Palóc–mongol karácsony, angolszász módra

Egy ideje már foglalkoztatott, milyen lehet Darabos Magdi és Csingele hozzáállása a világhoz: hogy nézhet ki, amikor két, egymástól távoli kultúra jegyei és szokásai elkezdenek közösen működni a közép-európai valóságban, Budapest IX. kerületében, egy család mindennapjaiban. Itt van például a karácsony, a nyugati kultúra emberének talán legjellemzőbb ünnepe. Interkulturális kölcsönhatások leírása következik, sok praktikus szemponttal.

Távolságok, szokások

Ez a negyedik közös karácsonyuk, állapítja meg némi utánaszámolással Magdi. Az első kettő Sencsenben volt, a Hongkong melletti kínai városban, ahol megismerkedtek. Ő angolnyelv-tanárként került oda, és óvodákban oktatott. Csingele Belső-Mongóliából, a Kína északi részén található autonóm területről származik. Most éppen a nővérével beszél egy új okostelefonos alkalmazással, még egy rövid videót is kapunk az otthoniakról. Örülnek, mert most már mindennap tudnak majd szót váltani. Náluk nemrég hullott le a nagy hó. Csingele idős szülei egy faluban laknak, mely öt kilométerre van az első bekötőúttól. Télen a közlekedés nehézkes, egy napig tart, amíg utat csinálnak a hóban. Ezért a szülőket télre beviszik a legközelebbi, a falutól két és fél órányira levő városba. Ázsiában nagyobbak a távolságok.

Kérdezem, milyen lesz a karácsonyuk, európai-e vagy ázsiai. Mivel azonban sem a mongoloknál, sem a kínaiaknál nincs hagyományos karácsony, nem igazán okoz gondot az ünneplés módja. Ám a gazdagabb kínaiak körében az utóbbi időben egyre népszerűbb ez az ünnep, figyelmeztet Magdi. „Mi ott egy nagyvárosban laktunk, és sok üzletben lehet karácsonyi dolgokat kapni. Ez most ott menő dolog, ajándékozás, fadíszítés, egyre többen csinálják. De az ünnep lényegét jellemzően nem értik. Nekem is voltak tajvani barátaim, állítottak fát, vettek ajándékokat, 25-én kibontották, de 28-án megyek oda, mondom, hát hol a fa? Hogy már aznap leszedték. De ezek is inkább a tehetősebb családok, egyszerű embereknél folynak a rendes munkanapok. Volt egy külföldi főnököm, aki a kínai vezetőségnél kiharcolta, hogy nekünk, külföldi tanároknak legyen szabad ez a nap. De ha megünnepeltük is, inkább az angolszász szokás szerint: volt nagy baráti összejövetel, egész napos parti.”

Ott tehát az amerikai szokás hatása az erősebb, nem az európai. Meg is kérdezem, a kínaiak nem morognak-e az importált nyugati ünnep miatt, hagyománytisztelet ürügyén, mint nálunk egyesek. Hát nem. Ott imádják, hasonlóan, mint a Valentin-napot meg a Halloweent, amikor szinte mindenki ünnepel, és óriási partik vannak. „A kínaiak imádják a cukiságokat, így ezeket az ünnepeket is.”

Találkozások, tészták, torokhangok

Csingele közben előveszi a tohsoort, egy hagyományos, kéthúros pengetős hangszert, és elkezd játszani. Már épp kezdem átérezni a közép-ázsiai sztyeppek ihlette tradicionális dallam hangulatát, amikor közlik, hogy ez a Tavaszi szél vizet áraszt, csak egy kicsit mongolos ritmikával. Ez a dal hozta őket össze. Vagy két héttel Magdi Sencsenbe érkezése után úgy alakult, hogy elment egy buliba az ismerősökkel, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, elénekelt egy népdalt. Ekkor tetszett meg Csingelének. Azóta megszületett kislányuk, Ilka, aki most két és fél éves. Édesanyja vezetéknevét viseli, Csingelének ugyanis csak egy neve van, a mongoloknál nincs vezetéknév. Kínában ez nem gond a hivatalos ügyeknél, Európában már annál inkább. Nevének jelentése egyébként boldogság. „Késői gyerekként született, két nővére után. Szülei már nemigen bíztak a fiúgyermek érkezésében, azt mondták, ha ő is lány lesz, odaadják a szomszédnak, akinek nem születhetett gyereke” – avat be a családi titkokba mosolyogva Magdi. Csingele tovább penget, és torokhangon énekel hozzá. Budapesten koncertezni jár magyar zenészekkel, hagyományos mongol és magyar zenét is játszanak. Beszélni azonban a világnyelvek közül csak a kínait beszéli, ezért a koncertek és a próbák szervezését is Magdi végzi, miközben ismét angolt tanít. Csingele készíti viszont a családnak az étkeket. Egyrészt jól főz, másrészt az európai ételek eléggé megviselik a gyomrát. Ha nehezebbet eszik, néhány napig tartózkodnia kell az európai ételektől. A halat nem szereti, sem a tejfölös dolgokat, pizzaféléket, de a pörkölt vagy a rántott hús például jöhet. Meg a bárány! Egyébként sok tésztát készít: ő gyúrja, szaggatja, tölti hússal, főzi meg, sőt a kenyérféléket is ő süti. „Az ázsiai férfiakra jellemző, hogy nagyon jól tudnak főzni” – nevet Magdi. Csingele a kávét is megszerette mellette, bár eredetileg a mongol teát fogyasztotta, amely lényegében főzött fekete tea, tejjel és sóval.

