Olvassunk Szabó Magdát 1. Az őz

Azóta 35 nyelvre fordították le, és külföldi sikerei is bizonyítják: Szabó Magdának olyan általános emberi sorskérdéseket sikerült megragadnia, amit bárhol a világon megértenek és magukénak éreznek az emberek. A történet hőse Encsy Eszter fiatal színésznő, akinek sorsába saját élete néhány mozzanatát szőtte bele Szabó Magda. Ezért is mondja: „…én, aki írtam, ha elkerülhetem, nem olvasom el: félek tőle.” Talán mert fájdalmasan szakadtak fel benne a regényben megörökített gyermekkori emlékek: a látszat polgári jóléttel elfedett szegénység, a férj-feleség szoros érzelmi kapcsolatából kiszorult leánygyermek („teljesen jelentéktelen voltam a számukra, s csak ők ketten voltak fontosak egymásnak”), az irigyelt gazdagságban élő, körülrajongott s ezért megutált barátnő, Angéla. Majd a sors fintoraként épp az ő férje révén kialakult, Eszter által gyűlölt, mégis elfogadott és vállalt szerelmi háromszög („nem tudtam én, hogy szeretlek, és azt se tudtam, hogy úgy szeretsz, ahogyan szerettél, hogy olyan szemmel nézel rám, mint apám valaha anyámra”). A regény gyilkosokról és áldozatokról szól, ám valamennyien hősök is egyúttal, a 20. század történelmi viharában tönkrement emberi életek. Hitet, bizalmat, szeretni tudást elvesztett, csalódott fiatalok, akiket a kor tett tönkre. Szabó Magda mindezt egy szívbe markoló szerelmi történetbe ágyazva mondja el, feszültségben tartva, a tragikus vég felé vezetve olvasóját. A múlt és a jelen egybefonódik, a gyermek- és a felnőttkor helyszínei gyors egymásutánban váltakoznak, ám ha ráhangolódunk a történetre, nem hat zavarólag az idő- és térbeli mozgás. Mert megismerhetjük belőle Eszter – és a hozzá hasonló sok-sok fiatal – háború előtti, alatti és utáni életét, hányattatásait, és megértjük: miért alakított ki mindez ellen egy szinte feltörhetetlen érzelmi védőburkot. Hogy az végül mégiscsak felhasadjon:

„Arra gondoltam, hogy fel kellene bontani a sírodat, hogy mire jönnek, üresen találják, mint a Krisztusét, és felvinnélek magammal a hegyre, nézni téged, elviselni az enyészetet, amíg csak egyetlen porcika megvan belőled.”