta alszik éjjel, nincs velük különösebb gond. Férjem fürdet is, megeteti őket, nem okoz neki gondot, ha elmegyek hazulról, és egyedül marad a kicsikkel.” Krisztina, Somorja

„Amikor mindenórás terhesen nekiálltam porszívózni, hogy rendben hagyjam a házat, sokkolt párom reakciója: mikor hagyom már végre abba, mert nem tudja tőlem nyugodtan nézni a tévét. A kórházba gyönyörű csokorral jött értünk, de otthon csalódás várt. Azon kívül, amit előre a hűtőbe tettem, semmit sem volt képes készíteni, pedig agglegény korában tudott magáról gondoskodni, mielőtt összeköltöztünk, sokszor főzött meg a főztjével. Másnapra bejelentkezett látogatásra a gyerekorvos, rögtön neki is láthattam a romeltakarításnak. Négykézláb mostam fel a padlót, máshogy nem bírtam. Nehéz szülésem volt, mondták, az átlagosnál tovább fog tartani a felépülés, a szülés után szövődményem is lett. Naivan azt hittem, majd kényeztet, ágyamba hozza a reggelit, segít a háztartásban meg a baba körül, ehelyett »az asszony ha beteg is, keljen fel, főzze meg a vacsorát« elv érvényesült. Azt, hogy az első időszakot jól átvészeltük, anyámnak köszönhetem, aki főzött ránk, kéznél volt. Amiben mindig számíthatok a páromra, az az, ha orvoshoz kell vinni a gyereket, ha be kell vásárolni, és a hivatalos ügyeket is ő intézi, kiviszi a szemetet, meg ami miatt a barátnőim irigyelnek, hogy szeret vasalni. Népes a baráti társaság, a rokonság, sok babanézőnk volt. Egyszerre kellett egymagam ellátnom a gyereket, közben kipucolni a házat, valamit az asztalra is varázsolni, és ápoltan, mosolyogva fogadni a vendégeket. Az fáj, hogy ha sokszor lett volna ideje, sem segített. Idegesíti a rendmániám, de reggelente már egyszerűen kiborít a sok szanaszét hagyott ruha, az éjszakai tévézés után az asztal alá dobott üres üveg, sósmogyoró-papír. Pluszmunkát ad ezekkel a szerinte jelentéktelen, szerintem jogosan zsörtölődésre okot adó dolgokkal. Sokat dolgozik értünk, hogy biztos anyagi hátteret teremtsen nekünk, gyakran gondterhelt, ezért igyekszem már inkább nem zaklatni, meg amúgy is, ha valamit kérni kell, az nem ugyanaz, mint ha magától tenné meg. Persze a fejlődését, igyekezetét is méltányolnom kell. Már az óriási segítség nekem, ha addig leköti a gyerek figyelmét, míg felteszem az ebédet, vagy ha éjszaka visszaaltatja helyettem. Azt hiszem, későn érő típus, nekem meg túl nagyok az elvárásaim. Nem így indultam neki ennek a kapcsolatnak, de a tapasztaltak után már nem szeretnék tőle több gyereket. Míg egy férfi megengedheti magának, hogy időnként kilépjen a taposómalomból, és a haverokkal elhúzzon wellnesshétvégézni, vadászni, síelni…, addig ez egy nő számára álom. Legjobb, ha a gyereken és a háztartáson kívül nincsenek is más ambíciói. Köszönöm, hogy kiönthettem a lelkem.” Egy névtelen hozzászóló

„Minden nagyon nehéz lett volna, ha nincs a férjem. A kezdet próbára tett. Amikor négy nap után hazajöttünk a kórházból, már csak saját magunkra voltunk utalva. Mindenben segített, leginkább azzal, hogy mellettem állt. Nem indult könnyen a szoptatás. Nekem a picúrral meg kellett birkóznom azzal a ténnyel, hogy most bizony meg kell tanulnom szoptatni, neki meg szopiznia. Győzött a párom támogatása és a kitartásunk, mivel már tizenkilencedik hónapja szoptatok. Ami a takarítást illeti, a férjem sürgött-forgott, mint a jó menyecske, mosott, vasalt, takarított, az anyósom meg főzött. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam.” Zsuzsanna

„Férjem a fiam születésétől kezdve aktívan kiveszi részét a szülői teendőkből. Kezdődött mindez az éjjeli dajkálásokkal, bébitejkészítésekkel, esti altatásokkal. A háztartás körüli teendők ugyan rám maradtak, de a bevásárlást bármikor átvállalta. És mivel egy nőnek otthon főznie, mosnia, vasalnia, takarítania is kell, bizony sokszor kell nemet mondanom, ha fiam éppen játszani szeretne. Ilyenkor azonban apu a játszótárs: kapható mindenre, a bábszínháztól kezdve a bújócskáig, a mesélésben pedig messze leköröz engem is, úgyhogy az esti alvás előtti mesélést önként engedem át neki. Türelmesebb is nálam, meg engedékenyebb is, bár az utóbbi tulajdonsága ellen egyfolytában harcolok. Gyermeknevelési kérdésekben ugyan nem mindig értünk teljesen egyet, de igyekszünk ebben is megtalálni az arany középutat, hogy az mindenképp a fiunk javára váljék. És hogy mondjak azért olyat is, amiben nemigen számíthatok a férjemre, az az orvoslátogatás. Nem teljesen tudom, mi ennek az oka, de fiam eddigi öt éve alatt ha lehetett, férjem messziről kerülte a gyermekorvos rendelőjét, a fogorvost, és sorolhatnám; persze voltak esetek, amikor kényszerből neki kellett az ügyeletre vinnie bennünket, vagy éppen segédkeznie egy beavatkozás alkalmával. Ez utóbbit máig negatív élményként emlegeti.” T. H.

„Kislányom születése előtt munkamániás voltam, nem volt időm a konyhában tündérkedni, ezért az új szerep számomra nagyobb kihívás, mint a férjemnek. Egy előző házasságból neki már vannak gyerekei, így kettőnk közül ő a tapasztaltabb. Nem is tudom, mihez kezdtem volna nélküle, mindent tőle tanultam, maximálisan számíthatok rá a gyereknevelés és háztartás körüli dolgokban.” Zsuzsa

Ön hogyan vélekedik a témáról? Mit tapasztalt meg a saját bőrén? Írja meg nekünk őszintén! (Lazaretská 12, 811 08 Bratislava, vasarnap@vasarnap.com).