Olvassunk Hrabalt 2. Őfelsége pincére voltam

 A kis növésű, gátlásos pincérfiú első személyben meséli el karrierje történetét: hogyan indult pályája a Prága Szállóban a főpincér tanácsával („Semmit sem láttál, semmit sem hallottál. De mindent látnod és hallanod kell.”), majd férfivé avatásával az Édenkertben Jaruška kisasszony által („mikor búcsúztam, úgy éreztem, 180 cm vagyok”). Az idős tőzsdeügynökök dorbézolása, ahogy mustrálják az asztalon fekvő, levetkőztetett kisasszonyt, megdöbbenti, ám hamarosan ő is szerepet kap a csütörtöki játékban („nekem kellett befejeznem, amit az öregurak elkezdtek… és ez alatt a pár perc alatt szépnek, magasnak hittem magam”). A Hailé Szelasszié abesszin császárnak adott – zseniálisan bemutatott – díszebéden jól szereplő pincérfiú kitüntetést kap: „a legkisebb fokozatú, ám legnagyobb méretű csillagot kék díszszalaggal”. További karrierjét erre hivatkozva próbálja építeni, ahogy azt Skřivánek főpincértől tanulta („nekem az angol király volt a vendégem”). A történelmi eseményeket is szerelmi életén keresztül éli meg: egy német lányba szeret bele, ám a házassági engedélyhez orvosi igazolás kell arról, hogy „idegen nép fiaként meg is termékenyítsem a germán vért”. A jó vérű német lányoknak és az SS fajtiszta katonáinak a hegyekben elrejtett keresztezőállomásán csak ámul a pincérfiú, de csak a chomutovi kórházban a nyomorék frontharcosokat látva, majd egy bombázásban elveszítve feleségét érti meg a háborút. Élete során többször „valósággá lesz a hihetetlen”, milliomossá válik, elveszíti vagyonát, internálótáborba kerül, végül kőtörőként egy elhagyott erdészházban emlékezik a múltra: „az abesszin császár pincére lehettem, ő mindörökre kitüntetett, ez a rendjel adott erőt, hogy leírjam olvasóimnak ezt a történetet.”