ŐSSEJTTERÁPIA

Ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, az ügyet egyre sűrűbb homály lengi körül; ez elsősorban az értesüléseiket a világhálón közkinccsé tevő önjelölt szakértők miatt van, akik elméletben jóval az orvostudomány előtt járnak. Leonyid Dmitrijevics Picskur, az őssejtterápia egyik legelismertebb nemzetközi szaktekintélye szerint komoly tudós nem publikál az interneten – így minden ott megjelenő vélemény fenntartásokkal kezelendő. Az őssejttel való gyógyítás arra a felismerésre alapoz, hogy a magzati fejlődés kezdeti szakaszában kialakuló sejtek még képesek bármilyen más sejtté átalakulni. A későbbiek során di1 erenciálódnak, és belőlük lesznek az ideg-, izom-, bőr-, csont- és egyéb sejtek – összesen több mint kétszáz fajta. A csontvelőben pedig kisszámú, „mindenre képes” sejt raktározódik el, hogy a szervezet valamely részének meghibásodása esetén a sejtképzés alapjául szolgáljon. Szaknyelven ez a következőképp hangzik: „Az elődsejtekként is jellemzett, osztódásra képes törzs- vagy őssejtek, melyek száma a szervezetben az egész élet folyamán állandó, a sérülések zónájába húzódnak, majd a sejtek számát kiegészítve proliferálódnak ott, megteremtve ezzel a károsult szervek struktúrájának és funkciójának teljes értékű megújulási feltételeit… Di1 erenciálódni tudnak specializálódott típusú sejtekké.” Mindez a már említett Picskur, valamint Cimbaljuk, Liszjanij és Markova doktornak, az Ukrán Orvostudományi Akadémia tagjainak a tollából, származik – fogadjuk tehát el hivatalos meghatározásnak. Az ukránok amúgy is tudnak valamit… Szocialista módszerek A tőlünk keletre elterülő egykori szovjet tagállam az utóbbi időben az úgynevezett őssejtturizmus talán legfontosabb célpontjává vált.

Ez a Kárpátoktól amarra uralkodó viszonyokat tekintve önmagában is fi gyelemre méltó jelenség. Nevezhetném persze akár egészségturizmusnak is, ám a divatos kifejezés csak részben felel meg a valóságnak – az Ukrajnát felkereső betegek egy része ugyanis kizárólag őssejtek beültetése végett érkezik ide. A kijevi Romodanov Idegsebészeti Klinikán ma már a nyugati igényeket is kielégítő kórtermeket tartanak fenn a főképp Magyarországról és Szlovákiából érkező betegek és kísérőik számára. Ezzel a céllal vágunk neki mi is a nagy ukrán sztyeppnek február 23-án – hogy a hat és fél éves dunaszerdahelyi Nagy Tibike szervezetébe bevigyék a „mindenre képes” sejteket, melyek jelen esetben életet menthetnek. Tibikén kívül az édesanya, Gyöngyi, valamint a gyűjtést szervező FEMIT Polgári Társulás megbízott képviselője, Makó Márta tagja a csapatnak, mely személyemmel, később, a helyszínen pedig ukrán–magyar tolmáccsal egészül ki. Husznai Katalin, az ungvári származású, ám évtizedek óta a fővárosban élő nyugalmazott orvos személyében alanyi jogon nyilatkozó forrásra talál a tollforgató; így már a megérkezésünket követő napon tisztázódik számomra néhány körülmény. Például az, hogy az egykori Szovjetunióban az egészségügyi dolgozók, pedagógusok és művészek a társadalmi ranglétra legalsó fokára szorultak, s áldatlan helyzetük a tagállamok önállósulását követően sem rendeződött. Az átkosban egy szakorvos nagyjából százhúsz rubelt keresett, míg a takarítónő százat – mesélte tolmácsunk. A rendszerváltást követően itt is liberalizálódott az egészségügy. Ettől nem lett hatékonyabb, de lényegesen megnőtt azok száma, akik sápot húzhatnak belőle. S a következmények ma egészen kézzelfoghatók. Töredékek egy naplóból De vegyük csak szépen sorjában… Február 23. – 18 óra után kifut velünk a szerelvény a Budapest Keleti pályaudvarról. A Moszkvába tartó hálókocsik tisztasága hagy némi kívánnivalót maga után, de a kocsikísérő talpig úriember. Csapnál néhány ukrán nyelvű nyomtatvány kitöltése fejében átléphetjük a határt. Február 24. – Lazítunk… Tibikét nem érdeklik a Négyszögletű Kerek Erdő meséi, de annál nagyobb fi gyelemmel hallgatja a helyszínen kreált, a Kijevbe szerencsét próbálni induló kisfi úról szóló igaz történetet. Megsétáltatjuk a folyosón; édesanyja elmondása szerint jó fél éve, 2007 szeptemberében még egyedül járt. Ma alig bír néhány lépést tenni, kerekes székkel közlekedik. Ugyanaznap, este: Befutunk a kijevi pályaudvarra, és rövidesen megjelenik kísérőnk, Jura, aki azzal, hogy szevaszt köszön, ki is meríti magyartudása ötven százalékát (a többi ötven: „Hoty faty?”). Kisbuszával addig manőverez, míg szerencsésen meg nem érkezünk a klinikára, majd egy következő ügyes hadművelettel elintézi, hogy a kísérőknek helyi valuta hiányában ne kelljen a szabad ég alatt tölteniük az éjszakát. Itt az előírás még előírás – s mivel a rendszerváltás szele a portásfülkét ügyesen elkerülte, a nagy kijevi éjszakában dollárral semmire sem megyünk. Február 25. – Reggel vért vesznek Tibikétől, majd sétálni indulunk. Délután izommérés következik, melyet eleinte jól visel, később viszont megmakacsolja magát.

