Retikülben a borospince kulcsa

Reggel van, de a levegő nem nagyon mozog, a nap egyre jobban fitogtatja erejét, aranyba mártva a Zempléni-hegység völgyét, a szőlőtőkékkel teli domboldalt. A megbeszéltnél pár perccel korábban érek Kistoronyára, így a borlovagomra várva azon jár az eszem, hogy miért is került a borospince kulcsa retikülbe. Sok minden megfordul a fejemben, mert nyilván sok a válasz a miértre. A legegyszerűbb magától kínálkozik: régen a szőlő művelése és a bor készítése nehéz fizikai munkát igényelt, a gazdaságok gépesítésével azonban más lett a helyzet. Régen hölgyeket csak a borászatok laboratóriumaiban, irodákban találhattunk, ma már pincészeteket igazgatnak, hordókkal, zamatokkal varázsolnak.

Gondolatsorom itt megszakad, mert érkezik a lovagom. Csorba Zsuzsa oldalán nem lóg kard, öltözéke sem lovagias, no meg autó hozza, nem paripa. Zsuzsát azért ütötték lovaggá, mert finom bort készít. A borlovag címere a barátság, cégére a jó bor. Meg ugyan nem kóstolhatom, mert én sem lovon érkeztem ide, de hiszek annak, ami a szakma terjeszt róla. És azoknak, akik megízlelték az itteni finom nedűt. Nyilván nem semmiért lesz valaki sikeres a férfiak játékterületén. De nem ám! Nagy adag kurázsira van ehhez szüksége.

Mi indokolja, hogy a borászat férfias szakmának számított? Az, hogy fizikai erő kellett hozzá?

Régen nem engedték be a nőket még a pincébe se. Mostanában nagyon sok nő borászkodik. Lehet, hogy kifinomultabb az ízérzékelésük, s talán ezért másképp tudják elkészíteni a bort. 

Láttam egy filmet, ott ugyan whiskyről volt szó, de a tulajdonos elveszítette az ízérzékelését, s emiatt a csőd szélére jutott.

Ha valaki elveszíti ezt az adottságát, nem járhat kóstolókra, nem lehet ítész. Márpedig az is presztízs, ha a borásznak megvan, ha el tud menni bírálni más helyre, versenyekre. Ehhez ún. degusztációs vizsgát kell tenni, s ötévenként meg kell újítani; elvégre az ember öregszik, változik az érzékelése. Ha valaki az évek során sokat kóstol, már tapasztalatból tudja, melyik a jó és melyik a rossz bor, s be tudja sorolni őket.

Én csak azt tudom, hogy ízlik-e, vagy sem.

Ez a helyes, az kell, ami ízlik az embernek. Hiába mondjuk mi, borászok, hogy csak a száraz bort szeretem, az a menő, de ha valakinek az édes ízlik, miért ne?! Én azt szoktam mondani, hogy a jó bort szeretem.

Igaz, hogy annak nem kell cégér?

Őszintén szólva, kell, már olyan nagy a konkurencia. Ha nem tudnak rólunk, hiába van jó borunk, el se jönnek megkóstolni. 

Milyen érzés nőnek lenni ebben a szakmában? Sokat kellett harcolni, hogy elfogadják?

Nekem mindig szerencsém volt, tárt ajtóval vártak, ahová mentem. Mondogatom, hogy nagyon boldog ember lehetek, vagy az is vagyok, mert a munka mindig megtalált. Soha sehová nem kellett bekéredzkednem, mindig hívtak, s tudtam válogatni, hogy hová menjek, és mit szeretnék. Amikor még kertészeti egyetemre jártam Brünnben, pontosabban Lednicében, ott a csoportban hét fiú volt és én, mert a lányok közül egyedül én mentem borász szakra, amelyre ötödévben szakosodtunk.

A fiúk hogy kezelték?

Jól éreztem magam közöttük, családias volt a környezet.
Meg sokat tanult, amit akkor nem tudatosított.

Éppen a minap mondtam, hogy egyetemista koromban volt Lednicében egy szakkör, ahová járhattam volna virágkötést meg hasonlót tanulni, de az akkori fejemmel inkább bulizni mentem. Miután elkezdett jobban érdekelni a dolog, sajnáltam. Voltak barátnőim, akik ezt végezték, el is mentem utánuk, és megtanultam. Három-négy évig készítettem virágdíszeket, ide is, a munkahelyre, sőt a barátnőmmel még lakodalmakba is, ha megkértek az ismerősök, de sajnos mostanság nagyon kevés rá az időm. Pedig nagyon jó kikapcsolódás volt...

