Példamutató gútai polgárok

<p>Szlovákiában sokan azon dohognak, hogy itt semmi sem működik, az intézményeink korruptak, a települések elhanyagoltak, az emberek rosszak egymáshoz. Csak nagyon kevesen gondolják úgy, hogy a változás nálunk kezdődik, annál a kevésnél, amit mi magunk tehetünk. És még kevesebben jutnak el a gondolattól a tettig. Gútán ilyen kivételes csapat állt össze önkéntesekből, hogy játszótereket hozzon rendbe, oktatási intézményeket támogasson, és a rászorulókat segítse.</p>

Nem gyűjtenek, dolgoznak

A mi Gútánkért polgári társulást tavaly júliusban hozta létre tizenhét helyi lakos Kürti Mónika ösztönzésére. „Hivatalos voltam Komáromba egy hasonló szerveződés alakuló ülésére, ez adta az ötletet, hogy mi is alapítsunk polgári társulást, amely jogi személyként hivatalosan is lehetővé teszi a közhasznú tevékenységet” – mondja a fiatal hölgy. Fokozatosan csatlakoztak hozzá a családtagok, barátok, ismerősök és most már idegenek is. A társulás alelnökével, Marosi Tivadarral és felügyelőbizottságának tagjával, Kucsera Istvánnal együtt számolnak be tevékenységükről. Annak ellenére, hogy megalakulásuk óta alig háromnegyed év telt el, már az egész várost megmozgatták. A sokrétű munkát egy alapgondolat fogja össze: nemzetiségi, etnikai, vallási vagy politikai hovatartozásra való tekintet nélkül közösen tenni valamit Gútáért. „Elsőként a szlovák alapiskolában a bejárati ajtók rácsrendszerét tettük rendbe. Az a cég vállalta a munkát, amelynél lakatosként dolgozom, de időszűke miatt nem győzte volna, ezért mi végeztük el önkéntes munkában. Részben meghagytuk az eredeti rácsokat, hogy lefaragjunk a költségekből” – magyarázza Marosi Tivadar. A következő feladat az akkor még közös magyar–szlovák óvoda játszóterének felújítása volt. Kizárólag a társulás tagjainak adományaiból történt. „Nem szervezünk gyűjtéseket, inkább megpróbáljuk megszerezni az anyagot, a munkát pedig elvégezzük mi magunk. Most már a városban működő oktatási és nevelési intézmények is tudják, hogy bizalommal fordulhatnak hozzánk, akár feleslegük van, akár hiányt szenvednek valamiben. Így juttattuk el például a gyermekotthonban szükségtelenné vált paplanokat az óvodába, és ezen az elven működik adománygyűjtő akciónk is” – mondja Kucsera István.

 

Ruhagyűjtés és ételosztás

Az adományokat az ő boltjában gyűjtik folyamatosan, és az összehordott holmiból mostanáig három alkalommal szerveztek ruhaosztást, ahol a rászorulók kedvükre válogathattak. „A legelső alkalommal, októberben sokan nem is mertek odajönni, szégyellték magukat; de mostanra megbátorodtak. Nem szégyen, ha valaki szükséget szenved, miután kifizeti a rezsit, megveszi a kosztot, nem jut neki ruhára. Sőt, nagyon jó dolognak tartom, hogy a még viselhető, jó minőségű holmi új gazdára talál” – mondja Mónika. A ruhaosztást ételosztással kötötték egybe. Októberben a Gútához tartozó Nagyszigeten paprikás krumplival és lángossal várták az embereket, a következő alkalommal hagymás, zsíros kenyeret kínáltak. „Közben a nagyszigeti harangláb felújítására is gyűjtöttünk. Ezt idén is folytatni fogjuk, és nyáron, ha az időjárás engedi, ismét ott tartjuk a ruhaosztást.” Osztani pedig biztosan lesz mit, mert a társulás honlapján olvasható felhívásra már az ország távoli részeiből is kapnak használt holmit. Ezért a társulás tagjai azon kezdtek gondolkozni, hogy jó volna egy saját helyiség, ahol tárolhatják az adományokat, s időjárástól és mások jó szándékától függetlenül bármikor szervezhetnének akciókat. A várostól végül jelképes áron, évente négyzetméterenként három euróért kaptak is bérbe egy ingatlant azzal a feltétellel, hogy rendbe kell hozniuk. Munka lesz rajta bőven, mert az előző lakók nagyon tönkretették, de ők lelkesen fognak bele, mert lelki szemükkel már látják, hogyan telik meg élettel, és mennyi jó dolognak adhat otthont. Gondolatban a nyárra is készülnek: járási horgászversenyt szerveznek a gyerekeknek, a vadásztársasággal együtt a vadetetők környékének takarításra hívják a gútaiakat, s június 15-én a vízimalomnál megtartják az első gútai agrofesztivált egész napos rendezvényekkel, esti vigalommal.

 

Fesztivál a vízimalomnál

„Szeretnénk ezzel hagyományt idézni és teremteni, hiszen a volt Csehszlovákiában a gútai szövetkezet volt az ország második legnagyobb gabonatermesztője, s a földművelés határozta meg az emberek életét. A mai fiatalok már nem is tudják, melyik mezőgazdasági eszköz mire szolgált, ezért eszközbemutatót tartunk, és az itteni paraszti ételeket is meg lehet majd kóstolni. Anyáink és nagymamáink fogják elkészíteni a hajtogatott kelt tésztából készült paprikás kattancsot, a sóba-vízbe levest és a sós lapítottat, hogy azok is megkedveljék, akik már nem ismerik. A bevételt pedig természetesen ismét a köz javára fordítjuk” – ismerteti a terveket Mónika. A társulás még a nyáron emléktáblát is avat, a vízimalmot Gútára telepítő és a környékét rendbe hozó, azóta elhunyt Šáli Iván tiszteletére. Az elkötelezett helybeli polgár időt, fáradságot, anyagiakat sem sajnálva nagyon sokat tett a kisvárosért. „Sok ilyen öntudatos patriótára volna szükség, aki nem csak bírálni, fanyalogni tud, hanem lehetőségei szerint hozzájárul a dolgok jobbá, szebbé tételéhez. Ez lassú folyamat. Kezdetben bennünket is bizalmatlanul méregettek a helybeliek, azt mondták, úgysem, lesz belőle semmi. Amikor látták, hogy lett, azt kezdték kérdezgetni, miért csináljuk, mi hasznunk van belőle. Miután arról is meggyőződtek, hogy semmi, most arra kíváncsiak, meddig tart a lelkesedésünk. Reméljük, nagyon sokáig, és egyre többen leszünk, mert ez az egész nemcsak a jótékonyságért van, hanem azért is, hogy megismerjük egymást, közösséggé váljunk” – mondja meggyőződéssel Kucsera István.

A Mi Gútánkért társulás nemrég felvette a kapcsolatot egy külföldi szeretetszolgálattal, a jövőben szeretnének együttműködni az adományok gyűjtésében és a rászorulókhoz való eljuttatásában. Tervezik speciális játszótér építését mozgássérült gyermekeknek és azt is, hogy rendszeres tornaórákat tartanak az érdeklődőknek a szabad ég alatt. Azt vallják, hogy mindig van mit és kell is tenni, s ha mindenki csak a közvetlen környezetében ügyel a rendre, veszi ki részét a közterületek szépítéséből és segít a szegényeknek, akkor már megtette, ami tőle telt. Sokan, akik falujukban-városukban csak a hibákat és hiányosságokat látják, tanulhatnának tőlük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?