Összefogással jobb lehet az élet

Négy éve jártunk a Nagymihályi járásban fekvő, csaknem 900 lelket számláló faluban, ahol „a töltött káposztát törvepaszullyal eszik”. Ez volt a cikk címe. A polgármester, aki előtte harminckét évig dolgozott a vajáni hőerőműben, függetlenként épp két esztendeje lépett hivatalába, s tennivaló – bár akkor is hangsúlyozta, hogy anyagiakban nem dúskálnak – akadt bőven. Arra, persze, sem ő, sem a többi település élén állók nem számítottak, hogy terveiket alaposan megtépázza a világra szakadt válság. A munkanélküliség a faluban már akkor elérte a 30%-ot, s miután a vasúttól és a sok embernek megélhetést adó vajáni hőerőműből is sokakat elbocsátottak, még drámaibb lett, 40% körül mozog. Az itteniek élete nem könnyű, és ez érthetően nem tesz jót a közhangulatnak.

* Nyilván nem volt könnyű az elmúlt négy esztendő. Mi mindenre tellett?

Igaz, hogy nem volt könnyű. A tervek szerint úgy intéztük az akkori önkormányzattal, hogy a legfontosabb programpontjait megvalósítsuk. Mivel a település három község összevonásával jött létre, három temetőt kellett felújítanunk, kell rendben tartanunk. Létrehoztunk egy kisüzemet, ott készült a betonkerítés. A 2010-es választáskor, sajnos, úgy alakult a képviselő-testület, hogy jóval nehezebb a munka, például a kisüzemet is leszavazták, de azokat a tennivalókat, amelyekre a községnek szüksége van, végezzük. A hét képviselőből öt mindjárt az elején kijelentette, hogy semmiképpen nem fog segíteni, s ehhez tartják is magukat. Pedig nemcsak nekem, hanem főként a falunak ártanak vele.

* Mit szól mindehhez a falu népe?

Legutóbb összehívtak egy falugyűlést – húszan jöttek el rá –, azzal, hogy nincs pénze a községnek, el van adósodva; ez azonban nem igaz: a Szlovák Vízműveknél van több ezer részvényünk, amelyeknek az értéke 150–160 ezer euró. Úgy gondolom, inkább össze kellene fogni, s előrevinni a falut, mert az fejlődik. Tavaly elkezdtük a főtér kiépítését: vettünk egy telket, amely majdnem egy hektáros, ezen alakítjuk ki; a projekt már megvan. Rendbe tettük a buszmegállókat, tataroztuk az iskola épületét, előtte parkolót, az udvaron játszóteret hoztunk létre a gyerekeknek.

* Legutóbb azt panaszolta, hogy sok a probléma az itt élő roma családokkal. Közülük néhány ugyan beilleszkedett, de a zömüket nehéz átnevelni. Ezen a téren változott valamit a helyzet?

Próbálom őket bevonni a munkálatokba, lekötni a sok fölös idejüket. Körülbelül 270 roma él itt, többségük nem dolgozik, szociális segélyt kap – ez országos probléma. Itt is adódnak helyzetek, melyeket a rendőrséggel kell megoldani, viszont vannak köztük ügyesebbek, többen külföldön kerestek munkát.

* Anyagilag – a válság miatt is – nem lehet rózsás a falu helyzete. Honnan teremtik elő a pénzt?

Támogatást kaptunk több helyről: a környezetvédelmi alapból, a gázművektől, a pénzügyminisztériumtól. Az árvízvédelmi célokat szolgáló összegből igyekszünk megoldani, hogy a községben a belvíz ne okozzon bajt, mert három éve – de az idén is – a folyók megteltek, s egy három napig tartó esőzés után annyira feljött a belvíz, hogy az iskola területén és a környéken lakó gazdák földjein fél méter víz állt. Pályázaton már kétszer is nyertünk több ezer eurót, most is benyújtottunk több helyre is.

* Az iskola és az óvoda hetvenéves épülete már az előző látogatásunk idejére megújult, a sportpályán is hancúrozhattak a gyerekek. Tornatermet is terveztek...

A tornaterem, sajnos, nem valósult meg. A pályázatot benyújtottuk, de már kétszer elutasították. De azért nem adjuk fel, nagyon kellene. Jó időben a gyerekek kimennek a pályára, az udvarra tornázni, játszani, de télen, rossz időben beszorulnak a négy fal közé. Gyerek van elég: több mint 80 jár az 1–4. osztályba, az óvodába 19, többségükben roma. Viszont a két tanintézmény húsz embernek ad munkát. Az iskolában hét pedagógus van, az óvodában kettő, rajtuk kívül szakácsnők, konyhafőnök, takarítónők dolgoznak – ez ilyen kis faluban jelentős munkalehetőség.

