Napközis táborozók

Pár perccel négy óra előtt érkeztem a napközis táborba. Fiam egy másik kisfiú társaságában üldögélt a büfében. Sehol egy nevelő, egy felügyelő. Persze tudom, nem kell rögtön beijedni, már nagyok a gyerekek. Meg egyébként is, megközelítőleg hatvan résztvevőt fogad heti turnusokban ez a fővárosi sporttábor, nem őrizhet mindenkit külön nevelő egész nap... Erik, az ott ücsörgő kisfiú a magyar beszéd hallatán azonnal fiam nevét tudakolta, noha utóbb kiderült, hogy éppen nem is arra volt kíváncsi: „Engem Kovácsnak hívnak – mondta. – Apukám magyar, de nem tudok magyarul, csak néhány szót. Minek is? Nehezen megy nekem az a nyelv. Sosem tanulnám meg az ő-t meg az ű-t – ejtette ki hiba nélkül a megnevezett hangokat. – A szüleim elváltak – mesélte tovább. – Egyszer anyunál vagyok, másszor apunál. De nem szeretem, ha találkoznak. Olyankor mindig veszekednek. Ezért amikor egyikükhöz vagy másikukhoz megyek, jó ideje úgy próbálom megszervezni, hogy csak lentről felcsöngetek, és nem kell találkozniuk. Persze ilyenkor, nyáron nehezebb, mert személyesen adnak át egymásnak. Ma is veszekedtek… – nézett a kisfiú a sportpályák felé. Éppen kérdeztem volna tőle valamit, Eriknek azonban elég volt annyi, hogy figyeltem rá. – Van más problémám is – folytatta. – Pszichológushoz járok, de ott sem mesélek el mindent. Nem jó elmondani a problémákat, jobb, ha nem tudja őket senki! Naplót?! – húzza fel szemét ellenségesen kérdésemre. – Nem, azt nem írok – válaszolta. – Hiszen az bárkinek a kezébe juthat. Bár van olyan füzet is, amelyet zárni lehet (úgy látszik, foglalkoztatta már őt a naplóírás lehetősége), de az sem jó. Mert mi van, ha valaki megtalálja a kulcsot? Vagy felfeszíti a zárat? Jobb megtartani magunknak a problémáinkat, azokon úgysem lehet segíteni” – zárta le gondolatmenetét újdonsült kis barátom.
Közben néhány gyerek befutott a büfébe. Félbemaradt a beszélgetésünk. Amikor elindultunk hazafelé, Erik háromszor is elbúcsúzott. Másnap reggel elsőnek köszönt a gyülekező gyerekek közül. Egy kisfiú, akinek figyelemre és biztonságra van szüksége. Aki nyolcévesen elhatározza, hogy titkait és gondjait megtartja magának! És úgy intézi, hogy a szülei a lehető legkevesebbet találkozzanak, hogy ne hallja a veszekedésüket. Hiszen ő mindkettőjüket szereti!
Lívia még csak ötéves. A művészeti táborban az alsó korhatár öt év volt, így már ő is jöhetett. Egész héten megilletődve figyelte az eseményeket, mivel itt tizenkét évesekkel is játszhatott, dolgozhatott. A hét második felében már az alkotó, kreatív tevékenységekbe is bátrabban bekapcsolódott. Igaz, sok mindent nem értett, gyakran nem tudta követni az eseményeket, nagyon megtetszett azonban neki a közösség, a környezet és a munka. „Jövőre is jövök” – súgta oda a záróünnepségen anyukájának.
Janka már nyolcéves, és roppant nehezen engedi el magát társaságban. Képtelen egyedül dönteni, elhatározni valamit, amit viszont mondanak neki, azt hiba nélkül elvégzi. A kreatív környezet, a sok bátor gyerek példája nagy hatással volt rá. A tábor befejeztével a résztvevők egy saját üzenettel ellátott, héliummal töltött ballont küldtek fel az égbe – csak aki akarta, aki pedig nem, az megtarthatta lufiját. Janka már három napja arra készülődött, hogy gyönyörűen illusztrált ballonját nem ereszti fel, hanem hazaviszi. Szorította is erősen kis kezével, amíg a többiek nagy lárma és ujjongás közepette elengedték a zsinór végét. Hanem akkor a szülők közül két lépést tett előre Janka anyukája, és szigorúan intett a lányának. „Csináld azt, amit a többiek!” parancs úszott a levegőben. Janka még egyszer könyörögve nézett körül, de az anyai szigor nem engedett. Elengedte a zsinórt… Néhány perc múlva keserves sírásban tört ki.
Csabinak szólnia sem kellett, hiszen a neve azonnal elárulta, hogy magyar. Az éppen ügyeletes két legrosszabb fiú durván rászólt, hogy fogja be a száját, és sértegették őt nemzetisége miatt. Ám Csabi nem ijedős. Nem ment árulkodni, hanem férfias módon megvédte az igazát! Kitartott amellett, hogy joga van így beszélnie egy másik magyar gyerekkel, aki a táborban van, de a délutánonként érte jövő nagymamájával is. Bátor kiállásával győzött, elismerést vívott ki magának. Arra az egy hétre még a legvagányabb srácok is vezérüknek fogadták őt!