Felfoghatatlan számomra, hogy ezek a rendkívül puritán körülmények között dolgozó orvosok ilyen eredményeket tudnak felmutatni… Közben bepillantást nyerek tolmácsunk füzetébe, melyben sorjáznak a nevek, időpontok. Pontos kimutatást vezet arról, ki mikor volt itt, és mikor jön ismét. Olyanokat is említ, akik kínai klinikákon próbálkoztak. Este: eredeti orosz szauna. Megkínoznak, nyírfa seprűvel vernek, majd az egész testemet mézzel kenik be, míg az arcomra büdös iszapot raknak. Erről az ember esendősége és a lét mulandósága jut eszembe… Mint a fentiekből is kitűnik, az élet Kijevben sem fenékig tejfel… Világviszonylatban leghitelesebbek Az ukrán főváros idegsebészeti klinikáján futok össze két magyarországi úriemberrel, Szőke Antallal és Méhes Miklóssal. Évek óta szervezik a gyógyulásra vágyó betegek útjait a kijevi klinikára. Az ukrán orvosok munkájáról a legnagyobb elismeréssel nyilatkoznak. „A társaság, melyet képviselek – mondja Szőke úr –, a magyarországi SOS Alapítvánnyal kötött kizárólagossági szerződés alapján szervezi a magyarországi betegek útjait Ukrajnába. 2006-ban jártam itt először egy Douchankórban szenvedő kisfi úval, s azóta időm nagyobb részét itt töltöm. Teljes körű szolgáltatást biztosítunk ügyfeleinknek – a szoba lefoglalásától kezdve az utaztatáson keresztül a tolmácsolásig. Az ugyanis sokat tesz, hogy legyen itt ember, akivel szót tudnak érteni.” A Szőke úr által képviselt társaság ügyfélkörét főképp genetikai betegségekben szenvedők képezik, de érkeznek ide olyanok is, akik valamilyen baleset folytán gerincvelő-sérülést szenvedtek; rajtuk stimulátorral és egyéb gyógymódokkal próbálnak segíteni. Szőke úr elmondása szerint ügyfelei mintegy kilencven százalékánál szemmel látható javulás tapasztalható, s ez nem csekély eredmény. A kínai klinikákat is megjárt betegek körében ez az arány jóval alacsonyabb – valószínűleg azért, mert a kínaiak minden esetet elvállalnak, míg Kijevben csak azoknak a szervezetébe viszik be az őssejteket, akiknek még van esélyük a gyógyulásra. Méhes úr, a Kijevi Őssejtterápiás Intézet magyarországi képviselője arról számol be, hogy lassan Ukrajnában is letisztul a piac. „Csakis úgy lehet e téren valamit is elérni, ha az egyes klinikák, melyeken őssejtbeültetést végeznek, ráállnak egy-egy betegségcsoport gyógyítására – közli velem. – Kijevben már végbement ez a folyamat, és csodálatra méltó eredményeket tudnak felmutatni. Ebben nagy szerepet játszik az a több mint két évtizedes kutatómunka, melyet az itteni tudósok végeztek Cimbaljuk professzor vezetésével. A tapasztalatokra, elért eredményekre támaszkodva azt mondhatom, hogy az ukránok világviszonylatban a leghitelesebbek e téren.” Az őssejtterápiás kezelés ma számos olyan etikai problémát vet fel, melyet a keresztény elvekre épülő nyugati civilizáció nem tud kezelni. Ez főképp az embrionális őssejtekkel – melyek alapja az úgynevezett abortuszhulladék – való gyógyításra vonatkozik. Február 27-én az izomsorvadásban szenvedő Nagy Tibike megkapja az első adag implantátumot, melynek köszönhetően teljesen normális emberi kort élhet majd meg. De erről a riport következő részében essék szó bővebben.