Könyvkuckó – a szép szó otthona

 És még kevesebben vannak, akik maguk vállalkoznak rá, hogy ilyesmit szervezzenek. Mint a rozsnyói Ambrus Ferenc, aki három éve hozta létre és azóta is szívvel, szenvedéllyel vezeti az ottani Könyvkuckót.

Ambrus Ferenc rozsnyói pedagógus, volt Csemadok-titkár, párt- és polgáritársulás-alapító, önkormányzati képviselő, kulturális bizottsági elnök, lap- és könyvkiadó – egyszóval közéleti ember. Szívügye az irodalom, leginkább ezt szerette tanítani, és ennek terjesztését tartja küldetésének most is – ezért alapította meg a rozsnyói irodalombarátok rendszeres találkozóhelyét.

„Olyan embereket akartam elhozni Rozsnyóra, akiknek a könyveit nemcsak elolvasni érdemes, hanem beszélni is kell róluk, mert annyi gondolatot ébresztenek – mondja Ambrus Ferenc, aki kevés kivételtől eltekintve az irodalmi estekkel járó kiadásokat is önerőből fedezi. – Emellett a helyi fiataloknak is teret akartam adni, mert minden könyvkuckós beszélgetést felolvasás és zenei produkció előz meg. Az éppen terítékre kerülő mű köré épül az egész est, a műsor adja meg az alaphangot, utána én beszélgetek az íróval, majd a közönség is felteheti a kérdéseit.”

Az irodalmi esteket Ambrus Ferenc havonta rendezi; az elmúlt két év alatt vendége volt többek között B. Kovács István, Hunčík Péter, Grecsó Krisztián, Závada Pál, Csaplár Vilmos, Demmel József, György Péter, Gaál Lajos, Esterházy Péter, Dés László, Lakatos Róbert, Gál Tamás, Parti Nagy Lajos, Szilágyi Zsófia, Szigeti László, L. Juhász Ilona és Bodor Ádám. Egy-egy alkalommal harminc-negyven ember látogat el a Könyvkuckóba szép szót hallgatni, java részük már törzsközönség. „Eleinte sokan hinni sem akarták, milyen nagy nevek jönnek el, de én azt tapasztalom, hogy az irodalomban nincs periféria. Akiket megszólítok, szinte kivétel nélkül örömmel tesznek eleget a meghívásnak, mert minden alkotó számára megtisztelő, hogy érdeklődnek a munkája iránt.”

Ambrus Ferenc szerint az sem baj, hogy az érdeklődők nincsenek túl sokan: szűk körben, értő emberek között mindig meghittebb a beszélgetés. Inkább az a gond, hogy azok nem járnak el sem a Könyvkuckóba, sem más kulturális rendezvényekre, akiknek ez kötelességük volna: a helyi magyar közélet szereplői és a pedagógusok. Sajnos, ez más vidékeken is így van, azok siránkoznak leginkább kulturális életünk sekélyesedése miatt, akik maguk nemhogy nem tesznek érte semmit, de még a mások szervezte rendezvényekre sem fáradnak el. Épp ezért érdemelnek tiszteletet az Ambrus Ferenc-félék, akiknek ez nem szegi kedvét, és továbbra is töretlen hittel teszik a dolgukat. „Rendkívül egyszerű ez az egész, nem azokért teszem, akik fanyalognak, és otthon maradnak, hanem azokért, akik eljönnek, vagy még eljöhetnek – mondja. – Még az sem feltétel, hogy ismerjék az adott író munkásságát vagy az adott kötetet. Sokan épp a beszélgetés kapcsán kapnak kedvet ahhoz, hogy elolvassák, és én ezt tartom a legnagyobb eredménynek. Az értelmes dolgokra fogékonyak az emberek, csak meg kell nekik mutatni. Kevés ilyet kapnak, a tévében már szinte semmit, ezért sokan nem is tudják, mi hiányzik nekik. Amit nem ismernek, azt nem szerethetik, ezért meg kell nekik mutatni. Itt látom a pedagógusok hatalmas feladatát és felelősségét, mert ha a gyerekek megtapasztalják, milyen csoda a könyv, egy életre függővé válnak, és ez csodálatos függőség. Máraival szólva nemcsak az organizált terror ácsorog a kapunál, hanem egy mindennél veszedelmesebb ellenfél, ami ellen nem lehet védekezni: a butaság. Mi ez ellen próbálunk védekezni okos, szép szóval, és úgy látom, ez hatásos fegyver. Ha olvasunk, olvastatunk, olvasóvá nevelünk. Mert úgy talán nem lesz olyan buta az ember.”