Őszintén az anyasággal járó testi és lelki változások elfogadásáról

A szépségről alkotott képünket leginkább a kordivat, a média hatása befolyásolja, szexszimbólumokat, retusált ideálokat állítva elénk mérceként. Az anyaság minden nőt megváltoztat. Néhány édesanyát kérdeztünk meg arról, hogy szerintük mi tesz bennünket széppé. Arról is nyíltan vallottak, hogy gyermekük világrahozatalával milyen testi és lelki átalakulásokon estek át, s hogyan birkóztak meg a maguk és mások elvárásaival.

„Én a szerencsésebbek közé tartozom. Könnyen leadtam a felesleges kilókat, mivel állandó mozgásban vagyok. Császármetszéssel szültem, a hasam elég sokáig megmaradt, és nem volt szabad tornáznom, de másfél hónapon belül azzal sem volt gond. Szívesen eljárnék sportolni, úszni meg egyebekre, de egyelőre nem tehetem, mert még túl pici a kisbabám, és szüksége van rám; de ha az anyukának el kell mennie fodrászhoz, masszázsra, nyugodtan tegye, mert attól jobban fogja érezni magát. Az édesanyák az első két hónapban nagyon fáradtak és kimerültek, főleg ha nincs segítségük, egész nap egyedül vannak mindenre a kisbabájukkal. Ezért kell megbeszélni a dolgokat a családban, és ha segítséget igényelnek, akkor kérjenek, mert aztán csak feleslegesen feszültek. A férj vagy a szülők szívesen vigyáznak addig a babára, amíg az anyuka pihen, vagy dolgokat intéz.” Flóra, Pozsony

*

„A szépség nagyon fontos számomra. Szeretem, ha mindig ápolt vagyok, és ezáltal ragyogok, mint a napsugár. Jó érzéssel tölt el az a tudat, hogy jól érzem magam a bőrömben, egyensúlyba kerülök önmagammal, ha jógázom, testileg és lelkileg felszabadulok. Nagy örömmel mondhatom, hogy azok közé az anyukák közé tartozom, akiknek a terhességük és a szülésük után nem volt semmilyen testi elváltozásuk – gondolok itt a hízásra, terhességi csíkokra. Várandósságom során meg sem fordult a fejemben, hogy megváltozik majd az alakom, úsztam a boldogságban. Az volt számomra a legfontosabb, hogy minden rendben legyen, hogy egészséges kisbabám szülessem. A szülés után két héttel már olyan voltam, mint lánykoromban, visszanyertem az eredeti súlyomat. Szerencsés vagyok, amiért nem kerül nagy erőfeszítésbe az, hogy jó alakom legyen: elég pár gyakorlat, egy kis odafigyelés, ami az ételt illeti, és máris jó formában vagyok. Ami viszont mély nyomot hagyott rajtam és bennem, az egy korábbi méhen kívüli terhesség. Nem szívesen emlékszem vissza rá. Életmentő műtéten estem át – egy órán múlt az életem, mivel már belső vérzésem volt. Az egész hasfalamat felvágták, képzeljetek el egy fordított T alakot, 35 cm-es hegem lett. A kórházban az alatt az egy hét alatt még fel sem fogtam a következményeket, hogy lelkileg mivel is jár egy ilyen műtét, csak otthon tudatosult bennem, amikor nap mint nap láttam és ápoltam a megdagadt, fémkapcsokkal teli hasfalamat. Nagy szerencsém volt, a felépülésben a családom és az orvosom sokat segített. Fantasztikus orvosom volt, csak dicsérni tudom, mindennap bejött hozzám. Lelkileg nehezen viseltem a heg látványát, depresszióban szenvedtem miatta, ezért plasztikai műtétre szántam rá magam. Valójában már az első pillanattól fogva eldöntöttem, hogy elmegyek egy plasztikai sebészhez. Alig vártam ezt a percet. A műtétre öt év múlva került sor. Nem volt félelemérzetem, az ösztönzött, hogy végre megint tökéletes lesz a hasam. Tapasztalatból már tudtam, milyen kemény hónapok várnak rám, de ez sem tántorított el attól, hogy végigvigyem az elhatározásomat. A beavatkozást fél évvel ezelőtt Budapesten végezték el. Sajnos, nagyon költséges műtétről van szó, de megérte. Nekem ez az operáció az életemet, az újból visszanyert önbizalmamat és a felhőtlen boldogságomat jelenti. A felépülés időszaka – ugyanúgy, mint az előző műtét után – hosszadalmas volt: öt hónap volt szükséges ahhoz, hogy teljesen rendbe jöjjek. Ezalatt a legrosszabb az volt, hogy nem szoríthattam magamhoz, nem vehettem föl, nem fürdethettem meg a kislányomat. Csak hat hét után engedte meg a plasztikai sebész, hogy felemeljem, de azt is csak haskötőt viselve. Őszintén bevallom, hogy a műtét utáni harmadik napon megbántam az egészet, mert éjjel nagy fájdalmaim voltak. Visszanézve viszont roppant boldog vagyok, hogy mindezt már magam mögött tudhatom. Tökéletesen elégedett vagyok az eredménnyel: végre visszanyertem az eredeti hasamat. Teljesült az az álom, amelyet megálmodtam magamnak. Ha azt kérdeznék tőlem, hogy hasonló helyzetben lévő anyukáknak ajánlanám-e az ilyen plasztikai beavatkozást, a válaszom az, hogy ha anyagilag megengedhetik maguknak, feltétlenül, mert minden téren jobb irányba fordul az életük.” Zs. K.

