„Életemnek új korszaka kezdődött, amikor felismertem, hogy a dicsőség és a siker nem azonos. A siker a kivétel dolga. A tehetségé. Mutatvány, cirkusz, rekord, teljesítmény, egyéniség, különlegesség. A dicsőség a világosság, az egyetemesség, az értelem, az egészség, az igazság dolga.
A siker helye az utca, a dicsőség helye szívednek titkos kamrája
-Hamvas Béla
Tizenkilenc éves voltam, amikor elkezdtem Hamvas Bélát olvasni. Ennek már harminc éve. Erősen hatott rám. Úgy éreztem, valami megváltozik bennem, amikor olvasom. Megemelkedik a lelkem, olyan magasságba, ahol jó lebegnem. Izgalmas, motiváló, ugyanakkor megnyugtató volt minden sora. A fenti gondolat azóta is többször eszembe jut. Mert valóban új korszak kezdődhet mindenkinek az életében, amikor lemond a sikerről. Pontosabban becseréli a dicsőségre. Nem erőből, nem csalódásból. Hálából, mert megnyitotta a szívét az igazság felé. A saját igazsága felé. Nem alkuszik meg semmilyen elfojtással, külső elvárással. A tudatalatti „titkos kamrájából” bátran felhozza szomorkás kincseit, hogy megfürdethesse őket a napban. A fényt választja a sötétség helyett, és amikor ez megtörténik, helyreáll lelkében a rend. Egészen pontosan megmutatkozik a saját, személyes rendje, amelyben boldog lehet.
A siker helye az utca
Mondja Hamvas Béla, és valóban olyan lényegi meghatározás ez, amelyben benne van minden. Ha költői akarnék lenni, azt is mondhatnám, az utcazaj legparányibb zöreje is ott van a sikerélményben.
Ez feltételezi azt is, hogy ebben nehézkes megvalósítani a békét és a nyugalmat. Állandó nyüzsgésben, kapkodásban, hangoskodásban nem lehet tisztán gondolkodni. A tudatosság is messze elkerüli az embert ilyenkor. Ha bárki megkérdezi saját magától, hogy sikeres-e, mindaddig homályos válaszokat talál, amíg nem nyitotta meg szívét a világra. Úgy gondolom, belülről kifelé haladva lehet megtalálni az egyensúlyt. A szívem titkos kamrájának feltárásával kell előbb kiismernem, megismernem magam, és csak utána leszek képes az utcazajban megőrizni azt, aki vagyok. Ha már tudom, ki vagyok. A siker halálosan veszélyes azoknak, akik nem tudják, hol van a helyük a „cirkuszban”, és miben különlegesek. Sztárok tűnnek el így szinte hónapok alatt a semmiben, éppen úgy, ahogyan jöttek, vagy választják az alkohol és a drog pusztítását. Nem bírják el a sikert. Így később a bukással sem tudnak mit kezdeni. E két véglet között őrlődik az életük.
A siker azért is képes rombolni, mert túl sok benne a látszat. A dicsőség ellenben soha nem pusztít. Mert a szív nem hazudik. Inkább bezárja a kapuit, de nem hazudik.
Valódi boldogság?
Sikeresnek nevezzük azt, aki negyvenéves korára jól fizető állásban dolgozik, stabil egzisztenciával rendelkezik. Családi házban él, a családjában több kocsit is fenn tud tartani, és évente legalább két alkalommal külföldön nyaral. Sztárnak, celebnek azt, aki ezek felett még ismert is. Tényleg ennyi volna a siker? Valóban boldogok és kiegyensúlyozottak ezek az emberek, pusztán azért, mert anyagilag nem kell nélkülözniük, vagy éppen azért, mert ismert emberek?
Könnyű lenne rávágni erre egy határozott nemet és dobálni frázisokat, hogy a pénz és a hírnév nem boldogít. De a lényeget nem abban kellene keresni, ami kívül van, vagy épp feltételekhez kötni. Ha majd egy ideális külső körülmény megvalósul, akkor majd boldog leszek hosszú távon. Ha lesz jó állásom, ha gazdag lesz a férjem, ha szép lesz a feleségem, ha sikeres leszek a munkában, ha… A derű útja nem kívülről halad befelé, hanem épp fordítva, belülről kifelé.
Csakis a személyes utak vezethetnek jó irányba. Egyformán, mindenkire érvényes, instant megoldás nem létezik a sikerre sem. Ez az egyik lényeges kérdés, amikor azt vizsgáljuk, mi a siker. Hogy honnan hová haladunk. Hol vagyunk mi, a saját személyes vágyaink ebben a sikerben? Képesek vagyunk-e megélni, átélni, amit teremtettünk, vagy még akkor is a túlélésre hajtunk?