* A legtöbb helyen panaszkodnak, hogy az iskola, óvoda nagy teher a falunak.

Így van. Nem dúskálunk a pénzben, ezért igyekszünk úgy tervezni a munkákat, hogy mindenre jusson. Tavaly csőtörés volt a konyhában. Ha a javítást cégnek adjuk ki, nem tudtuk volna megfizetni. Az ottani dolgozókkal 3-4 ezer euróból megoldottuk.

* Említette, hogy a 30-ról 40 százalékra nőtt a munkanélküliségi arány.

Sajnos, a fiatalokat külföldre űzi a munkalehetőség hiánya. Leépítették a vajáni hőerőművet, a Slovnaftot, a vasutat, az itt jól menő szövetkezetet. Csak az épületek, raktárak maradtak. Annak idején a földművelésből származó bevételük után nem kellett adót fizetniük az embereknek, ma már mindent megadóztatnak. Magánvállalkozó akad néhány, de ők örülnek, ha a családtagoknak biztosítanak munkát. Ezen a környéken szorgos, dolgos emberek élnek, annak idején a munka mellett fóliáztak, piacra jártak, malacokat, bikákat tartottak, ebből építették fel a házat, ebből éltek. Most is tartanak ugyan állatokat, termesztenek zöldséget, de nem éri meg nekik, mert a mamutcégek olcsóbban kínálják az árujukat. Igaz, hogy nem olyan a minőség, nem friss, de hát nem kerül annyiba. Ami a legrosszabb: a kormány nem törődik vele, sem azzal, hogy a környéken ipari parkot létesítsen, egy-két céget idehozzon. Ezer új munkahely már fellendítené ezt a vidéket.

* Miből élnek az itteni emberek?

A fiatalok elmennek, s aki marad, három-négy év múlva már nehezen áll munkába. Aki akar, s a többsége akar, azért talál valamit: eljár külföldre idénymunkára, otthon megtermeli azt, amire a családnak szüksége van. Vannak viszont olyan családok, amelyek tönkrementek, és nem érdekli őket a munka: még a kertet sem képesek megkapálni.

* Hogy működnek a társadalmi szervezetek?

Aktívak a nyugdíjasok – évente kétszer kirándulunk velük és az iskolásokkal is –, a tűzoltók, akik versenyekre is járnak, a vadászok, akiknek a Latorca partján takaros házuk is van. A Csemadoknak negyedszázada én vagyok az elnöke, sok rendezvényen részt veszünk. Most Rátkára készülünk töltöttkáposzta-versenyre. Az ügyes asszonyaink már pénteken elkészítenek belőle nyolcszázat. Az egyik fajta disznó- és marhahússal, rizzsel, a másik vagdalt füstölt disznóhússal és kukoricadarával készül. Mint a múltkor is mondtam, nálunk törvepaszullyal ették – ez az itteni nyelvjárásban babot jelent –, s néhány családban még ma is ápolják a hagyományt. A falu szabadtéri színpadán az idén július 28-án 44. alkalommal tartjuk meg a Daloló Ung-vidék elnevezésű fesztivált, ahová az egész környékről és a testvértelepülésekről is érkeznek népi együttesek. Május 18-án családi partit rendeztünk a Latorca partján cigányzenével, gulyásfőzéssel.

* A következő években mi lesz a legsürgetőbb teendő?

Mint említettem, szeretnénk a főteret rendbe hozni. Benyújtottuk rá a pályázatot, ugyanígy négy kilométernyi járda építésére. Fontos megoldani a belvíz problémáját, a húsz éve épült ravatalozó tetőszerkezetének és az utaknak a felújítását. Ha az önkormányzat is segít, ha összefogunk, sokkal hamarabb el tudjuk végezni ezeket a feladatokat, s a községben jobb lesz az emberek élete.

Négy évvel ezelőtt és a nemrég tett látogatáskor sem az volt a célunk, hogy a széthúzás gyökereit kutassuk, utánajárjunk a problémáknak, amelyek nyilván léteznek, mert alig húztuk ki a lábunkat a faluból, máris hívtak telefonon, figyelmeztettek e-mailben (s nyilván az írás megjelenését követően is fognak). Az, hogy a beszélgetés a polgármester szemével mutatja be a falut, azért van, mert a Falu-kép rovatnak ez a magazinműfaja. Mintegy képeslapon szétküldeni az országba, milyen is az adott község. A problémafeltárás, az oknyomozás külön műfaj. Ahol megoldhatatlan gondok vannak, oda utolsó szalmaszálként szokták meghívni a sajtót, leginkább a napilapot, amely a közéleti témáknak jóval nagyobb teret tud adni, és azonnal képes reagálni.