*

„A szépség szerintem belülről fakad. Ezt a közhelynek számító megállapítást igazán a szülések után tudom átérezni. Olyan szerencsém van, hogy már a harmadik gyermekemet szoptatom hosszú ideje (Margarétát és Vinikét is tizennyolc hónapig szoptattam, Bellácskát már két éve), és úgy érzem, hogy az én szervezetemben ilyenkor áll helyre az egyensúly. Nem tudom, hogy a hormonoknak vagy a kiegyensúlyozottságomnak köszönhetem-e, de ilyenkor mindig rendeződik a súlyom, méghozzá úgy, hogy igazából nem is kell odafigyelnem rá. Már arra is gondoltam, hogy mivel a gondolkodásom központjában ilyenkor még fokozottabban a gyerekek vannak, nem görcsölök különféle fogyókúrákkal, és minden rendben van. Szerintem azonban pluszkilókkal is lehet valaki nagyon vonzó, ha elfogadja magát, és nem hangoztatja állandóan meg mindenhol, hogy mennyit kell fogynia. Fontos viszont az ápoltság: szerintem kisbaba mellett is törődnünk kell magunkkal, ez jót tesz testnek-léleknek egyaránt.” Pálfy Ingrid, Dunaszerdahely

*

„Hát ez nagyon bonyolult téma. A közérzetet nagyban befolyásolja a szülés utáni depresszió, amely szerintem minden anyánál mutatkozik, csak van, akinél kisebb, van, akinél nagyobb mértékben. Sok mindentől függhet, hogy mennyire viselt meg valakit maga a terhesség, aztán a szülés, és ami nagyon sokat számít, hogy szülés után milyen ellátásban, megértésben van része, kap-e segítséget, van-e megértő párja, stb. És idetartozik az is, hogy az anya mennyire tudja magát elfogadni a teljesen felborult hormonháztartásával és megváltozott testével. Ilyenkor még inkább felerősödnek benne azok a kételyek, amelyek egyébként is megvannak bennünk, nőkben: hogy elég csinos vagyok-e, megfelelek-e a párom elképzeléseinek, igényeinek stb. Egyébként meg talán feleslegesen is aggódunk emiatt, mivel a legtöbb apukától azt hallom, hogy nekik fel sem tűnik, hogy a párjuk annyira megváltozott volna, ahogy ő maga érzi, és ebből akkora felhajtást csinál. Ők továbbra is szépnek látják, mint addig, sőt talán anyukaként még szebbnek is. Szerencsére az én esetemben ez nem volt téma, nem igazán foglalkoztam ilyesmivel, bár ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy nem híztam el a terhesség alatt – mindkét gyerkőcnél tíz-tíz kilót szedtem fel –, tehát szülés után aránylag elég gyorsan visszanyertem az eredeti alakomat és kilóimat.” V. K.

*

„Az anyaság megváltoztat, sajnos, többnyire testileg is, de főleg lelkileg. Már maga a várandósság alatt végbemennek a nőben lelki változások. Ez nálam úgy nyilvánult meg, hogy sokkal érzékenyebb voltam mindenre, kiszolgáltatottabbnak éreztem magam (ebben szerepe volt annak is, hogy veszélyeztetett terhes voltam), többet foglalkoztam a jövővel: vajon jó anya leszek-e, fogom-e tudni, mikor mit kell tennem, fel vagyok-e készülve rá, hogy ilyen felelősséget vállaljak… Ezek a kérdések sokáig foglalkoztattak, sőt a szülés utáni időszakban felerősödtek, de a szerető és segítőkész közeg, a család segített szertefoszlatni a kétségeket. Ma már igyekszem nem meditálni azon, mennyire vagyok jó anya. A hibákból megpróbálok tanulni, ha lehet, lelkiismeret-furdalás nélkül. Azon vagyok, hogy minél több időt töltsek a fiammal, aki teljesen megváltoztatta az életemet, a gondolkodásmódomat, a prioritásaimat. Nap mint nap próbára tesz, tanít, megnevettet, megríkat, és főleg meglep, hogy mennyi újat tud adni nekem/nekünk. Ennyit a lelki változásaimról. Testileg négy-öt kiló pluszban, de ezzel nem foglalkozom.” P. H.

