Szakács voltam Angliában

Egyszer egy iskolai rendezvényen úgy alakult, hogy én főztem a gulyást katlanban a családias hangulatú buli résztvevőinek, diákoknak és szüleiknek. A fiam egyik osztálytársa anyukájának, aki egy utazási iroda tulajdonosa, annyira ízlett, hogy megkérdezte, nem szegődnék-e el hozzájuk főzni. Merthogy éppen szakácsot keresnek. Gondolom, tréfából kérdezte; jól meglepődhetett, hogy én meg éppen munkanélküli vagyok, és munkát keresek. Mivel szülőtársam a tettek asszonya, mindjárt közölte is a férjével: „Megvan az új szakácsunk!” Így lettem én volt újságíróból, alkalmi építőmunkásból és raktári vendégmunkásból szakács. Méghozzá Angliában.

Három igazi ebéd

Mert a szóban forgó utazási iroda rendszeresen szervez angliai nyaralást szlovákiai iskolák számára. Mivel nem volt mit veszítenem, könnyen hagytam magam rábeszélni egy ötnapos kirándulásra, ahol egy autóbusznyi gyerekre meg féltucatnyi felnőttre kellett főznöm. Tulajdonképpen csak három igazi ebédet kellett készítenem, mert az első napra egy más által előre elkészített káposztalevest vittünk magunkkal nagy ebédhordóban, az utolsóra pedig, mivel kora délelőtt indultunk haza, csak egy szendvicses száraz ebédet kellett csomagolni. A további három napon sem törtem a fejemet, mit főzzek, mert a menürendelést előre megkaptam: 1. spagetti bolognai mártással, 2. gulyás, 3. csirkeragu. Gulyást már főztem nemegyszer, ettől nem féltem. Spagettit is saját készítésű bolognaival, a gyerekeimnek nagyon ízlett. Igaz, otthon öttagú családra készült, itt meg 53 tagú csoportot kell majd megetetni, de bíztam benne, hogy ezt is megoldom. A csirkeragutól viszont, meg kell, hogy mondjam, be voltam rezelve. Ettem én már ilyet, tudtam, mint kell kinéznie, de arról, hogyan készül, halvány gőzöm nem volt. Sebaj, gondoltam, manapság már mindent megtalálni az interneten, majd én is ellesem onnét a ragut. Találtam is vagy kéttucatnyi receptet, méghozzá fényképpel, de furábbnál furább összetevőkkel, a kukoricástól a tejszínesig. Egyik sem igazán hasonlított azokra, amiket egykori menzás kajaként, éttermi menüben vagy a volt feleségem főztjeként kóstoltam. Nincs más hátra, ki kell próbálni; elutazásom előtt hát a család három napig háromféle csirkeragut ebédelt. Mindegyik ehető volt, kezdtem reménykedni, hogy az angliai táborban is sikerül majd valami hasonlót produkálnom. Végül úgy alakult, hogy a helyszínen egyedül a ragut tudtam tisztességesen elkészíteni. A többi étellel szégyent vallottam.

A gulyás

Még a gulyás sem sikerült. Hiába főztem nemegyszer, de mindig katlanban, és azt gondoltam, ez nekem már gyerekjáték. Itt viszont egy bungaló kiskonyhájának gázsparheltjén kellett mindent elkészíteni. Szállásunk ugyanis egy kelet-angliai tengerparti bungalótelepen volt. Az egyik, keréken vontatható, kétszoba-konyhás, összkomfortos házikó konyhája volt az én főszakácsi birodalmam. Kaptam egy hatalmas, negyvenliteres fazekat, ebben főzhettem. No de az teljesen más ám, mint a katlan. Jó, bevallom, kifogást keresek csak, miért sültem fel a szakácstudományommal. Az igazság az, hogy elsiettem a dolgot, nem fonnyasztottam meg eléggé a hagymát, mielőtt felöntöttem volna vízzel. Még reménykedtem, hogy ha jó sokáig főzöm, majdcsak szétfő az a hagyma, és besűríti kissé a levet, de hiú remény volt. Ott úszkált vígan a hús- meg krumplidarabok felett a híg lében szép egyforma apró kockákra vágva. Az ízét a jól bevált fűszerekkel megadtam, de az egész egyáltalán nem úgy nézett ki, ahogyan egy igazi gulyásnak kinéznie kellene. Szerencsémre a társaságban nem mindenki tudta, hogyan kell kinéznie az igazi gulyásnak. Másnap reggel az egyik tanító finomnak nevezte a főztömet, és meg is kérdezte: ilyen az igazi csallóközi gulyás? Mondtam, ha ez gulyás volna, mátyusföldi volna, de sajnos ez csak egy elfuserált hagymaleves.

Spaghetti alla bolognese

Másnap a spagettivel sem voltam szerencsésebb. A bolognai mártás egészen jól sikerült, a tésztával azonban igencsak melléfogtam. Főztem én már spagettit otthon is, és tudtam, ahhoz, hogy ne ragadjon össze, amint megfőtt, tésztaszűrőben hideg vízzel bőven át kell mosni. Itt azonban hiába volt jó nagy tésztaszűrőm, nem győztem a hideg vizes öblítést. Mert az ostoba fejemmel az összes spagettit egyszerre szórtam bele a negyvenliteres fazékban buzogó vízbe. Aztán amikor úgy ítéltem, hogy már megfőtt, hiába kezdtem azonnal szűrni, mire a felével megvoltam, a másik fele ronggyá főtt, de úgy, hogy azon már a hideg vizes zuhany sem segített. Égett is a pofám, amikor finom csuszamlós tésztaszálak helyett ragacsos tésztamasszát kellett kiosztanom a kosztosaimnak. Egyáltalán nem csodálkoztam, hogy jó adag a fazékban maradt. Egy részét úgy mentettem meg, hogy késsel kisebb kockákra vágtam, és készítettem belőle magamnak tojásos „nokedlit” vacsorára.

Csirkeragu

Amint megboldogult anyám szokta volt mondani: minden rosszban van valami jó, hát az én spagettis fiaskómban az volt a jó, hogy tanultam belőle a másnapi ebédhez. A csirkeragu mellé ugyanis főtt rizs szerepelt az étlapon. Azt meg tudtam, hogy a rizsnek ugyanaz a titka, mint a tésztának: amint megfőtt, hideg vizes zuhany, megakadályozandó az összeragadást. Az előző napi szomorú tapasztalataim alapján már nem szórtam az összes rizst egyszerre a nagy fazékba, hanem négy kisebb adagban, fokozatosan főztem meg. Így győztem a szűrést, és lett is belőle szép fehér, omlós rizs, amiért végre nem kellett szégyenkeznem.

Egészében véve talán nem is volt annyira szégyenletes a szakácsszereplésem, mint ahogyan magam átéltem, mert pár hónap elteltével ugyanez az utazási iroda újra megszólított, nem lennék-e megint a szakácsuk egy hasonló turnuson. Csakhogy nekem akkor már szerződésem volt egy munkaközvetítő irodával, hogy hamarosan kiutazhatok állandóra raktári munkásként Őfelsége birodalmába. Így ért véget rövid életű konyhai karrierem, de arra elég, hogy jövendő unokáimnak egyszer elmeséljem: szakács voltam Angliában.