Nyelvünkben élünk

Több olvasónk is azzal a kéréssel fordult hozzánk, nyelvtanilag helyes-e, ha a szakmák megnevezéséhez hozzácsatoljuk a -nő tagot, vagyis orvosnő, tolmácsnő, mérnöknő.

A másik kérdés: használható-e az asszony társjelölős, pl. Anna asszony, változat, ha valakiről tisztelettel akarunk szólni, vagy inkább az egész nevét használjuk? Nem magyartalan az ilyen, pl. a szlovák nyelvben is használatos megszólítás?

Nagyon köszönöm a válaszukat, és maradok tisztelettel: Vrabec Mária

1.

Az ilyen típusú nyelvhasználati kérdésekre, amilyen a foglalkozásmegnevezések köre is, nem érvényesíthetők oly módon a szabályok, mint mondjuk a helyesírási kodifikációra. Nagyon sok esetben nem is szabályokról van szó, hanem szokásokról, közmegegyezésekről; azaz hagyományról, ennek nyomán élő, máig ható gyakorlatról.

Jellegzetesen ilyen a foglalkozásnevek kérdése is. Bizonyos esetekben a -nő utótag hagyományosan a foglalkozásnév része: színésznő, tanárnő, doktornő, ápolónő; máskor meg nem szokás kitenni a -nő utótagot, és „csak” mérnök, jogász, közgazdász stb. a nőkre is érvényes megnevezés. Ennek oka, hogy

1) a nyelvhasználat nem (volt) olyan következetes, mint esetleg várnánk,

2) bizonyos foglalkozásokat régebb óta betöltenek nők is, ezek mellé akkor még jobban hozzátették a -nő utótagot (művésznő, színésznő, varrónő, óvónő stb.); az újabb foglakozási körök pedig – pl. közgazdász, atomfizikus – már a későbbi, „emancipáltabb” időszakokban nyíltak meg a nők számára is.

A -nő utótag tehát – ahogy például a Nyelvművelő kézikönyvben is olvashatjuk (szerk. Grétsy László és Kemény Gábor) – „az előtagbeli foglalkozást űző embernek a nőnemű voltát fejezi ki” a korábbi és a mai nyelvhasználatban is. Hogy ez mennyire következetes a mai nyelvhasználatban, hogy mely foglalkozásnevek kapják meg a -nő utótagot ma is, azt szabályozni, előírni nem lehet, leginkább a beszélők szándékától, a szövegkörnyezet stílusától, hangulatától és valójában „nyelven kívüli” tényezőktől függ.

Konkrét kérdésére válaszolva: az orvosnő szokásos, hagyományos elnevezés, szokatlanabb viszont például a tolmácsnő (legalábbis a magyarországi magyar nyelvben, de lehet, hogy pl. a Szlovákiában beszélt magyar nyelvváltozatban bevett). Vagyis: ha Önöknél ezek a formák természetesek, bátran használják.

2.

Az Anna asszony típusú megnevezés használata – mint sok nyelvi formáé – helyzettől függ. Bizalmasabb, tisztelettudóan személyes stílusértékű ebben a formában (ha csak a keresztnév + asszony szerepel). A teljes nevet kiírva formálisabb hatású, fokozott udvariasságot fejez ki, pl. Kiss Magda asszony. Lehet az ún. társjelölő elem (asszony) nélkül is használni, pusztán a nevet, ez általában semleges, de bizonyos helyzetben lehet akár udvariatlan is. Pl. ha egy diák csak egyszerűen Kiss Magdát keresi a tanáriban, nem pedig Kiss Magda tanárnőt.

Összefoglalva tehát: a konkrét szövegkörnyezet ismeretében lehet csak pontos választ adni erre a kérdésre, de a keresztnév + társjelölő elem (Anna asszony) nem helytelen és nem magyartalan.

Ludányi Zsófia tudományos munkatárs, MTA Nyelvtudományi Intézet, nyelvi tanácsadó szolgálat

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!