Ringen kívül

Tizenkilenc éves a fiú, egy kocsimosóban dolgozik, de bokszol is, mérkőzésekre jár, és magasan ívelő sportkarrierről álmodik. Harmincnégy éves a nő, színésznő, férje van, gyereke, boldogsága mégsem teljes. Valami hiányzik az életéből. Mint a fiúnak.

Rafael egy festői kisváros zegzugos utcáin ered a nő nyomába. Semmit nem tud róla. Meglátta, kifigyelte, milyen útvonalon közlekedik, s azóta mindennap megy utána. Rafael roma fiú, Cristina magyar színésznő. Ringbe száll a fiú, színpadi csatákat vív a nő. Kettőjük „tánca” olyan, mint a tangó. Tele titokkal, ki nem mondott gondolattal, elfojtott vággyal, szenvedéllyel. A nő már hallani szeretné, amit csak sejt, a zsigereiben érez. A fiú csak nézi, követi, utoléri, megelőzi, visszafordul, hogy még egyszer lássa. Más sokáig nem is történik köztük. Közben a fiúról megtudjuk, hogy a nagyapjával él, akihez ragaszkodik, edzője nagyra becsüli, a meccseit szervező menedzser azonban mocskos ügybe rángatná, ám a srácot pluszpénzzel sem tudja megnyerni, a színésznő pedig mindeközben bemutatóra készül. Házasságába bevibrál egy láthatatlan erő, bizonytalansága nemcsak a próbákon, a magánéletében is legyűri. Aztán elcsattan egy pofon… és még egy! A fiú azonban nem tágít.

Két különböző jellem, két különböző szociális háttér, két különböző út. Máshonnan jön és másfelé tart a két ember. Egy napon mégis ott állnak egymással szemben.

Lassan, lépésről lépésre lobban fel a vágy Florin Serban filmjében, de nem látunk még csak érzéki érintéseket sem. Mindenre, ami a felnőttkor küszöbét nemrég átlépett fiúban történik, s ami a nála jóval érettebb, érzelmeiből élő nőben lezajlik, csak apró gesztusok, finom rezzenések utalnak. Ebben a történetben nincs sem győztes, sem vesztes, itt a ringben is, a színpadon is, sőt azokon kívül is az egyértelmű akarat és a nehezen leküzdhető határozatlanság feszül egymásnak.

Rafael Floreát egyévi keresés után kétezer fiatal közül választotta ki a rendező. A többfordulós castingon ő volt az, aki minden fontos elvárásnak megfelelt. Küllemével, rátermettségével ugyanúgy, mint érzékenységével és színészi erejével. Rafael – bár életében most állt először kamera előtt – teljes értékű alakítást nyújt a filmben. Egyenrangú partnerévé vált egy kitűnő színésznőnek, s így hiteles főhőse lett egy szenvedéllyel átitatott, hétköznapi történetnek.

