A költészet napjára készülve, milyen más kérdést is vethetnék föl? Nem mintha máskor másfajtákat, hiszen a legtöbbször úgy van az, hogy én csak kérdezni tudok, de mondd, ki válaszol majd énnekem? Szóval költészet az egész életem, és nem csak a kérdéseim, hanem a mindenkori válaszaim, mondataim, szavaim, félszavaim is költők nem is mindig nyomon követhető hatására születnek. Sokszor magam sem tudom, miért pont azt írtam és úgy, amit és ahogy, csak például később kezembe véve egy régi kötetet (Újraolvasó!), találkozom szembe egy nemrégi saját mondatommal, és esik le a tantusz, bisztyu, hiszen ez egy iskolás memoriterből ülepedhetett le agyam valamelyik sötétkamrájában, és a kellő pillanatban úgy húztam elő, mintha a sajátom volna.
És már ott is vagyok, ahová kerülni akartam, mert nemcsak a költészet napja van e héten, hanem javában folynak a beíratások is az első osztályokba. Nem kell megriadni, eszemben sincs a magyar gyerek magyar iskolába való mantrát bekapcsolni, mert azt gondolom, úgyis mindenki oda kerül, ahová való, függetlenül az én személyes véleményemtől meg az ezerszeresen bebizonyított szakmai tényektől. Elsősorban is, mint minden évben elmondom, szilárd véleményem, hogy minden gyerek jó iskolába való, másodsorban pedig minden gyereknek kijár az anyanyelvi oktatás. Arról pedig, hogy mit jelent a többség nyelvével szemben anyanyelven tanulni, ugyancsak megvan a szilárd véleményem, annyival szilárdabb az előzőnél, hogy többoldalú tapasztalat is járul hozzá. A saját iskolásságom tapasztalatai, de ezzel már nem fárasztanám kitartó olvasóimat, hiszen annyiszor annyiféleképpen megdaloltam, hogy a kivételes emlékezettel megáldottaknak már a könyökükön jöhet ki. Összekapcsolnám inkább a saját gyermekeim által szerzett tapasztalatommal és a Kórházi nyelvlecke magyaroknak című, nagy közérdeklődésnek örvendett februári témaanyagunkkal, annál is inkább, mivel a jövő heti, húsvéti dupla számunk Koperta rovatában is épp erre reagál egy kedves olvasónk.
Konkrétabban most a lánygyerekről volna szó, aki ötévesen a pozsonypüspöki kórházban feküdt egy hétig különböző allergiás tünetek miatt. Püspökin, ahol még mindig sok a magyar, óvoda is, iskola is van ott magyar tanítási nyelvű, nem kunszt tehát a kórházban sem magyar beszédre bukkanni. A lánygyerek, bár nem értette akkor még senki más nyelvét az anyjáén kívül, kimondottan élelmes, talpraesett teremtés lévén bárkivel tudott kommunikálni a maga sajátos halandzsa és testbeszéd keverékével. Mégis miután ezer koronával (mert akkor még korona volt) megszponzoráltuk a gyerekosztályt, hatalmas empátiával félrehívott a doktornő, és felvilágosított bennünket, szülőket, hogy nincs rendjén ez így, sok baja lesz a kislánynak az életben, mert nem tud szlovákul. Ha már eddig nem tettünk semmit a jövője érdekében, legalább most írassuk szlovák iskolába. Köszöni a támogatást a kórház nevében, hálája jeléül mondja ezeket is, mert jót akar.
Szerencsére mibennünk szilárd meggyőződésű szülőkre akadt, így csak magunkban dohogtunk egy ideig, a lányka pedig a fiúcska után ment a magyar iskolába. Még sokáig nem tudta használni az államnyelvet, egészen addig, amíg nem is volt rá szüksége, mert amire volt, azt megoldotta a maga sajátos halandzsa és testbeszéd keverékével. Magyar gimnáziumban érettségizett, magyar–német tolmács szakon végzett a magyar tanszéken, ma egy nemzetközi cég kereskedelmi osztályának csoportvezetője (tímlíder), és dönt szlovák iskolákban végzett, szlovák anyanyelvű beosztottjai alkalmasságáról, kommunikálva a cégvezetés felé németül, angolul és már hollandul is, miközben egyedül ő tud segíteni a pozsonyi központon, ha véletlenül magyar ügyfelük akad. Azok meg csodálattal nézik, milyen tökéletesen bírja a nyelvet (mármint a magyart!), pedig arról sejtelmük sincs, hogy a magyar iskolában tanult versek, az olvasmányai még annál is választékosabb beszélővé (gondolkodóvá!) tették, mint amit ők csak elképzelni tudnak. Nem szólva az egészséges önértékeléséről, a tökéletes önazonosságról. Ha lesz gyermeke, ő is magyarba fog járni.
És az Öné?
Egyre kevesebben jártunk a VASÁRNAPi iskolába, mígnem olyan kevesen lettünk, hogy az osztály szétesett. Nem volt diák.
Andrea Coddington: A zsidó nő
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.