ÖREGEK VÁRÓLISTÁN

em feltétlenül azért, mert a gyermekeik hálátlanok és hanyagok, hanem sokkal gyakrabban azért, mert nem tudnak elszabadulni a munkahelyükről, azt pedig nem engedhetik meg maguknak, hogy tartósan otthon maradjanak. Ilyenkor tűnik a legkézenfekvőbb megoldásnak az idősotthon. Csakhogy mint kiderült, aki egy ilyen intézménybe szeretne bejutni, annak vagy sok pénzre, vagy még több türelemre van szüksége. Otthonában, biztonságban Mivel a nyugdíjasotthonok szinte kivétel nélkül zsúfolásig megteltek, a fenntartók elég szigorú kritériumokat szabtak meg arra vonatkozóan, ki az, akit felvesznek, mert már nem maradhat egyedül, és valóban nincs, aki vigyázzon rá. Sokan maguk sem szívesen válnak meg a lakásuktól. Számukra biztonságérzetet jelenthet az a szolgáltatás, amely már Szlovákiában is egyre több városban működik: az idős emberek fi zetség ellenében elektronikus karperecet kapnak, és ha rosszul érzik magukat, vagy valamilyen gondjuk van, gombnyomással jeleznek a napi huszonnégy órás szolgálatot tartó központnak, és onnan visszahívják őket.

A mozgékony, viszonylag egészséges idős emberek talán szívesen járnának még társaságba, kirándulni, szórakozni, nyilván jólesne nekik, ha olykor segítene valaki a háztartásban, elvégezné a bevásárlást, takarítást, csakhogy mifelénk keveseknek telik a nyugdíjból e+ éle luxusra. Ezért is nézik sokan irigykedve a magyarországi Hild program reklámjait, amelyekben mosolygós, ápolt nyugdíjasok ülnek „saját otthonukban, biztonságban”, és áradoznak arról, hogy a színházlátogatás meg a nyaralás mellett még arra is futja nekik, hogy gyermekeiket támogassák. A program lényege: a hatvanöt évesnél idősebb ember szerződést köt a Hilddel arról, hogy saját tulajdonú háza vagy lakása halála után a társaságé lesz. Az ingatlan becsült értéke alapján aztán a nyugdíjas választhat, hogy egy nagyobb összeget és kisebb havi életjáradékot vagy kisebb összeget és nagyobb havi életjáradékot szeretne-e kapni. Emellett a Hild állja a lakás biztosítási költségeit s a közös költséget, klubot működtet, rendezvényeket szervez, és külön fi zetségért ápolót is biztosít. A megszerzett ingatlanok valószínűleg többszörösét érik annak a pénznek, amelyet az ügyfelekre költenek, de az üzlet így is kölcsönösen előnyös, mert ugyan mit ér a nagy belvárosi lakásával egy idős ember, ha pénz híján még kifűteni sem tudja rendesen? Az áhított idősotthon Nálunk a Hildhez hasonló kezdeményezés nem működik, bár arról gyakran hallani, hogy egyesek eladják a házukat, és az érte kapott pénzen biztosítanak maguknak nyugodt éveket valamelyik idősotthonban. Sokan – számolva a várakozási idővel – már idő előtt feliratkoznak a listákra, aztán amikor rájuk kerül a sor, mégsem költöznek be. „Megtörtént már az is, hogy a listán lévő első harminc személy mind nemet mondott a felszólításra.

