Nemzetközi viszonylatban jónak lenni

Tavaly múlt 50 éve, hogy Nyitrán magyar pedagógusokat képeznek. Az évforduló nemcsak az ünneplésre adott okot, hanem arra is, hogy a következő 50 évre új célokat tűzzenek ki. Ezek egyike a nemzetközi programokban való részvétel, mert amint a magyar nyelvű oktatást felvállaló Közép-európai Tanulmányok Karának dékánja, Komzsik Attila mondja, ez az egyetlen lehetőség a kar folyamatos fejlődésére.

* Amikor tavaly a fél évszázad eredményeit összegezte, azt mondta, a kar, most tart ott, hogy képes teljesen megújulni. Elkezdődött már ez a megújulás?
Infrastrukturálisan biztosan, hiszen december 15-én költözünk vissza a felújított és kibővített épületünkbe. Néhány éve 800-900 fő körül próbáljuk stabilizálni a diáklétszámot a karon úgy, hogy ennek a fele magyar legyen, hiszen az öt intézetünk közül négy kizárólag vagy túlnyomórészt magyarul oktat. Ezek a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet, a Nemzeti és Nemzetiségi Kultúrák Intézete, a Természettudományi és Informatikai Intézet, valamint az óvópedagógus- és tanítóképző tanszék. Az érdeklődés fenntartásához természetesen szükséges az is, hogy folyton új szakokat kínáljunk, reagáljunk a fiatalok és a munkapiac igényeire.
* Szlovákiában annyi már a felsőoktatási intézmény, hogy szinte kényszer az új szakok indítása. Önöknél mi volt a kulcs, amikor eldöntötték, milyen képzéssel bővítenek?
Olyasmit akartunk, ami hiánypótló, ami országos szinten is újdonságnak számít, és a magyar nyelvű hivatali ügyvitel, amelyet most hirdettünk meg, ilyen. Véleményem szerint nagy szükség volt rá, mert a hivatalnokok és ennélfogva az ügyfelek sincsenek tisztában a szakkifejezések magyar megfelelőivel. Márpedig ha élni akarunk nyelvi jogainkkal, ennek minden helyzetben alapfeltétele a megfelelő szókincs. Az akkreditációt már megszereztük finnugor tanulmányokra, valamint cseh nyelv és kultúra szakra, és a napokban regionális idegenforgalom szakra is beadjuk az akkreditációs kérvényt. Szeretnénk a szakmát is bevonni a képzésbe: szállodaigazgatókkal, kistérségi ügynökségekkel tárgyalunk, mert a három és fél éves képzésből az utolsó fél év szakmai gyakorlat lenne. A Budapesti Gazdasági Főiskola már februártól vagy legkésőbb szeptembertől indít nálunk vendéglátós és turizmus szakirányú képzést levelező tagozaton; a hallgatók az ő diplomájukat kapnák, de a mi tanáraink is oktatnák őket. A két szál reményeink szerint ott fog összefutni, hogy a végzettek mindkét intézmény diplomáját megkapják.
* Mekkora érdeklődésre számítanak?
A hivatali ügyvitelre tizennyolc diákot már fel is vettünk nappali képzésre, a jövőben az adminisztráció területén dolgozóknak is tartunk majd kétszer ötven órás kurzusokat. A cseh nyelv és kultúra szakon kb. 15-20 jelentkezővel számolunk, az idegenforgalmi képzésre akár 50-60 jelentkezőt is el tudok képzelni.
* Karon belül melyek azok a területek, ahol az utóbbi időben kiemelkedő színvonalú a képzés és a tudományos munka? Mi lehet a közeljövőben az a húzóágazat, ahol tényleg válogatni lehet a jelentkezők között?
A Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetet mindenképp ide sorolnám, a hazai magyar felsőoktatási intézmények közül itt a legnagyobb a közvetlenül a nyelvhez kapcsolódó képzési programok választéka. A legfontosabbnak azonban azt tartom, hogy olyan szaktekintélyek, tanáregyéniségek oktassanak nálunk, akiknek már a neve is garancia. A teljesség igénye nélkül megemlíthetem itt Nagy Gábor akadémikust, Pusztay Jánost, Kárpáty Andreát vagy a helyiek közül Sándor Annát, László Bélát, Benyovszky Krisztiánt, és még sorolhatnám a neveket. Összesen csak negyvenöt oktatónk van, de törekszünk arra, hogy valamennyien ne csak a szakmájuk ismerői, hanem a tanári-tudósi hivatás iránt is elkötelezettek legyenek. Csak ilyen tanári gárdával tudjuk nemzetközi viszonylatban is megállni a helyünket, mert én úgy látom, hogy ez a kitörés egyetlen módja.
