Sziasztok! Gondolom, nagy izgalommal számoljátok vissza a napokat, hiszen pénteken biziosztás, és kezdődik a várva várt szünidő. Csak nekem tűnik úgy, hogy milyen gyorsan elröppent ez a tanév is? Főleg a második félév szaladt el rohamléptekkel.
Sziasztok! Gondolom, nagy izgalommal számoljátok vissza a napokat, hiszen pénteken biziosztás, és kezdődik a várva várt szünidő. Csak nekem tűnik úgy, hogy milyen gyorsan elröppent ez a tanév is? Főleg a második félév szaladt el rohamléptekkel. A két hónapos vakációval sem szokott ez másképp lenni, úgyhogy jól meg kell terveznünk, mivel töltjük majd el az időt, javunkra váló vagy haszontalan dolgokkal múlatjuk-e. Ami engem illet, ha a felét sikerül is megvalósítanom annak, amit szeretnék, már elégedett lehetek. Ti már gondolkodtatok rajta, mit szeretnétek a pihenésen kívül csinálni? Remélem, nyáron sem feledkeztek meg rólam, sőt bízom benne, hogy a máskor leckeírásra és tanulásra szánt időben most többen győzitek majd élményeiteket megírni. A fényképes beszámolóknak, rajzoknak, rövid történeteknek is örülni fogok. Apropó, osztálykirándulások! Azokra is kíváncsi vagyok! Legyetek jók!
Huncutka
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.