„Nem is éltünk, csak dolgoztunk”

Sokan járnak hasonló cipőben, 2016 első félévének végén a statisztikai hivatal adatai szerint a külföldön munkát vállaló szlovák állampolgárok száma elérte a 160 ezret. A célországokban végzett adatgyűjtések alapján ez a szám még magasabb, meghaladja a 280 ezret. Többségük kényszerből megy külföldre, vagy mert itthon nem tud elhelyezkedni, esetleg olyan alacsony bért kínálnak neki, hogy abból képtelenség megélni. Az ausztriai vagy angliai kereset pedig a hazai árakhoz viszonyítva persze csábító, legfőképp akkor, ha a munkavállaló ott nem költ magára, hanem minden centet félretesz.

Bepótolhatatlan idő

„Ez azt jelenti, hogy ott nem is éltünk, csak dolgoztunk. Barakkokban laktunk, hazulról vitt konzerveket ettünk, még egy sörre is ritkán mentünk el. Havonta megkerestem két-, néha háromezer eurót is, de hétfőtől szombatig napi tíz órát dolgoztam” – mondja Péter, aki nyolc évet húzott le Németországban építésvezetőként. Azért vállalta az embert próbáló munkát, hogy felépíthesse a házát, de mire hazajött, nem volt kinek. Az asszony beleunt abba, hogy csak havonta egyszer látta a férjét. „A Facebookon talált olyan partnert, aki jól is keres, meg itt is van mellette” – mondja keserűen a férfi, aki azóta havi 800 euróért itthon dolgozik, és önkormányzati bérlakásban lakik. Oda járnak hozzá kéthetente a gyermekei – nem nagy kedvvel, hiszen alig ismerik, az apjukat. „Az egyik fiam nyolc-, a másik hatéves. Nem láttam őket felnőni, a nagyobbnak az első áldozásán sem voltam ott. Meg is értem, hogy a feleségem megelégelte, bár mindent értük tettem. Most pénzem ugyan van, de családom nincs, és nem tudom, be lehet-e még pótolni legalább a gyerekeknél az elveszett időt. Esténként, amikor egyedül vagyok, mindenesetre sokat gondolkozom azon, lehet-e ezt egyáltalán jól csinálni.”

„Nélkülem is boldogulnak”

Lehet, de ahhoz nagyon tudatos házaspár kell, akik tudják, mit vállalnak, és miért. „Ha célként tűzik ki, hogy vállalják ezt az áldozatot, hogy felépítsék az otthonukat, vagy lakást vásároljanak, akkor sikerülhet a dolog, de nagyon fontos a folyamatos kapcsolattartás telefonon, interneten” – mondja Alena Rjabininová nyitrai családterapeuta. „Önmagában az, hogy jobban akarunk élni, nem elég ahhoz, hogy a házasság ne sérüljön a hosszú külön élés miatt. Lehet, hogy nem válás a vége, de elhidegülés biztosan, hiszen a párnak nincsenek közös élményei, a külföldön dolgozó partner kimarad a mindennapi teendőkből, nem veszi ki a részét a gyermeknevelésből. Erre is be lehet rendezkedni, de a végeredmény gyakran az, hogy ha a vendégmunkás hazajön, a párja alig várja, hogy újra elmenjen. Nélküle rendezte be az életét, s már idegesíti, hogy beleszól olyan dolgokba, amelyeknek a megoldásában nem vett részt. Ismerek olyan házaspárokat, ahol az egyik fél tizenöt-húsz évig külföldön dolgozott, és nyugdíjas éveikre annyira elhidegültek egymástól, hogy elváltak” – mondja a pszichológus.

Ennek Anna is tudatában van: alig fél éve dolgozik Ausztriában, de azt mondja, máris érzi, hogy a férje és a gyermekei is berendezkedtek a tőle független életmódra. „Azt hiszem, leginkább az zavar, hogy nélkülem is boldogulnak. A lakásban sem találok semmit úgy, ahogy hagytam, úgyhogy az alatt a két hét alatt, amíg otthon vagyok, folyton dorgálom és utasítgatom őket. Mit hová tegyenek, hogyan csináljanak; néha már magamat is unom, de nem tudom megszokni, hogy nem vagyok velük. Közben meg azt is rosszulesik látnom, hogy elvannak nélkülem. A férjem elkezdett sakk-körbe járni, az ottani barátaival már jobban meg tudja beszélni a dolgait, mint velem. A lányok pedig egy év alatt annyira megszokták az önállóságot, hogy ha itthon vagyok, szinte már terhükre vagyok” – panaszolja.

Megéri az áldozat?