* Egyelőre mintha mégsem törődnének ezzel a hazai felsőoktatási intézmények. Mi az oka annak, hogy szinte mind kizárólag hazai mércével mérik magukat?
Még nem voltak rákényszerítve a külföldi egyetemekkel való összehasonlításra, de ez a jövő, mert komoly támogatásra csak nemzetközi kutatási pályázatokban való részvétellel lehet szert tenni. Szakmai körökben nagy presztízse van annak is, ha egy oktatási intézmény nívós folyóiratot ad ki, azért ebbe is belevágunk. A kar munkatársai, Pusztay János és Bárczi Zsófia már szerkesztik azt a társadalomtudományi folyóiratot, amelynek a munkacíme In Between, azaz Középpontban. Félévente szeretnénk kiadni egy-egy tematikus számot, amelyben neves hazai és külföldi szerzők publikálnának. Az első szám témája az, hogyan látják különböző szakterületek művelői Közép-Európát. Egy-egy tanulmány megírására szóló felkérésünket már elfogadta Toomas Hendrik Ilves, az újonnan megválasztott észt köztársasági elnök, Horváth Gyula közgazdász, a Közép-európai Egyetem tanára és Martin Bútora, az IVO társadalomkutató intézet tiszteletbeli elnöke. Reményeink szerint jövő nyáron megjelenik az első szám.
* Ha azt mondom, nyitrai magyar felsőoktatás, mindenki a pedagógusképzésre gondol elsőként. Mennyire tartja fontosnak, hogy ezen a téren ha már nem is egyetlenek, de a legjobbak maradjanak?
Ezt kötelezőnek tartom ránk nézve, nemcsak azért, mert a hagyomány kötelez, hanem azért is, mert a hazai magyar iskolák már most komoly pedagógushiánnyal küzdenek a természettudományi szakokon. Ezen a téren kellene erősítenünk, de a probléma annyira összetett, hogy egyedül nem tudjuk megoldani. Évente csak két-három diák jelentkezik a fizika, a kémia és a biológia szakra. Tavaly egész Szlovákiában mindössze negyven fizika szakos végzett. Ez elenyészően kevés, de nem is lesz több, amíg az alapiskolákban olyan a tanterv, hogy az egész felső tagozaton hetente csupán három–öt órában oktatnak fizikát. Annyira elmentünk az idegen nyelvek irányába, hogy már a kötelező óraszám felét teszik ki. Jó, hogy be kell pótolnunk egy komoly lemaradást, de ne azon az áron tegyük, hogy a többi tárgy, elsősorban a természettudományok teljesen a háttérbe szorulnak.
* Nem a szakmának kellene ilyenkor felemelnie a hangját?
A pedagógusok tudják, hogy baj van, de a szakmaiság igényét sokszor felülírja a konkurenciaharc. Ma egyik iskola sem meri vállalni, hogy a természettudományokra helyezi a hangsúlyt, mert ezek kevesebb diákot érdekelnek, mint a társadalomtudományok, és most, amikor a gyerek is kevés, mindenki azt kínálja, ami vonzó. Szinte mindenhol mindent oktatnak, és mindent mindennel lehet párosítani is, senki nem törődik azzal, hogy egy-egy tantárgy-kombináció kiadja-e majd a kötelező óraszámot. Ebből a csapdából azonban ki kell törnünk, mert fennáll a veszély, hogy olyan generációt nevelünk, amely sok nyelven fog tudni beszélni a semmiről.
* Mintha mindabból, ami itt oktatáspolitika meg reform címszó alatt fut, a következetesség hiányozna leginkább. Ilyen körülmények között nagyon nehéz tervezni.
Szinte lehetetlen. Kétévente változnak a koncepciók és a jogi előírások, semminek sincs kifutási ideje, mert nincsenek távlati elképzelések, pontosabban minden kormánynak mások az elképzelései. Egy átgondolt felsőoktatási rendszernek úgy kellene működnie, hogy képes legyen reagálni a munkaerő-piaci változásokra, és az állam által kitűzött feladatokhoz folyamatosan biztosítva legyen a szakemberek képzése. Ehhez lényegesen rugalmasabb akkreditációs rendszerre volna szükség, amire utaltak jelek a készülő felsőoktatási törvénytervezetben, de ennek a sorsa most kérdéses. Márpedig diplomás munkanélkülieket képezni túl nagy luxus, ezt Szlovákia nem engedheti meg magának. A hazai magyar közösségnek sem válik javára, ha a fiatalok nem tudják kamatoztatni a képességeiket, ezért mi szeretnénk olyan perspektívát nyújtani a diákjainknak, hogy a nálunk szerzett tudással érvényesülni tudnak.