Rajong a Vasárnapért

Erősködik, hogy sok olyat ismer, akit érdekel, örülnek, hogy léteznek magyar lapok. „Igaz, hogy most az internet a divat, de nekem mégiscsak jobb, ha leülök a székbe, s elolvasom, végigolvasom az egész Vasárnapot.” Szavainak azzal ad nyomatékot, hogy előhúzza a hátizsákból a legfrissebb számot. Az iskolában pedig a faliújságon, amelynek ő a felelőse, ott virítanak a Vasárnapban megjelent receptek, receptesfüzetek. „A kipróbálásukra nincs alkalom, mert nincs olyan konyhánk, de otthon mindent kipróbálok.

Hogyan lesz egy 18 éves srác Vasárnap-rajongó? „Először édesanyám vásárolta a lapot – mondja, s beavat egy titokba is: – Előfizetők vagyunk, de nem a kiadónál fizetjük elő a lapot, hanem a postásnőnek fizetünk öt eurót, s így arra a hónapra mindig megkapjuk a postán keresztül. Bekiabál, hogy itt van, mi meg már várjuk minden kedden. Nagymama, apa, testvér, mindenki elolvassa a családban. Én meg amióta csak tudok olvasni, foglalkozom a Vasárnappal. Mindig is feltűnt, hogy van egy újság, ami Szlovákiában a magyarokkal foglalkozik. Ez pedig nagyon fontos, amikor gondok vannak a kétnyelvűséggel. Van egy újság, amelyik felvállalja, hogy az itteni magyarok értesüljenek mindenről. Ez az, ami nekem tetszett.”

A fiatalembernek, akit nagyszünetben raboltam el a Dunaszerdahelyi Magánszakközépiskola nagykaposi kihelyezett tagozatának épületéből, sokrétű az érdeklődése. Nem hagyják hidegen a fiatalok problémái, a szlovák–magyar kapcsolatok, az elszakított magyar területek történelme, az, hogyan élnek ott manapság az emberek. Saját maga is megtapasztalta, hogy nem könnyű errefelé az élet: édesanyja munka nélkül van, édesapja állása a tiszacsernyői átrakóállomáson is folyton veszélyben. Nővére, aki ruhaipari technikusként végzett, szerencsére talált munkát: egy üzletet vezet Tiszacsernyőben.

Kicsi kora óta süt-főz

Tamás Bélyben született. Erről nem sokat beszél. Kicsi korában elköltöztek Tiszacsernyőbe, majd Nagytárkányban kötöttek ki. Ott járt alapiskolába.

Fiú létére mindig szeretett sütni-főzni. „Ha anya gyúrt, nekem is szakított egy darab tésztát. Nem bánta, mint más szülők, hogy piszkos lesz a szőnyeg vagy az asztal. Amikor főzött, én vágtam fel a zöldséget, a tésztát.”

Közepes tanuló volt, a jegyeket a matek rontotta el, amelyet nagyon utált, és a szlovák nyelv is nehezére esett. „Hiába tanulom meg, hogy kell ragozni, ha nem tudom használni, mert nincs rá lehetőség, nem beszél az ember.”

A főzésen kívül a kertészkedés volt az, ami érdekelte. A növények, virágok iránti szenvedélye nem véletlen. Míg kisebb volt, a házuk kertjében micsurinkodott.

Most van egy kaktuszgyűjteménye (47 faj) és csaknem 130 virága. A tavaszi szünetben a szobából a folyosóra költöztette át őket. Bár másnak sem tiltja a belépést, csak ő foglalkozik velük, szükség esetén a nővére segít. Nála az üzletben kaphatók tápoldatok, ezeket ő szerzi be. A szülők nem értenek a kaktuszokhoz, csak az tetszik nekik, hogy virágzanak – mondja. „Mindegyik fajta más virágot ont – mutatja a magával hozott képeken. – Félárnyékos hely kell nekik, ha nem helyesen neveljük, akkor nem virágzanak, de ha pontosan járunk el, akkor gyönyörűek. Ezt látni óriási sikerélmény. Igaz, még csak kezdő vagyok; tavasszal rendeltem egy csomót, de sok kihalt. Még nem vagyok biztos benne, hogyan kell velük bánni, de tanulok, olvasom a könyveket, és már nem követem el a kezdeti hibákat. Nemcsak az a baj, hogy nagyon drágák. Mesterségesen nevelték őket, és ha áthelyezzük, károsodnak.”