Más lesz attól a bor, ha nő készíti? Lágyabb? Van egyáltalán női bor?

Szerintem nincs különbség. Jó bort kell készíteni, ez a fontos. A nemeknek ehhez nincs közük. Lehet, hogy más szívvel, más odafigyeléssel csinálja az ember, de a férfiak között is olyan jó borászok vannak! Egyre jobb a technológia, egyre jobb borokat tudnak készíteni.

Zsuzsa dönt arról, hogy milyen is lesz a bor? Mi történik azután, hogy leszüretelik a szőlőt, kipréselik, megtörténik a fokolás...? Hogyan dől el, hogy milyen bor lesz belőle?

Mi itt, Tokajban inkább az aszú felé orientálódunk, s a hagyományos vonalat követjük. Persze attól is függ, hogy mire van szükség, mert a szerződéseink kötnek bennünket. Vannak jó évjáratok, vannak rosszabbak, próbáljuk mindig kihozni belőlük a maximumot. A tavalyi szép évjárat volt, sok aszúszemünk volt, de a 2014-es nem nagyon volt jó.

S mi van ilyenkor? Mert azoknak az embereknek, akik a keze alatt dolgoznak, élniük kell.

Harmincnyolc ember dolgozik a borászatunkban, 150 hektár szőlőterületünk van. Egyre kevesebb a szőlőmunkás, az emberek kiöregszenek, a fiatalok nem akarnak ide jönni dolgozni annak ellenére, hogy a szőlészet is gépesítve van. Igaz, most 12 hektárt telepítünk, s ott három évig, mire adni kezdi a termést, csak kézzel, kapával tudunk boldogulni. S a zöldmunkákat, a metszést is kézzel kell végezni.

Ki-kimegy, s nemcsak azért, hogy megnézze?

Kiskoromtól kijártam a szőlőbe, nekünk mindig volt szőlőnk, mindig készítettünk otthon bort. Anyukámnak kellett a segítség, apukám hamar megbetegedett, nem volt sok pénzünk, a szőlő adta azt a kis pluszt, amiből csizmát, ruhát, ezt-azt vehettünk. Miután befejeződött az iskola, egész nyáron dolgoztam.

Mégse lett elege a szőlőből, nem vágyott máshová?

Őszintén? Volt, hogy azt mondtam, látni sem akarok szőlőt. Az elején úgy vettem, mint munkát, de később kezdtem ezt a szakmát más szemmel látni. Az egyik barátnőm, aki gyermekorvos, eljött hozzánk, s lementünk a pincébe; ott egyszer csak megszólalt: „Neked olyan szép szakmád van! Én orvos vagyok, hozzám jönnek a kis betegek meg a szüleik, és állandóan csak negatív élményekben van részem. Estére kidőlök.” Elgondolkoztam rajta, hogy neki sokkal nehezebb, s nem is olyan rossz a munkám, bár a pincében hideg van, és egy nőnek az nem éppen jó. A múlt év júniusában nehezen vállalva átmentem az igazgatói posztra, s azóta rengeteg a gondom.

Idővel másképp látja majd. Nem problémaként, hanem úgy, hogy ezt is megoldottam, meg azt is.

Így van; néhány dolgon változtattunk, s ami sikerült, annak örülök.

Kétféle vezető van: akinek túlteng az önbizalma, a másik pedig úgy érzi, hogy még sok mindent kell tanulnia, mert van önkritikája. Utóbbiból lesz a jó vezető.

Remélem, igen, s hogy egyszer úgy fogom érezni, jó vezető vagyok. Talán túl jószívű is vagyok, senkivel nem szeretek rosszban lenni, és ezt egy kicsit kihasználják. A legtöbb vezető eddig úgy lett, hogy jött, én meg egy vagyok közülük, rálátok a dolgokra, tudom, hogy mit kellene; ez nem mindig jó a többiekkel szemben. Szeretek barátkozni is, és az én posztomon nem jó túl közel engedni az embereket.

Említette, hogy beleszületett a szőlőbe. Mikor dőlt el, hogy borász lesz?

