<p>A fiatalok biztosan nem tudják, hol van Krahács, én is egész kislány voltam még, amikor a rádiókabaréban szüleim hallgatták, vagy a gyakran havazó fekete-fehér televízión a szilveszteri adást néztük. Lényege, hogy Krahács egy település, és azok a krahácsiak lakják, akiknek soha semmi nem sikerül, akiknek semmi nem adatik meg, akiktől mindig elvesznek valamit, mert a krahácsiakat nyomják, minden oldalról csak nyomják.</p>
Azóta a krahácsiság egy létállapot, magyar sajátosság. Mondhatnám, hungarikum, ha nem idegenkednének olyan sokan az idegen szavaktól.
És mostanában mintha újra megizmosodtak volna a krahácsiak, egyre többen hallatják hangjukat, érvelnek ilyen mód. Hogy a fiatalok is jobban megértsék, mire gondolok, példának tudnék sorakoztatni egy újságra valót, de vegyünk egy általánosat. Tegyük fel, nincsen parlamenti képviselőnk. Krahácsiul: persze, mert minket elnyomnak, nekünk még egy rongyos képviselőnk sincsen. Európai de legalábbis haladó és életképes léptékkel: mindent megteszünk azért, hogy legyen. Van parlamenti képviselőnk. Krahácsiul: persze, a könyöklő, gátlástalan, tolvaj Ikszipszilon intézte el a tőlünk lopott pénzével, hogy az ő üdvöskéje kerüljön a legzsírosabb helyre. Európai de legalábbis haladó és életképes léptékkel: gondolkodva szavazunk, nem érzelmekkel, hiszen jó, mindenki javát képviselő képviselőre van szükségünk, nem házastársra. Van jó, mindenki javát képviselő képviselőnk. Krahácsiul: persze, ha ezt nekünk kijárta, biztosak lehetünk benne, hogy valami van mögötte, nagy ráfizetés lesz ennek a vége! Európai de legalábbis haladó és életképes léptékkel: a semmirekellő, mentelmi joga mögül ügyeskedőt megbüntetjük azzal, hogy nem szavazunk rá többé, a jó, mindenki javát képviselő képviselőt pedig újraválasztjuk.
Kell-e sorolnom a példákat? Az élet minden területén ott vannak a krahácsiak. Ott vannak a sportban, a futballmérkőzések lelátóin, akik szerint a pontozó, a bíró pikkel az ő favoritjukra, csapatukra. A parlamentben, akik szerint az unió nyomja el az ő nemzeti sajátosságaikat. A színházi nézőtereken, akik szerint azért nem szerepeltetik az ő művészüket, mert magyar (szlovák, roma, nő, homoszexuális, másként gondolkodó), de ha mégis szerepeltetik, no, akkor róla is megvan a véleményük, mert biztosan benyalt a rendezőnek (igazgatónak, politikai elitnek). Egy elnökválasztáson, akik tizennégy ellenjelöltet állítanak eggyel szemben, s ha az az egy győz, azt mondják, na persze, mert a miénk magyar (keresztény, tehetős, fiatal, öreg, színész, orvos, rendszerváltó, nyugdíjas, magánvállalkozó…). Nyomják, Krahácsot nyomják.
De valljuk be, krahácsinak lenni jó. Kényelmes és megnyugtató. Minden felelősség alól felment. Mi jól döntöttünk, jól szurkoltunk, jól választottunk, jó az ízlésünk, csak éppen a többiek valami miatt nem szeretnek bennünket. És elnyomnak. Az élet megy tovább, híznak a sárga kacsák Krahácson, épülnek a stadionok, romosodnak a műemlékek, szegényedik az ország, folyik a rablógazdaság, nekünk semmi közünk hozzá. Már magam is néha rajtakapom magam, egyelőre hála istennek még csak gondolatban (persze, mert kisebbségi lap vagyunk, csinálnánk csak a Nők Lapját vagy a Životot, majd mutogatnának bennünket a tévékben, óriásplakátokon, zengene eredményeinktől az ország). Jaj, Istenem, nem!
Nem akarom.
Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő
elhatároztam, hogy a heti pénzemből, ama húsz krajcárokból, amelyet VASÁRNAP reggel szoktam kapni az édesapámtól, már hétfőn meg fogom fizetni az adósságomat Gyurinak.
Csáth Géza: Péter levele
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.