És mi lesz a karácsonyi menü? – szegezem Magdinak a kérdést. „Mivel én nem igazán szeretek főzni, még nem tudom. De készítettünk már káposztát meg halat is, anyukám mákos gubát szokott, úgyhogy valamelyik ezek közül.”

Amire oda kell figyelni

Karácsonyfa szintén lesz, ez már Csingelének is természetes, de csak szűk családi körben ünnepelnek. Magdi a Rimaszombat melletti Serkéből származik, húga szintén ázsiai párt talált magának, egy szikhet, aki ugyan már Angliában született, családja azonban indiai. „Szóval anyukám egyik vejével sem tud veszekedni, mert beszélgetni sem tudnak” – mondja Magdi. Nagy, családi összejövetel ritkán sikerül, jövő karácsonyra tervezik, hogy megszerveznek egy ilyet.

Kínai és mongol szokás szerint január végén megünneplik a kínai újévet, amikor az emberek megfőzik a hagyományos ételeiket, járnak egymást köszönteni, és így tovább. Kínában az újszülött századik napját is ünnepelni szokás, Ilka esetében ezt is megtartották, amikor még ott éltek. „Viszonylag nagy ünneplés van ilyenkor, vacsora, evés-ivás, tánc, ének. Az ajándékozás nem igazán szokás, de ha mégis, akkor az ünnepelt borítékot kap, benne pénzzel” – magyarázza Magdi. Csingele tavasszal megtartja a kínai halottak napját is. Korán felkel, imádkozik, füstölőt gyújt. És hát van néhány szokás, amelyre egy mongol nagyon ügyel. Teázáskor például soha nem teszi le úgy a teáskannát, hogy annak csőre valaki felé nézzen. Ez érvényes a merőkanálra és egyéb, kiálló tárgyakra is. A legnagyobb tisztelet pedig az időseket illeti meg: őket ültetik a legkényelmesebb helyekre, ők esznek és isznak először, a fiatalok csak utánuk. A hagyományok persze az otthoniaknál is átalakulóban vannak: a jurtákat a 80-as években betiltották, a népet téglaházakba telepítették, és az állattenyésztő lakosság egy részének a földművelésre kellett áttérnie. A jurtákban való lakást azóta ismét engedélyeztek, de a vándorlás, a nomád életmód tiltva van. Ha már hagyományokról beszélünk, megkérdezem, hogy az átlagmongol mennyit tud a magyarokról. Tudnak, és ungarnak hívják őket, bólogat Csingele. „Ha szóba kerülnek a magyarok, azonnal Attilát emlegetik, és azt, hogy a két népnek közös volt az őse” – tolmácsolja Magdi.

Neki viszont az eddig látott karácsonyi hagyományok közül az angolszász ünneplés tetszik a legjobban. „Hogy 25-én egész napos karácsonyi összejövetelt tartanak, mindenki hozza, amije van, pezsgő, vidámság, hajnalig tartó parti. Ezt én is szeretném így csinálni, Pesten is sok olyan ember van, aki a családjától távol él, és mivel azért felénk a 25-ét mindenki szigorúan otthon tölti, 26-ára úgy gondoltam, szervezünk egy ilyen egész napos karácsonyt a barátokkal.”

„De miért is jöttetek ti haza?” – kérdezem a végére. Magdi elmondja, hogy eredetileg csak Ilka hároméves korára tervezték a visszautazást. „De Kínában már nem olyan jó a helyzet, mint volt, Sencsenben egyik pillanatról a másikra nagyon megdrágult minden, és tudtuk, hogy ha haza akarunk jönni, most kell, mert most tudunk Pesten lakást venni, ugyanis már itt is elkezdtek drágulni.” Egy éve tehát hazajöttek. Így teljesedett be Csingeléék családi jóslata, mely szerint jönni fog egy idegen országból egy nagy fehér asszony, aki elviszi tőlük a fiukat messzire, hogy egy új, jobb életet kezdjenek együtt.