„Elsőként Rafaelt választotta ki a filmbe Florin Serban – meséli Péter Hilda, a Boksz női főszereplője. – Már az első találkozásunk során beindult köztünk a kémia. Az, hogy tizenkilenc éves a fiú, egyáltalán nem foglalkoztatott. Nem is gondoltam arra, hogy ilyen fiatal, és hogy mennyivel lehetek tapasztaltabb nála. Florin azt akarta, hogy vegyem komolyan a fiút. Nekem ez nem okozott problémát. Eszembe sem jutott, hogy lesznek esetleg helyzetek, amelyekben nekem kell majd navigálnom őt. A válogatáson nem a filmből próbáltunk epizódokat, Rafael mégis olyan remekül helytállt, hogy néha bizony meg is ijedtem. Florin teljesen szabadnak hagyott a kamera előtt, mindent megbeszéltünk előtte, nem foglalkoztam azzal, hogy ha egy amatőr szereplő is jó neki, akkor én miért végeztem színművészeti egyetemet. Rafael révén sok mindent megértettem. De ő és én nem sokat beszélgettünk a közös jeleneteinkről. Meg sem kíséreltem, hogy én, aki szakmailag mégiscsak tapasztaltabb vagyok, mint ő, elmondjam, mit csináljunk, és hogyan. Inkább alkalmazkodtam a helyzethez. Voltak pillanatok, amikor sokkal elveszettebbnek éreztem magam, mint ő. Olyankor ő biztatott, és ez nagyon jólesett. Bevallom, sokat tanultam tőle a forgatás során. Láttam, hogyan tartja meg magában a feszültséget, miképpen van jelen két felvétel között, hogyan készül a soron következő jelenetre, hogyan tartja fenn a figyelmét, a koncentráltságát. Színészi megoldásokról nem beszéltünk, csak érzelmekről, arról, ami a kamera előtt történik köztünk. Azt a jelenetet, amikor lekeverek neki egy pofont, s ő azt kapásból visszaadja, többször is felvettük. A végén már sírtam, hiszen egy arcon csapás nem olyan, mint egy hátba veregetés. Az arc intim testrészünk, érzékenyen érint bennünket, ha valaki lekever egyet. Felháborodunk, nem értjük, mi történt. Rafael nagyon ügyel a maszkulinitására, nem engedi, hogy bárki is kamaszként kezelje, netán gyereknek nézze. Gyakran meglepett egy-egy helyzetben. De vannak titkai is. Nem árult el magáról mindent. Vannak tények, amelyeket burkol. A forgatás heteiben sétálni, vásárolni is voltunk együtt, de a magánéletébe akkor sem avatott be. Azt megőrizte. Azon nem nyitott ajtót előttem. A problémáiról hallgatott. Kínjaival teli hátizsákját nem akasztotta a vállamra. Annál sokkal érzékenyebb, intelligensebb. Mindennek ellenére mégis közel kerültünk egymáshoz. Együtt néztük meg azokat a filmeket, amelyeket Florin ajánlott. Aztán vagy hármasban beszéltük meg a látottakat, vagy külön-külön, de Florinnal. Ez így mind érdekes tapasztalásokkal járt. Nem tudom, Rafael mennyit kapott tőlem, de hogy én sokat tanultam tőle, azt nem szégyellem bevallani.”

Messziről, de inkább mélyről indult az életben a filmbeli Rafael. Megélt sok lelki bántást, megaláztatást. Volt, akiben bízott, volt, akit eltaszított magától. Megszállottság, kitartás kellett a részéről ahhoz, hogy kitűnjön a társai közül egy olyan közegben, ahol csak az akarat, az elszántság viheti előbbre az embert. Megbotlani könnyű, talpra állni, kiemelkedni nehéz abban a világban, amely mindenkitől egyformán sokat követel, de adni csak keveseknek ad. Rafael becsületes fiú, aki a tehetségével akar győzni, talpon maradni. A nőt sem kábítja üres ígéretekkel. Egyenes kérdése zavarba ejtő: „Ha nem volnál férjnél, feleségül jönnél hozzám?” Zavartan néz rá a nő, a fiú kitartóan figyeli. Aztán mennek mindketten a maguk útján. De másnap újra találkoznak. Harmadnap ismét. És megint, és megint, egészen addig, amíg…

„Rafaelnek olyan szép pillanatai voltak a kamera előtt, hogy én is rácsodálkoztam – mondja Péter Hilda. – Ösztönösen ráérzett bizonyos dolgokra, ettől minden megnyilvánulása olyan természetes volt, hogy vigyáznom kellett, nehogy túl akarjam őt játszani. Nekem nem a Boksz volt az első filmem, színpadon pedig még több tapasztalatra tettem már szert, Cristina szerepében viszont mindez másodlagossá kellett, hogy váljon. Rafael természetes létezése a kamera előtt nem engedte, hogy bármit is játsszak. Eszköztelenül kellett megmutatnom mindazt, amitől a nő izgalmas lett számára.”

A film férfifőszerepére pályázó fiúk között többen komoly sportolói múlttal álltak kamera elé. Rafael Florea számára is a sport volt a kivezető út abból a közegből, amelyből csak a kiválasztottaknak adatik meg a kiemelkedés. Pasolini is így akadt rá Ninetto Davolira, egy római asztalos focizó fiára, akiből ő faragott aztán „első ligás” színészt. Rafael Florea tizenhárom éves kora óta jár ökölvívóklubokba. Edzői a nagy ígéretet látták benne, kitartása és eredményei igazolták is a fiú tehetségét, néhány évvel később mégis el kellett hagynia a ringet, hogy kétkezi munkával tartsa el szegényes körülmények között tengődő családját. Tizenhat éves volt, amikor bekerült Florin Serban bukaresti színiiskolájába, ott kiváló eredményekkel vizsgázott, de még ez sem jelentette számára azt, hogy automatikusan bekerüljön Serban játékfilmjébe. A válogatáson őt is komoly megmérettetés várta.