Megéri sikeresnek lenni?
Amikor azt látjuk, hogy a fénysebességre váltott életben szinte senki nincs, akinek a siker és a pénz ne tette volna tönkre a családi fészkét, feltesszük a kérdést: lehet egyszerre sikeresnek és boldognak lenni? Fix nézőponttal és önkorlátozó hiedelemmel rögtön le is zárjuk ezt a témát. Nem. Ez lehetetlen.
Pedig nem az. Önszeretettel, önfejlesztéssel, egyéni felelősségvállalással, nézőpontváltással, rugalmassággal, az elfojtások felszabadításával, a szív megnyitásával lehetséges lenne. Minden egészséges elmében kivétel nélkül ott szunnyad ez a tudás. Nem azt kellene néznünk, mi éri meg, és mi nem, hanem inkább arra kellene irányítanunk a figyelmünket, mi az, amiben jól érzzük magunkat. Van-e öröm az életünkben.
Ahol kudarcot vallunk
Két fontos kérdéskört kell még e témában megemlíteni, ez a döntés képessége és a tudatosság. Ha valaki életének az egyik területét sikerre tudta vinni, Hamvas Béla után a dicsőség magasságába emelkedett, akkor képes arra is, hogy ezt az életének egy másik területén is megvalósítsa. Miért nem tudják ezt akkor oly sokan megvalósítani? Itt megint nincs általános, mindenkire egyformán vonatkozó válasz, hiszen előbb az egyéni utakat kell megismerni, de az elmondható, hogy részben azért, mert ahol többször kudarcot vallunk, oda nem szívesen megyünk vissza. Persze, itt is lehetnek kivételek.
A félelem visszatarthat attól, hogy vállaljuk a felelősséget a sötét oldalunkért, mindazért, ami bennünk fejlesztésre szorul, amit magunkban hibának gondolunk.
A szégyentől való aggodalom állandó szorongásban tartja az emberek többségét, és ebben a feszítő helyzetben lassan, de folyamatosan deformálódik a jellem. Aki nem tudja képviselni magát, mert nem ismeri az érzéseit, annak előbb vagy utóbb döntési problémái lesznek. Túl gyorsan határoz, vagy megvárja, amíg más dönt helyette, tehát reaktív cselekvések részese lesz, vagy halogat. Ez pedig nagyon messze viszi az érzelmi, értelmi tudatos gondolkodástól. Így fordulhat elő az, hogy a szakmájában sikeres vállalkozó, vezető, cégtulajdonos, vagyonos ember magányosan él. Szeretet és tiszta ölelés nélkül. Fél hosszú távon érzelmileg kötődni, és így idővel a magánélet megszűnik számára. Minden percét munkával tölti, mert abban nem érte csalódás. A társas kapcsolataiban viszont annál több.
Mi lehet mégis a megoldás, hogy a munkát, amely a sikert, dicsőséget hozhatja, képesek legyünk akár nőként, akár férfiként összehangolni a magánéletünkkel? Hol kell meghúznunk a határt, hol kell felállítanunk a szükséges korlátokat? Hogyan kell az elvégzendő feladatok és a családi programok tengerében jól rangsorolni? Hogyan lehet úgy beosztani az időnket, hogy mindenre jusson elegendő, amit szeretnénk?
Nem lehet ebben sem általános tanácsokat osztogatni, mert ami egyikünknek beválik, a másiknak nem, de egyet mindenképpen érdemes szem előtt tartani. Ez pedig nem más, mint az, hogy nagy „csomagjainkat” bontsuk kisebbekre, részfeladatokra, amelyeket örömmel el tudunk végezni. Mert nem lehet mindennapos cél a túlélés. Ebben mindenki elfárad, az is, akinek sok az energiája. Ha egyszerre akarunk mindent megoldani, lehet, hogy épp a fontos dolgokat hagyjuk figyelmen kívül. Persze, ehhez pontosan tudnunk kell, mi az, ami számunkra nagyon fontos, mert arra mindig hagyunk időt. Az egyik legnagyobb önáltató hazugság az, amikor azt mondjuk, hogy erre meg arra nincs időnk, azért maradt el. Mindenre van, amire akarjuk, ha jól rangsoroltunk.
A másik fontos dolog, hogy ismerni kell mindenkinek a saját korlátait. Nem lehetséges 4 órában 8-10 órányi feladatot elvégezni. Ennek a belátása és feladataink sorrendbe állítása, erőnk, korlátaink realizálása fontos lenne ahhoz, hogy a magánéletünk szereplőit is életünk dicsőséges részévé tegyük.
Montorffy Letti író, coach, tréner
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.