Az egészségügyben szerettem volna dolgozni, mindig laboráns akartam lenni, hogy valamit kotyvaszthassak. Ha laboráns, anyukám azt mondta, legyek fogtechnikus, de nekem soha nem volt nagy kézügyességem. Az orvosit meg azért vetettük el, mert ott „vérrel kell dolgozni”. Az egészségügyibe nem vettek fel, így kerültem szőlészeti szakközépiskolába, akkor nyílt ott biokémiai szak. A tanáraim próbáltak lebeszélni, mert az iskolának nem volt túl jó a hírneve, de nem hagytam. Tizenketten voltunk az osztályban, szedett-vedett társaság, olyanok, akiket nem vettek fel máshová, de nagyon jó osztály lettünk, nem is akartam máshová menni, az elvárásaimat eleget tett ez az iskola. Utána Csehországba kerültem egyetemre, mert Nyitrán nem volt ilyen szakirány.

Miután végzett, nem is fordult meg a fejében, hogy a cseheknél marad?

Volt egy tanárom, aki ugyan mondogatta, hogy „majd férjhez megy, és itt marad, pedig keletre nagyon kell a borász”. Én mindig vissza akartam jönni, családiasan nevelkedtem, az első év nagyon nehéz is volt, mert folyton rohantam haza. Főleg, hogy Jihlavában volt az első évfolyam, s az messze volt, én mégis minden héten utaztam. Jóformán csak jöttem, ettem s mentem. Anyukám állandóan küldte a csomagot, a többiek meg voltak lepődve, hogy mi minden volt benne. Mikor végeztem az egyetemen, eljött utánam egy tanár, hogy nem mennék-e oda tanítani, be is adtam a derekamat, hogy megpróbálom, de soha nem szerettem a tanári pályát; pedig közben elvégeztem a pedagógiai tanfolyamot. Csak egy évig voltam ott, s kaptam ajánlatot a borüzemtől, épp a laborba vezetőnek, ez volt az álmom.  

Ahogy változik a kor, változik az uralkodó eszmény is a borászatban?

Ma a reduktív, gyümölcsösebb borok felé tolódik el már itt, Tokajban is. A tradicionálisabb kevésbé dívik, a tokaji száraz szamorodnit, amely nehéz, nem fogyasztják mindennap, ahhoz a borhoz fel kell nőni. Oxidatív jellege miatt sok embernek nem ízlik, magyarázni kell, hogy ennek a bornak ilyennek kell lennie.

Hogyan lesz valaki borlovag?

Ajánlással kerül oda. A borlovagrend középkori hagyományokon alapul, kiváltképp a Szent György Lovagrendéin. Tevékenységének célja a borkultúra és a bor nemes tulajdonságainak méltatása és ismertetésének elősegítése s többek között az igaz nemesi lélek és az önzetlen lovagi barátság ápolása.

Van férfi- és női lovagrend?

Van, de én az Európai Borlovagrendnek (EVIRS) vagyok a tagja – ennek a kontinensen több helyen is működik konzulátusa –, hat éve Eisenstadtban avattak. A borlovagrendnek vannak fokozatai, a nőknél három, a férfiaknál négy. Én már megkaptam a hierarchiában a hospest, a bortanácsost s a borbírót követő negyedik fokozatot képviselő borlovagi láncot, Weindame lettem.

Ez megtiszteltetés, presztízs, de kötelez is.

Tenni is kell érte. Nem mindenki borász, de akárkit nem vesznek be maguk közé, fontos a személyisége, az, hogy milyen ember.

Mit tart manapság a legnagyobb kihívásnak?

Megfelelni a családban és szakmailag is, hogy én magam is meg legyek elégedve azzal, amit nyújtok. Bánt, ha nem tudom azt letenni az asztalra, amit szeretnék. Bevallom, mostanában, hogy egyre több a gond, ezt kicsit megsínyli az ember. Nyáron kora reggel már folyik a munka, és legtöbbször éjszakáig benn vagyok a borászatban, a család sokszor hiányol. Van egy fiam, 23 éves, a lányom 15, őt szeretném a borászat felé terelgetni. Mostanság a fiatalok között kevés a borász, akik tanulnak is, ott maradnak Pozsony környékén, ezért nagy keletje lenne annak, aki eljönne keletre.