STIKLIK nélkül

Mindegyikben „natúr”. Természetes. Önmagát adja más és más helyzetekben. Polgár Tamás. Nyers erővel érzékeny lélek. Volt már sok minden. Kisebb-nagy obb stiklik miatt aszódi „nevelt”. Konyhai segédmunkás. Szobafestő-mázoló. Közben díjakat nyert külföldön. Színészként. A franciaországi Angersben a Mundruczó Kornél forgatta Szép napokért kapott rangos elismerést. A Bécs melletti Baden-Badenben négy évvel ezelőtt ő lett Európa ifjú tehetsége. Aztán hazajött, s másnap már ismét pemzlit és festékes vödröt vett a kezébe. De ez az idő is elmúlt. Díszletező lett a József Attila Színházban. Azt a munkát élvezte a legjobban. Bútorosa volt jó pár előadásnak. Kitanult egy szakmát, s közben elleste a kellékesek dolgát. Színészi feladatot először Mundruczó Kornéltól kapott az Aftában. Harmadszorra a Deltában szerepelt nála. A fi lm stáblistáján azonban kellékesként is olvasható Polgár Tamás neve. Főállásként ugyanis ezt választotta. „Kellékesként már a Deltában is nagyobb munkához jutottam, mint színészként. Szerettem csinálni ezt is, azt is. Miután Kornél Bertók Lajos tragikus halála miatt újra kezdte a fi lm forgatását, egyáltalán nem volt feldobva a lehetőség, hogy én ebbe az új Deltába bekerülhetek. A félbemaradtban játszottam, de az új forgatókönyvben nem szerepelt az én fi gurám. Kornél aztán egy pillanat alatt mégis úgy döntött, hogy benne leszek a fi lmben, vagy ha tudta kezdettől fogva, nekem sokáig nem szólt. De hogy ki leszek a történetben, az ott, a forgatás helyszínén fogalmazódott meg. Nem beszéltünk sokat a fi guráról, Kornél csak annyit mondott: – Most ez van, ezt kell csinálni! – És állapotba hozott. Régóta ismerjük egymást, tudja, mire számíthat, mit kérhet tőlem, meddig mehet el velem, mint ahogy azt is, hogy hogyan kell szólni hozzám, irányítani. Tóth Orsival már a Szép napokban is megértettük egymást, most is az ő partnere lehettem, így nem volt kétséges, hogy meg tudom-e csinálni, vagy sem. Pedig nem volt élvezetes a szerep. Nagyon rosszul éreztem benne magam. Nekem kellett ítélkeznem a lány felett, aki egy cölöpökre épített házban a bátyjával kerül bensőséges viszonyba. Meg kellett pofoznom őt. Amikor elkezdtük a jelenetet, még nem volt benne a pofon, Kornél legalábbis nem szólt róla. Azután közölte velünk, hogy mit kér, ahogy összeállt az egész. Én nagyon szeretem Orsit, roppant tehetséges színésznő, nem is tudtam leplezni a zavaromat, de a feladatnak eleget kellett tennem. Ha agresszívan nyúlnak felém, én azonnal megijedek. Orsi, miközben tudta, hogy mi következik, meg sem rezzent. Pedig vagy ötször felvettük a jelenetet. – Finom legyen – mondta Kornél. – Nem kell semmi durvaság, hiszen a lány sokkal gyengébb nálad. A személyiséged legyen fölényes, azzal jelezd az erődet! – Ahogy az állapot megszületett köztem és Orsi között, a stábról meg is feledkeztünk. Hogy pálinkával locsoljuk meg a kenyeret, majd a dinnyét, amit a lánynak kell magába tömnie, az Kornél ötlete volt. Ezzel vezettük fel a jelenetet. Az erőszaknak ezzel az alattomos módjával, amely odáig fajul, hogy belököm a lányt a vízbe. Szöveget nem tanultam. Minden ott, helyben Kornél irányítása alatt született meg.” Faur Anna fi lmjében, a Lányokban a taxisofőrgyilkos csajok mindenre kapható barátja. Mivel két francia színésznővel kellett játszania, ott sokkal nehezebb dolga volt, s úgy érzi, nem is tudott igazán felszabadult lenni. „Kritikus vagyok magam iránt. Nem tetszik, amit csinálok, mert