A pszichológus szerint ezen nincs mit csodálkozni, természetes hogy a család tagjainak nélküle is be kell rendezniük az életüket. Ebből számos konfliktus eredhet, de a legveszélyesebb az, ha mindkét fél úgy kezdi érezni, hogy feláldozta magát. A külföldön munkát vállaló azért, mert a családjáért dolgozik, az otthon maradottak meg azért, mert mindennel egyedül kell boldogulniuk. Ebből a csapdából csak akkor lehet kiszabadulni, ha mindannyian tudatosítják, miért, mire kell nekik az a pluszjövedelem, amelyet külföldön keres a családtag, és hogy ez megéri-e az érte hozott áldozatot.

Erika szerint semmiképp sem éri meg. Egészségügyi nővérként szintén Ausztriában vállalt munkát, de három hónap múlva felmondott, mert úgy érezte, otthon szétzüllik a családja. „Kéthetes turnusokra jártam, otthon mindig megfőztem, kimostam, teleraktam a mélyhűtőt étellel, a szekrényeket tiszta ruhával, és amikor hazajöttem, azt láttam, hogy a férjem és a fiaim hozzá sem nyúltak semmihez. Pizzát rendeltek, hamburgert vettek a városban, egy hétig hordtak egy pólót, a ház a feje tetejére állt. Láttam, hogy ha ez így marad, a fiaimból drogosok lesznek, a férjem pedig más asszony után néz. Hazajöttem, és szerényebben élünk, de együtt vagyunk. Úgy érzem, jól döntöttem.”

Tudni kell, miért és meddig

Márta is úgy érzi, azért hullott szét a családja, mert nem volt otthon, hogy kordában tartsa a férjét. „Inni kezdett, a munkáját is elveszítette, majd megbetegedett, és rokkanttá nyilvánították. Amikor hazajöttem, naphosszat csak veszekedtünk, aztán elváltunk. A gyerekeim külön laknak, mindkettő külföldön dolgozik, más-más országokban. Alig találkozunk, mindenki a saját életét éli. Nem ezt akartam, de így alakult, és most már nincs mit tenni” – mondja az asszony, akinek már hazajárnia sincs hová – férje annyi kölcsönt vett fel, hogy a házukat elvitte a végrehajtó.

Ő azok közé tartozik, akiknek nem gyarapodást, inkább veszteségeket hozott a külföldi munkavállalás. De Alena Rjabininová szerint ez nem törvényszerű: ha a családban előre tisztázzák, ki mennyit vállal, miért és meddig, akkor leküzdhető ez az időszak. A legfontosabb a meddig, vagyis hogy ez az elválás ideiglenes legyen. „Nem lehet évtizedekig külön élni és közben abban az illúzióban ringatni magunkat, hogy a család így is működőképes. Ideig-óráig igen, de hosszú távon semmiképp, a sok külön töltött hónap és év végül oda vezet, hogy az egykor összetartozó embereknek nem lesznek közös dolgaik” – figyelmeztet Rjabininová. Hozzáteszi, hogy szükség volna egy azt kutató felmérésre, hány család széthullása mögött keresendő az egyik házastárs külföldi munkavállalása.

Tömegesen távozó fiatalok

A V4–es országokból külföldre távozó munkavállalók 40 százaléka 20 és 34 év közötti. Távozásuknak az otthoni politikai vezetők a 2000-es évek elején még örültek, mert csökkentették a munkanélküliséget; azóta rájöttek, hogy a fiatal nemzedék távozása néhány év múlva nemcsak munkaerőhiányt, hanem jelentős népesedési gondot is fog okozni. Nem lesz, aki betöltse a szakképzettséget igénylő munkahelyeket, dolgozzon az idősek nyugdíjára, vagy csak egyszerűen családot alapítson. Az előrejelzések szerint 2060-ig Szlovákia a jelenlegi állapothoz viszonyítva elveszíti a munkaképes lakosság 37 százalékát. Főleg a diplomás fiatalok esetében ijesztőek a kimutatások, több mint felük akkor sem tér már haza, ha nem sikerül külföldön karriert csinálnia.

Hol dolgozik a legtöbb szlovákiai?

– 2014 óta folyamatosan emelkedik a külföldön munkát vállaló szlovák állampolgárok száma

– Legtöbben az építőiparban (43 700) és az egészségügyben (37 900) dolgoznak.

– Ausztriában 50 600 szlovákiai munkavállalót tartanak nyilván, csaknem felük 50 év feletti nő, akik takarítanak, és időseket gondoznak.

– Csehországban 37 900, Nagy Britanniában 7 700 szlovák állampolgár dolgozik.

– A vendégmunkások negyede (40 700) Eperjes megyéből távozott külföldre, utána Zsolna és Kassa megye következik.

– A külföldi munkavállalók harmada (53 ezren) 25–35 éves. 

– 35 és 54 év közöttiek 74 ezren dolgoznak külföldön.

– A külföldi munkavállalók 44 százaléka szakmunkás (többnyire férfiak).

– 40 százalékuk érettségizett (köztük valamivel több a nő).

– 15 százalékuk diplomás – itt a nemek aránya kiegyenlített.