Karlovy Varyban, a Boksz vetítése után, nem sokkal éjfél előtt kérdezgettem Rafaelt. Időbe telt, míg nyitni kezdett, első kérdéseimre vagy kitérő, vagy elutasító, vagy súlytalan válaszokat adott. Mindennek ellenére valahogy mégis úgy éreztem: imponál neki az érdeklődésem, végül is egy rangos fesztiválon adja első külföldi interjúját. Komolyan is vette a dolgot. Minden egyes válaszát alaposan megfontolta.

Ahogy néztem a filmben, végig az járt a fejemben: ha valóban színész, akkor elképesztően jól bokszol, lehet akár profi ökölvívó is, aki színészként is lenyűgözően játszik.

Nem vagyok hivatásos színész. Ez az első filmem. Huszonegy évesen elmondhatom, sok minden történt már velem. Sok rossz, de sok jó is. Tragédiából, tapasztalásból jutott bőven. Mélyről jöttem, szegény sorból, a szüleim mutatták meg, merre kell elindulnom az életben. Az iskolát, az ökölvívás miatt, nem tudtam folytatni. A sok edzés után sem időm, sem erőm nem maradt a tanulásra. El kellett döntenem, hogyan tovább. Boksz vagy iskola. Én a mérkőzéseket választottam.

Florin Serban színiiskolájába hogyan került be?

Érdekelt a dolog. Florin tanítani akart. Látott bennem valamit. Ha nem járok az iskolájába, el sem jutok a castingjára.

Otthon él a szüleivel?

Már nem. Megnősültem.

Ahhoz is pénz kell.

Németországban dolgoztam egy fogadóirodában. Pénztáros is voltam egy futballstadionban. Közben tanultam németül. Ja, és felvettek egy pékségbe is.

És most, Bukarestben?

A testvéremmel van egy közös cégünk. Vállalkoztunk. Valahogy megélünk belőle.

Hol él Bukarestben, melyik részén a városnak?

Elég veszélyes a negyed, de szeretem. Sok ott a tanulatlan ember, akik kétes ügyletekbe keverednek. Eddig sikerült távol tartanom magam tőlük.

Mennyi különbséget lát önmaga és a filmbeli fiú között?

Semennyit. Én is olyan vagyok, mint ő.

Bele tudna szeretni egy tizenöt évvel idősebb nőbe?

A feleségem is érettebb nálam. Nem években több, hanem gondolkodásban.

Melyik jelenetét érezte a legnehezebbnek a filmben?

A pofontól féltem egy kicsit. Minden figyelmemet arra összpontosítottam, hogy végig kontroll alatt tartsam magam. Vigyáznom kellett, nehogy nagyobb lendülettel induljon el a karom. Ha férfit kellett volna arcon csapnom, az biztos más lett volna. Egészen más érzés.

S a ringben hogyan élte meg, hogy annyi ütést kellett elviselnie?

Számomra a boksz sosem veszélyes. Az élet is csak egy nagy mérkőzés.

Van egy epizód a filmben, amikor a nagyapja arra kéri, vágja ki a diófát az udvarban. Én nem értettem, miért.

Ezzel akarta jelezni az unokájának, hogy mennyire ragaszkodik hozzá. Meg akarta értetni vele, hogy ha elhagyja őt, neki az ugyanolyan fájdalmas lesz, mint nekem a szeretett diófa kivágása.

Úgy esett neki a fának, mintha egész életében fejszével irtotta volna az erdőt.

Aprítottam én már fát eleget. Kályhával fűtöttünk a házban.

Hogyan tervezi a jövőjét? Vállalkozótársa a bátyjának, bokszol is még, mert szereti. Eljár majd válogatásokra, hogy újabb filmszerephez jusson?

Annak örülnék, ha a rendezők találnának meg. Én nem fogom felkínálni magam. Szívesen filmeznék, de castingokra járni nem fogok. A magánéletemet akarom jól megalapozni. Elindultam egy úton, amely megtetszett. Végül is boldog vagyok. És egy kicsit büszke is. Magamra.