Ez természetesen jogukban áll, csak az a gond, hogy így a valóban beköltözni szándékozóknak nem tudjuk megmondani, hogy meddig kell várniuk” – mondja Jozefína Vlčková, a Nyitrai Megyei Hivatal szociális osztályának vezetője. A megyei önkormányzat irányítása alá huszonkét nyugdíjasotthon tartozik, de ezekben nemcsak a megye lakosai élnek, az idős emberek ötven százaléka más megyékből érkezik. Ellátási költségeiknek körülbelül a harmadát fi zetik ők maguk, a fennmaradó kétharmadot a megye. Ez országszerte minden megyei fenntartású idősotthonban így van. Más a helyzet azokban, amelyeket nonprofi t szervezetek működtetnek: ott a lakókra háruló rész attól függ, mennyire bőkezű a megyei önkormányzat az ilyen intézmények iránt. Van, ahol a támogatás nagyobb – mint pl. Nagyszombat megyében – van, ahol azzal az indoklással, hogy túl sok van belőlük – ez Nyitra megye esete – alig kapnak valamit. Bár a közhiedelem úgy tartja, hogy a magánkézben lévő intézményekben jobb az ellátás, mint az államiakban, ez sem kell, hogy minden esetben igaz legyen, pontosabban a különbség csak a valóban méregdrága magánpanziókban látszik igazán. Aki úgy gondolja, hogy hátralévő éveit idősotthonban szeretné eltölteni, annak ma már nem kell a hivatalokban kilincselnie, a felvételi kérelmet a kiválasztott intézményben is benyújthatja. Emellett egy kérdőívet is ki kell töltenie a családi helyzetéről és életkörülményeiről, valamint szüksége lesz az egészségi állapotáról szóló orvosi jelentésre és a nyugdíja összegét igazoló bizonylatra. Ha mindezt leadta, otthonában meglátogatja őt a nyugdíjasotthon munkatársa, hogy felmérje állapotát – ez azért fontos, hogy tudják: a fekvő betegek vagy a teljesen önellátó lakók közé sorolják-e. Mindezek után a jelentkezőnek nincs más dolga, mint várni az értesítést, hogy megüresedett egy hely, elfoglalhatja. Senkijük és semmijük sincs „Most száznyolcvan lakónk van, és ötven jelentkezőnk. Tavaly huszonegyen haláloztak el, az ő helyükre tudtunk újakat felvenni. Még 2005-ös kérvényeket is nyilvántartunk, de általában másfél–két év a várakozási idő. A legtöbbet a fekvő betegeknek kell várniuk, őket nehezebb otthon ellátni, ezért többen jelentkeznek; meg aztán a mi lakóink állapota is fokozatosan romlik, és közülük is sokan odakerülnek” – tudjuk meg az ógyallai idősotthon igazgatónőjétől, Emília Nyitraiovától.

A teljes ellátás napi ötszöri étkezést, a szobák takarítását, rezsiköltséget, súlyosabb állapotú lakók esetében az ápolást, etetést, mosdatást, pelenkázást jelenti – ennek megfelelően nő a havonta fi zetendő összeg is. Van, akinek a nyugdíja nem is fedezi a kiadásokat – főleg, hogy a törvény szerint a nyugdíj húsz százalékát mindenkinek meg kell hagyni. Ilyenkor vagy a hozzátartozók pótolják a hiányzó összeget, vagy követelésként könyveli el az intézmény, és a hagyatéki eljárás során próbálja visszaszerezni; de ez nem mindig sikerül, mert az idősotthonok lakóinak sok esetben senkijük és semmijük sincs. A mocsonoki Otthon Félúton nevű intézményben húszan élnek, jelenleg két üres hely van benne. Mivel nonprofi t szervezet működteti, és a megyétől egy fi llér támogatást sem kap, anyagilag nem áll túl jól. Az ellátás teljes költségét a lakóknak kell fi zetniük. Ez kb. tizenegyezer korona – igaz, már a gyógyszerek, kötszerek, pelenkák árát is magában foglalja. „A hozzátartozók eleve számolnak azzal, hogy ha a szülő nyugdíja nem elég, hozzá kell fi zetniük a szükséges összeget. Ezzel általában nincs gond, mert az, hogy biztonságban tudják szeretteiket, megér nekik ennyi kiadást” – mondja Helena Volovičová, a mocsonoki nyugdíjasotthon vezetője. A szép öregkort nem pénzért adják Azok számára, akik nem akarnak kiszakadni megszokott környezetükből, az ideális megoldás, ha a lakhelyükön van idősotthon. Kolozsnémán 2002 óta az önkormányzat működtet ilyet, és az érdeklődés akkora, hogy a hetvenkét férőhelyes épületet nemrég új szárnnyal bővítették. „Régen messziről is jöttek hozzánk, de az utóbbi években mindenki inkább a lakhelyéhez közel eső idősotthont választ” – mondja az igazgatónő, Kádár Andrea. Kolozsnémán egy-, két- és háromágyas szobákban laknak a nyugdíjasok, a fekvő betegeket négyesével helyezik el. Az ellátásért 4300–5800 koronát kell fi zetni, az egészségi állapottól függően, és az elhelyezésre itt is kb. egy évet kell várni. Működnek persze Szlovákiában is olyan nyugdíjaspanziók, amelyekbe azonnal be lehet költözni, az épületben uszoda van, a kertben teniszpálya, az ebédlőben többféle menüből lehet választani, és ápolók hada lesi a lakók kívánságát, de ezekben a havi ellátási díj huszonötezer koronánál kezdődik. Az egyik ilyen fővárosi intézmény igazgatónője – kérve, hogy a nevüket ne említsük –, elárulta, hogy klienseik szinte kivétel nélkül neves orvosok, jogászok, művészek, politikusok és cégvezetők szülei. Gyermekeik állják a számlát, de szinte soha nem látogatják őket, a telefont is csak ritkán emelik fel. Szóval, luxus ide, kényeztetés oda, egyáltalán nem biztos, hogy az ő öregségük szebb, mert valami – a legfontosabb – mégiscsak hiányzik belőle.