a bulis jelenetben nagyon rosszul éreztem magam. Itt ez a fi ú, akit játszom, jó szerep, egy vagány, csajozós csávó, akire felnéznek a lakótelepi srácok, hiszen ott bolondítja a lányokat, ahol akarja, és akkor, amikor kedve tartja. Nagyon erős volt a két francia színésznő, s mivel nem értettem őket, nem nagyon tudtam mit kezdeni velük. Nehézséget okozott, hogy végig az anyanyelvükön beszéltek. A szórakozóhelyen felvett jelenetet nem is bírom végignézni. Ott állok a pultnál, nem csinálhatok semmit, látom magamon, hogy mennyire kínos ez az egész! Aztán elmegyek táncolni, de az sem tetszik, ahogy mozgok. A meztelenség, a szeretkezés a kocsi hátsó ülésén könnyen ment. Azzal nem volt gondom. Az olyan természetesen jött, hogy bele se gondoltam, mi történik. Csak előtte izgultam, amikor elkezdtük, akkor már nem. Várom a női magazinok felkérését. Aktfotózásra. Na, jó, ezt nem kell komolyan venni! De csalódott leszek, ha nem fognak hívni.” Defekt. Réthelyi András kisjátékfi lmje egy gazdag családi burokból kitörni készülő tinilányról, aki egy féllegális szórakozóhelyen találkozik a társadalom perifériáján élő fi úval. „Itt is hasonló karaktert játszom, mint az előző két fi lmben. Kicsit züllött, lecsúszott a csávó, akárcsak két társa, semmi biztos egzisztencia, gyártelepen laknak egy lepusztult szobában. Tengődnek mind a hárman. Odakerül közéjük a lány, és megpróbál beépülni ebbe a környezetbe. Elvesz egy kuncsaftot a gyártelepi prostiktól, ezzel magára szabadítja a kerítőfi úkat, és kezdődnek a bonyodalmak. Én összejövök a lánnyal, de megjelennek a stricik, hogy vagy elköltözöm, méghozzá azonnal, vagy kidobom a csajt. Én az utóbbit választom, ám a lány nem tágít, és mindent felborít, ami a három fi ú között addig működött. Nagyon élveztem a forgatást Andrással, szorítok neki, hogy minél előbb bekerüljön a nagyok csapatába. Hogy ott rendezzen majd egyszer, mert irtó tehetséges fi ú.” Hogy miképpen döntene, ha például egy pályakezdő általános iskolai tanárt kellene megformálnia? Polgár Tamás nem töpreng a válaszon. „Lehet, hogy nem vállalnám el. Nem szeretnék magamból bohócot csinálni. Nekem nincs az a fi xa ideám, hogy én színész vagyok. Már a kellékesi munkát is megszerettem. Én szívesen maradok a háttérben, ott is megtalálom a magam örömét. Fejlődni szeretnék, előbbre járni, aztán majd kiderül, hogy milyen vonalon és milyen minőségben. Ha közben rám talál egy szerep, azt örömmel vállalom, de csak akkor, ha tudom, hogy képes vagyok megformálni. Valószínűleg nagyon nehéz nemet mondani, ha már helyzetben van az ember, csakhogy én tényleg nem akarok színészként nagyobb terhet magamra vállalni, mint amekkorát elbírok. Jöhetnek, hívhatnak, próbáljuk meg, aztán kiderül, mire megyünk. Nekem már az is csoda, hogy most egymás után három fi lmben játszhattam. Megérdemlem én ezt? Hogyan köszönjem meg a sorsnak? Én most abban bízom, hogy ez az öröm kihat majd az életem más területére is. Nem mintha most boldogtalan volnék, nem erről van szó, hiszen ez is egy pluszlöket, ami csak előbbre vihet. Régen sok mindenben határozatlan voltam, azért engedtem mindenféle kétes csábításnak. Ennek anyagi vonzatai voltak. Ma már nem is akarok ilyesmire gondolni. Van egy csomó megoldásra váró feladat előttem, azok foglalkoztatnak. Nemsokára egy neves díszlettervezővel dolgozom majd, remélem, helytállok mellette. Jól vagyok, rendben vagyok, élvezem az életet. Nekem már az is nirvána, amit eddig elértem.”