*

„A terhesség életem legkiegyensúlyozottabb időszaka volt (hál’ istennek a szülés utáni depresszió is elkerült). Nem foglalkoztatott, hogyan fogok kinézni, mennyi kiló ragad rám. Boldog voltam, és állandóan éhes. Csillapíthatatlan étvágyamnak húsz kiló lett az eredménye. Ebből a szüléskor nyolc ment le. Kezdetben furcsa volt, és mint minden nőt, persze zavart, hogy a gardróbomból már szinte semmi sem jön föl rám, jó ideig továbbra is maradtak a kismamaruhák, az első hetekben, sőt évben azonban nem volt időm a külsőmmel törődni, gyakran voltam ápolatlan, annyira lefoglalt a kicsi ellátása és a háztartás. Körülbelül tíz hónap alatt a szoptatásnak köszönhetően fogytam további hat kilót, a maradékot meg azóta is magamon hordom. Az igazat megvallva a testemmel kamaszkorom óta nem vagyok kibékülve, leginkább a sorozatos fogyás-hízás következtében a fenekemen és combomon kialakult csíkok meg a narancsbőr miatt, ehhez jött szülésem után a petyhüdt, lógó, berepedezett has, mivel pocakomnak nagy súlyú babát kellett cipelnie. Fürdőruha-fóbiám van, a strandon rendkívül feszélyezve érzem magam, ezért jó ideje igyekszem is kerülni az ilyen alkalmakat, még ha ezzel örömforrásoktól fosztom is meg magam, mert egyébként nagyon szeretek úszni. Tudom, hogy a szépségért tenni kell, nem mindenki olyan szerencsés alkat, hogy fáradozás nélkül kicsattanóan nézzen ki. Rajtam múlik, mit teszek azért, hogy jól érezzem magam a bőrömben, a puszta nyavalygás – amin kívül, sajnos, minden áldozathozatal megerőltetéssel jár – semmin sem segít. Tapasztalat, hogy sokszor tényleg az első lépést a legnehezebb megtenni. Most, hogy közeleg a nyár, már lassan két hónapja elszántan tornázom otthon, mert nem okozhatok csalódást a gyereknek azzal, hogy nem akarok fürödni menni a családdal. A szépség számomra leginkább önelfogadás kérdése, mert ha te elégedett vagy magaddal, az belülről kifelé sugárzik. Hogyan várhatom el másoktól, hogy szeressenek, ha én undorral fordulok el a tükörképemtől? A tornával testem mellett a lelkemet is önbizalomtréningezem. Most különösen szükségét is érzem lelkierőm erősítésének, mert hónapok óta rettenetesen kimerültnek és egyedül érzem magam (pedig tündéri gyerekkel és társsal áldott meg a sors). A csak magamra szánt percek, egy régi-új hobbi fontosságát több anyuka is hangsúlyozta nekem. Ami számomra az anyaságban a legnehezebb, hogy nem tudok itt-ott egy-két órára elszabadulni, más tevékenységgel feltöltődni, mert gond a felügyelet megoldása. Nem engedhetem meg magamnak, hogy megbetegedjek, bármi intéznivalóm van, kevés kivétellel gyerekestül megyek. Teljesen elszigetelődtem, ingerszegény térben mozgok, és bár majd minden percet együtt töltök a szeptembertől óvodásommal, gyakran nem érzem minőséginek ezt az időt, mert a körkörös főzés, mosás, vasalás, ház és kert rendben tartása mellett nem győzök igényeihez mérten eleget kint futkározni vele az udvaron, mondókázni, jókat hancúrozni, rendszeresen eljárni a ringató- és egyéb fejlesztő foglalkozásokra. Érdekelne, hogy mások ezt hogyan csinálják, miből tudnak azok az anyukák energiát meríteni, és csemetéjüknek nap mint nap kellő figyelmet szentelni, akiknek szintén nincs sok segítségük.” B. Mária