A kötelező olvasmányok mellett főként az ismeretterjesztő könyvek érdeklik. „Most épp ezeket olvasom szlovákul – mondja. – Ha nem tudom valamelyik fajta nevének a magyar megfelelőjét, a latin elnevezés segítségével kikeresem az interneten, és kijegyzetelem egy füzetbe; ebből sokat tanulok.”

A kertészkedés vonzza, mégis vendéglátó-ipari szakközépiskolában tanul – negyedikes, jövőre érettségizik. Szállodai és gasztronómiai menedzserként végez, aztán szeretné marketing szakon tovább folytatni; erre az iskolában lehetőség nyílik hároméves képzés keretében. Egyébként épp találkozásunk napján tudta meg, hogy a két hónapos szünidőben végig gyakorlatoznia kell. Emiatt kicsit fő a feje, mert a környéken nem túl nagy a választék. Év közben az iskolai kötelező gyakorlat keretében a helyi idősotthonba járnak: készítenek – azt mondja – rántottától kezdve mindent, amit kell, mosogatnak, felhordják az ételt, takarítanak.

Nem jár diszkóba

Tamást sok minden érdekli. Ellentétben számos más hasonló korú fiatallal, akik diszkózni, szórakozni járnak, ő a komoly dolgok híve. Olyanoké, amelyekből tanulhat. Hét esztendeje – 12 éves volt akkor – bekapcsolódott a szlovákiai Gyermekmisszió, a jókai Gyermekevangelizációs Közösség (amely 2009 óta Emmaus Polgári Társulásként működik) tevékenységébe. „Egyik osztálytársam még az alapiskolából kezdett velük levelezni, elküldte nekik a címemet, s felvették velem a kapcsolatot.” Hogy bemutassa, miről is van szó, táskájából előhúz egy papírlapot, amelyet a Levelező Postaládaklubtól kapott. Egy-egy bibliai fejezet alapján kell beküldeni a válaszokat. A jókai Betlehem Missziós Központ, amely 1994-ben épült fel, munkájának fontos része a levelezés, a bibliai leckesorozatok terjesztése. A gyerekek szívesen adják tovább a leckéket testvéreiknek, barátaiknak, így egyre gyarapodik a levelezők száma; ráadásul táborokat, bibliai versenyeket, kurzusokat is szerveznek nekik.

Tamás Nagytárkányból naponta buszozik Nagykaposra. Reggel ötkor kel, hatkor indul otthonról, mert majdnem egy kilométert kell gyalogolnia a megállóig. Tiszacsernyőben átszáll. Hazafele még rosszabb a helyzet, néha kétszer-háromszor is át kell szállnia.

„Hétfőn még könnyen felkelek, kedden már nehezebben; péntek felé közeledve egyre jobban húz vissza az ágy” – vallja be. A kaktuszokra csak szombat-vasárnap jut idő, de azért mindennap rájuk pillant, hogy megfelelő-e a hőmérséklet, nem támadta-e meg őket valamiféle kórokozó. „Az első az, hogy átöltözöm és eszem. Erre nem mondhatom, hogy ebéd, inkább vacsora. Az iskolában kitaláltuk, hogy hozunk egy kávéfőzőt, abban felforraljuk a vizet, s leöntjük a zacskós levest. Ez az ebéd, meg amit otthonról magunkkal hozunk. Tizenöt-húsz perc az ebédszünet, nincs időnk, hogy kimenjünk ebédelni, fel kell találnunk magunkat.

Este ötkor ér haza, és akkor még tanulnia kell. A barátokkal itt, az iskolában tartja a kapcsolatot. Olyasmi nincs, hogy elmegy diszkóba, buliba: sokszor még a falubeli rendezvényekre se jut el. Néha nagyon fáradt, de ki kell bírni. Vállalni kell – ahogy ő fogalmaz.

Siska Tamás kicsit más, mint sok más fiatal. De tudja, mit akar...